
11 százalékkal drágult tavaly a termőföld
Országos átlagban 11 százalékkal, hektáronként 695 ezer forintra emelkedett tavaly a termőföld ára.
RészletekOrszágos átlagban 11 százalékkal, hektáronként 695 ezer forintra emelkedett tavaly a termőföld ára.
RészletekA Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének szervezésében tartottak egyeztetés kedden a megyebeli polgármesterek Bugacon.
RészletekA magyar gyerekek túl sok cukros italt fogyasztanak, kevés friss gyümölcsöt és zöldséget esznek, nem mozognak és nem alszanak eleget - derült ki egy nyolc országban végzett európai kutatásból, amelynek magyar résztvevői közül minden hatodik gyermek túlsúlyosnak, illetve elhízottnak bizonyult.
RészletekVárhatóan csökkenni fog az olaj ára a világpiacon a második félévben a politikai bizonytalanság ellenére a nagy kínálat és a visszafogott kereslet miatt.
RészletekA Mercedes-Benz kecskeméti gyára a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el – jelentette be Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója.
RészletekHétfőn és kedden adott helyet a keceli TG Virágdekor Szakképző Iskola és Kollégium a 2014. évi országos s pálinka- és törkölypálinka versenynek.
RészletekElső alkalommal rendezik meg a Magyar Régész Szövetség kezdeményezésére, a MaRéNa-t, vagyis a Magyar Régészet Napjai című program-sorozatot május 30-án és 31-én.
RészletekKivette a közigazgatási bírságok kiszabásáról szóló határozatok szövegéből a rendőrség azt a kifogásolt részt, amelyet ugyan egy alkotmánybírósági határozat megsemmisített, de a testület visszacsempészve alkalmazta.
RészletekAz Európai Unió 202 millió forintos támogatásával kunhalmokat és egykori földvárakat állítanak helyre a Kiskunsági Nemzeti Parkban - közölte Balázs Réka, a program vezetője az MTI-vel.
RészletekA Széchenyi Pihenőkártyákra (SZÉP-kártya) 2012-ben utalt összegeket legkésőbb 2014. május 31-ig lehet elkölteni - hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Részletek