Helyi hírek 2021. május 7. 13:00

In memoriam Luczó József (1944-2021)

In memoriam Luczó József (1944-2021)
Május 6-án kísérték utolsó útjára a városunk kulturális életében aktívan résztvevő könyvtári munkatársat, Luczó Józsefet családtagjai és kollégái. 1969. május 14-én kezdett el dolgozni a városi könyvtárban, egészen nyugdíjazásáig, 2008-ig. Négy évtizedes pályája során vezette a művelődési autót, amellyel városi művelődési feladatokat látott el. Szinte naponta vetített játék- és ismeretterjesztő filmeket a járás településeinek iskoláiban.

Több évtizeden át segítette a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Városi Szervezetének munkáját. A könyvtár akkori igazgatójával, Zvara Pállal gyakran vittek előadásokat vidékre, ahol Luczó József filmek vetítésében segédkezett.

A járási könyvtár hálózati, módszertani feladataiból adódóan – 20 éven át – járt a községi könyvtárakba a módszertanos könyvtárossal, hetenkénti gyakorisággal végezte a könyvkölcsönzéssel kapcsolatos technikai feladatokat.

A szakmában megyeszerte ismerték, hiszen könnyen teremtett kapcsolatot, mindenkinek készségesen segített. Szívesen vitte el kollégáit továbbképzésekre, konferenciákra, amelyeket ő is érdeklődéssel hallgatott. Ellátta a városi könyvtár, a művelődési osztály, a művelődési központ kulturális célú feladatait. Kivette részét azokban a költözésekben, amelyekre az élet kényszerítette a könyvtárat, ki- és beköltözés a Haleszi, az Izsáki úti, majd a Dózsa György utcai raktárakba. Nagy hozzáértéssel szállította a könyveket, részt vett a városi (nemzeti, kulturális, sport, választási) és a könyvtári rendezvények technikai feltételeinek biztosításában. Sok-sok kiállítás anyagát szállította városunkba, érdekelte a képzőművészet.


Nőnapon, karácsonyi ünnepségeken nagy átéléssel verseket szavalt kollégáinak. Nagyon szerette és segítette lányait, unokáit óvodába, iskolába kísérte.

Nyugdíjazását követően is rendszeresen látogatta a városi rendezvényeket, gyakran beszélgetett és olvasott szeretett intézményében, a könyvtárban.

Feladatait mindig lelkiismeretesen, pontosan, saját és családja idejét nem kímélve végezte, a rá bízott feladatokat mindig magáénak érezte. A sikereknek is nagyon örült, hogy részese lehetett.

Munkáját 2002. május 26-án Kiskunfélegyháza Város Képviselőtestülete Elismerő Oklevele kitüntetéssel ismerték el.

Búcsúzunk szeretett kollégánktól. Emlékét megőrizzük!

Kállainé Vereb Mária
nyugalmazott könyvtárigazgató és munkatársai
 

Kövessen minket a Facebookon is!