Sikeres veterán focisták

Sikeres veterán focisták

2018. július 16. 12:00

Budapesten rendezték meg a X. Országos Veterán Labdarúgó Fesztivált. A több korábbi volt válogatottat felvonultató erős mezőnyben a kecskeméti csapat a 8. helyezést érte el. A versenyre 78 együttes nevezett, a kecskeméti csapat a Videoton, illetve a Szeged öregfiúival mérkőzött meg. A csapat tagjai: Szapu László, Kurucz Béla, Majoros László, Katona Ottó, Mányoki János edző, Ábel László, Márkli András. Alsó sor: Marsa László, Magyar István, Kiss Sándor, Parti Gyula, Karakas Ferenc.

Részletek
Versenyben legyen csapatunk az első helyért

Versenyben legyen csapatunk az első helyért

2018. július 13. 12:00

Megkezdte a felkészülést a 2018/19-es szezonra a KHTK megyei I. osztályban szereplő felnőtt csapata. A legnagyobb riválisok NB3-ba való feljutásával idén a vezetőség célja, hogy a csapat végig versenyben legyen a bajnokság első helyéért. Ennek érdekében már több minőségi igazolást is végrehajtott az egyesület és még várhatóak további érkezők, távozók. Nagy visszatérő Némedi Norbert, aki ezúttal játékosként igyekszik majd öregbíteni Félegyháza és a KHTK hírnevét.

Részletek
Tiszaújvárosban gáláztak a DMTK-KVSE AQUASPORT triatlonistái

Tiszaújvárosban gáláztak a DMTK-KVSE AQUASPORT triatlonistái

2018. július 10. 16:00

Tiszaújvárosban, a Triatlon Junior Európa Kupa, felnőtt Triatlon Világkupa Verseny és Magyar Triatlon Utánpótlás Gálán szerepeltek a DMTK-KVSE triatlonistái július 7-én és 8-án. Erre az idei szezonban nyújtott teljesítményük alapján kaptak név szerinti meghívást a Magyar Triatlon Szövetségtől. Ezen a versenyen elindulni a hazai utánpótlás korosztály minden triatlonistájának egyik legnagyobb álma. Minden olyan hazai egyesület, amely ma a magyar triatlon sportágban számít, a legjobb versenyzőivel képviselteti magát.

Részletek
Fejlesztő focitáborba várták a gyerekeket

Fejlesztő focitáborba várták a gyerekeket

2018. július 8. 15:00

Harmadik alkalommal szervezett nyári labdarúgótábort Kisistók András utánpótlás-megfigyelő és Fütyü Illés utánpótlásedző Kiskunfélegyházán, a Honvéd Sporttelepen július 2-a és 6-a között. A táborba ezúttal is a félegyházi és a környékbeli 6 és 14 év közötti fiatalokat várták. A német edzésmódszert követő gyakorlatok a mentális, a technikai, illetve a taktikai fejlesztésre irányultak. A napi edzések ennek jegyében teltek, a fiatalok játékos és ügyességi feladatokkal bővíthették tudásukat.

Részletek
Erős szél nehezítette a horgászatot

Erős szél nehezítette a horgászatot

2018. július 5. 13:35

A hagyományokhoz híven kétszer 4 órás páros versenyt rendeztek június 30-án a Balog Tanya Horgásztó és Pihenőparkban. Az erős szél és a változó időjárás ellenére 22 csapat gyűlt össze. A szabályok szerint a páros egyik tagja úszós készséggel, a másik fenekezővel, feeder-rel horgászhatott. A nehézségek ellenére izgalmas versenyt vívtak a felek.

Részletek
Újoncként a profik között

Újoncként a profik között

2018. július 4. 17:30

Kilenc újonc mellett egy gyermek korosztályú versenyzővel vett részt a Jogging Plus a június 24-én rendezett XIII. Mogyi Triatlonversenyen. Három fiatal első alkalommal próbálta ki magát az aquatlon versenyszámban, ahol bizonyították, hogy a medencés versenyek után nyílt vízben is megállják a helyüket.

Részletek
Arany, ezüst és bronzérmek a Rózsa Kupán

Arany, ezüst és bronzérmek a Rózsa Kupán

2018. július 3. 18:00

Június 30-án rendezte meg a Tótkomlósi Úszó Egyesület 17 egyesület 276 gyermek részvételével az évek óta nagy sikernek örvendő Rózsa Kupát. A DMTK-KVSE Aquasport Egyesület 10 versenyzővel képviseltette magát. A gyerekek áldozatos munkája és az edzők szakszerű felkészítése meghozta a remek eredményeket, a csapat 1 arany, 1 ezüst és 2 bronzéremmel, számos pontszerző hellyel és megannyi egyéni csúccsal zárta a jó hangulatú úszó versenyt. Felkészítő edzők: Sebők János, Hajdú László, Görög Imre.

Részletek
Történelmi versenyeken küzdöttek a Koppányok

Történelmi versenyeken küzdöttek a Koppányok

2018. július 2. 16:00

Június 17-én, Hetényegyházán jártak a Koppányok a HISZE által szervezett Dél-Alföldi Régiós Történelmi Versenysorozat negyedik fordulóján. A Kalmár-tónál, festői környezetben megrendezett verseny nagyon jó hangulatban, és az előző évekkel ellentétben tiszta, napos időben zajlott. A pálya kialakítása tökéletes volt, a változatos környezetben kihelyezett sokszínű célok izgalmas versengést biztosítottak az íjászoknak. A terep adta lehetőségek maximális kihasználása által volt lehetőség mélybe lőni, tavat átlőni, sötétből fényre, fényből sötétbe lövésre. A verseny 21 célon 3 lövéses volt, a Történelmi DAR VS versenyszabályzata szerint. Kiskunfélegyházát a versenyen 19 Koppány íjász képviselte.

Részletek