Rémes a magyar gyerekek egészségi állapota

Rémes a magyar gyerekek egészségi állapota

2014. május 30. 18:08

A magyar gyerekek túl sok cukros italt fogyasztanak, kevés friss gyümölcsöt és zöldséget esznek, nem mozognak és nem alszanak eleget - derült ki egy nyolc országban végzett európai kutatásból, amelynek magyar résztvevői közül minden hatodik gyermek túlsúlyosnak, illetve elhízottnak bizonyult.

Részletek
Ráléptek a gázra a Merci-gyárban

Ráléptek a gázra a Merci-gyárban

2014. május 29. 18:41

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el – jelentette be Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója.

Részletek
A Magyar Régészet Napjai

A Magyar Régészet Napjai

2014. május 29. 11:33

Első alkalommal rendezik meg a Magyar Régész Szövetség kezdeményezésére,  a MaRéNa-t, vagyis a Magyar Régészet Napjai című program-sorozatot május 30-án és 31-én.

Részletek
Kunhalmokat mentenek az Alföldön

Kunhalmokat mentenek az Alföldön

2014. május 28. 16:06

Az Európai Unió 202 millió forintos támogatásával kunhalmokat és egykori földvárakat állítanak helyre a Kiskunsági Nemzeti Parkban - közölte Balázs Réka, a program vezetője az MTI-vel.

Részletek
Útra keltek a  Nyeregszemle és Hortobágyi Lovasnapokra a székely lovasok

Útra keltek a Nyeregszemle és Hortobágyi Lovasnapokra a székely lovasok

2014. május 28. 07:06

Közeledik az ország legnagyobb lovas fesztiváljának időpontja: idén június 20-22 között rendezik meg a Hortobágy-Mátai Ménes Lovaspályán a Nyeregszemle és Hortobágyi Lovasnapokat. A többnapos lovas találkozóra a Kárpát-medence több pontjáról érkeznek a lovasok lóháton vagy fogattal. A Székelyföldről, a Csíksomlyó-hegy lábától május 27-én hajnalban kelt útra egy kisebb csapat - tudtuk meg Solymosi Bertold főszervezőtől.

Részletek