
Új fogorvosok a 3-as és 6-os körzetekben
Új fogorvosok veszik át április 1-jétől a 3. és 6. számú fogorvosi körzetek ellátását.
RészletekÚj fogorvosok veszik át április 1-jétől a 3. és 6. számú fogorvosi körzetek ellátását.
RészletekA Koraszülöttekért Országos Egyesület immár harmadik alkalommal indítja el „Együttdobban” című fejlesztési pályázatát, mellyel az érintett gyerekek fejlesztő terápiájához nyújtanak anyagi támogatást. A keretösszeg a tavalyi adó 1 százalékos felajánlásoknak köszönhetően 5 millió forint. A pályázatra 2024. április 20-ig várják a jelentkezéseket.
RészletekMárciusban is szervez véradást a Magyar Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.
RészletekTavasztól országszerte 99 OMV kúton elérhetők vény nélkül kapható gyógyszerek, étrend-kiegészítők és orvostechnikai eszközök. A készletben olyan termékek kaptak elsősorban helyet, amelyek utazás közben gyakran előforduló egészségügyi problémák tüneteit enyhítik. Az OMV a biztonság és a környezetvédelem mellett kiemelt figyelmet fordít az egészségre is.
RészletekIdén huszonkilenc napos a február, ami csak minden negyedik évben fordul elő, éppen ezért választották a szakemberek február utolsó napját a Ritka Betegségek Világnapjának, hiszen így négyévente egy valóban ritka napon lehet felhívni a figyelmet ezekre a szindrómákra, és a ritka betegségekkel élők problémáira.
RészletekÚj eljárást honosított meg a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban dr. Berta Balázs Ph.D, az Invazív Kardiológiai Osztály osztályvezető főorvosa, amelynek segítségével az eddig nehezen megnyitható koszorúér-elzáródásokat tudják helyreállítani.
RészletekAz egész Európában egyedülálló Gondosóra-programot a magyar kormány hozta létre, kifejezetten a 65 év felettiek számára. Ez az alanyi jogon elérhető jóléti háttérszolgáltatás lehetővé teszi, hogy a rászorulók szükség esetén azonnal értesítsék az ingyenesen kínált eszköz segítségével a folyamatosan elérhető diszpécserszolgálatot. A program célja, hogy az idősebb generáció tagjai vészhelyzet esetén azonnal jelezhessék szükségüket a gombnyomásra reagáló segítség eléréséhez.
RészletekFebruár 4-e a rák elleni küzdelem világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre és hangsúlyozza a megelőzés és a megfelelő kezelés fontosságát.
RészletekFebruárban is szervez véradást a Magyar Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.
RészletekÚj funkcióval, a társadalombiztosítási (tb-) jogviszony ellenőrizhetőségével bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás – jelentette be a kormányszóvivő Budapesten.
Részletek