Így ünnepel a Holló László Képzőművész Kör

Így ünnepel a Holló László Képzőművész Kör

2017. december 12. 11:30

Lantos Szabolcsot, mint a Miénk itt a tér rendezvény megálmodóját és egyik főszervezőjét, a Holló László Képzőművész Kör tagját, s egyáltalán: mint tevékeny és kreatív félegyházi jelenséget sokan ismerik a városban. Igazi nyughatatlan személyiség, akivel ezt az interjút is munka közben készítettük. Míg a város karácsonyi betlehemének és labirintusának a felépítésében közreműködött, adventi készülődésről, ünnepi hagyományokról kérdeztük.

Részletek
A Szent István Templomban tartott adventi hangversenyt a Zenebarátok Kórusa

A Szent István Templomban tartott adventi hangversenyt a Zenebarátok Kórusa

2017. december 10. 18:50

A Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa december 10-én tartotta meg hagyományos adventi hangversenyét a Szent István Templomban. A hangverseny egyúttal Szatmári Imre szerzői estje is volt. A dalosokkal a karácsonyi ünnepi darabok előadásában együttműködött az Alapfokú Művészeti Iskola vonószenekara Szőke Endre vezetésével, valamint Földi Jácint, Magony Dezső és Magyari András rézfúvós triója. Zongorán közreműködött Bolla Julianna, vezényelt Szatmári Imre.

Részletek
Gondolatok, szobrok, évek

Gondolatok, szobrok, évek

2017. december 9. 17:30

A Petőfi Sándor Városi Könyvtárban nyitották meg Pálfy Gusztáv, Magyar Érdemkereszttel kitüntetett, Katona- és Prima-díjas szobrászművész 75 éves jubileumi kiállítását. A tárlat megnyitóján elsőként Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere köszöntötte a város nevében a művészt és feleségét.

Részletek
Holden Rose újra a könyvtárban

Holden Rose újra a könyvtárban

2017. december 8. 07:30

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár az elmúlt évben hívta először vendégül Holden Rose (Kovács Attila) írót, aki humoros, a gyerekeket közvetlenül megszólító előadásával lenyűgözte a fiatal olvasókat. Ezért a könyvtárban idén is szerveztek egy író-olvasó találkozót, ahol Holden Rose és a gyerekek újra találkozhattak egymással.

Részletek
Kiállítás és vásár advent jegyében

Kiállítás és vásár advent jegyében

2017. december 7. 19:25

December 6-án nyílt meg a Móra Ferenc Művelődési Központban a hagyományos Adventi kézműves kiállítás és vásár. Nyitvatartás: hétfőtől szombatig 8 és 20 óra között, bronz- és ezüstvasárnap (dec. 10., 17.) 8 és 12 óra között. A kiállítás december 21-éig látogatható. A kiállított tárgyak megvásárolhatók.

Részletek
Titkok a levéltárból - Holló László képeslapja

Titkok a levéltárból - Holló László képeslapja

2017. december 10. 11:30

Holló László, a későbbi festőművész Kiskunfélegyházán született 1887-ben. Ebben a városban tett érettségi vizsgát is 1904-ben, az édesapja, id. Holló László által vezetett főgimnáziumban (ma Móra Ferenc Gimnázium). Tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában folytatta, majd 1909-től Münchenben képezte magát tovább. Ebben támogatta őt anyagilag szülővárosa is, hiszen neki ítélte oda az özv. Kalmár Józsefné által korábban alapított, félegyházi születésű, tanulni vágyó s arra méltó fiatalok számára létrehozott ösztöndíjat.

Részletek
Minőségi dallamok a művészeti iskolában

Minőségi dallamok a művészeti iskolában

2017. december 6. 12:30

Brácsa- és zongora kamaraestet rendeztek a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskolában december 5-én, amelyen Nagy Enikő brácsaművész, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának docense és Császár Zsuzsanna zongoraművész, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának oktatója mutattak be néhány darabot a zeneirodalom különlegességei közül.

Részletek
Elkészült a Kunság értékeit bemutató könyv

Elkészült a Kunság értékeit bemutató könyv

2017. december 4. 09:30

Sajtótájékoztató keretében mutatták be azt a kiadványt, amely a Kunság értékeit tárja az olvasók elé december 2-án, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A Kunság I. Kollégium, amelynek kutatási anyagát tartalmazza feldolgozva ez a könyv DVD melléklettel a Lakitelek Népfőiskola értékfeltáró programja keretében valósult meg.

Részletek
Megnyílt az ART-TURKA karácsonyi vására

Megnyílt az ART-TURKA karácsonyi vására

2017. december 2. 12:30

December 1-jén nyitotta meg kapuit az ART-TURKA karácsonyi vására, ahol Kiskunfélegyháza művészeinek alkotásait lehet megvásárolni. Az ünnepélyes megnyitón Rátkai Zsuzsanna, a Kiskunfélegyházi Képző és Iparművész Közhasznú Egyesület elnöke köszöntő beszédét követően Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója szólt a megjelentekhez.

Részletek