Könyvtársarok - Feleségek felesége – Szendrey Júlia
150 évvel ezelőtt, 1868. szeptember 6-án igen fiatalon, mindössze 39 éves korában hunyt el Szendrey Júlia, Petőfi Sándor múzsája és felesége, költő, író, műfordító.
Részletek150 évvel ezelőtt, 1868. szeptember 6-án igen fiatalon, mindössze 39 éves korában hunyt el Szendrey Júlia, Petőfi Sándor múzsája és felesége, költő, író, műfordító.
RészletekA kiskunfélegyháziak egyik legkedvesebb köztéri alkotásává vált a város szeretett írójának, Móra Ferencnek a szobra, a róla elnevezett téren. Felnőttek és gyerekek nagyon sokszor veszik körbe, és egy simogatás erejéig szívesen telepednek a nagy mesemondó mellé. A köztéri alkotás félegyházi származású alkotójának, Markolt György szobrászművésznek az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan augusztus 17-én nyílt kiállítása a Hattyúházban. A tárlaton Csányi József polgármester köszöntötte a művészt és ajánlotta a megjelentek figyelmébe a tárlatot, művészeti megnyitót tartott Markolt Sebestyén képzőművész. Műsorral közreműködött Héjja Bella és Kis Botond.
RészletekKati és Józsi egy szép kertvárosi családi házban élnek két gyerekükkel, Mirci cicával, és Bodri kutyával. Úgy gondolják, hogy ők jó gazdik. Enni, inni adnak nekik, és még az ágyba is bebújhatnak aludni. Józsi naponta kétszer egy órát sétál Bodrival. Mirci cica nyugodtan lustálkodhat a kanapén is, ha úgy tartja kedve. Mindig van előttük friss víz, finom étel. Mirci cicának az egyik nap látogatója akadt. Egy fekete kandúr a szomszédból. Elvonultak, összebújtak…
RészletekNem tagadhatom elfogultságomat a félegyházi Herédi Istvánnal szemben, hiszen ismeretségünk gyerekkorunkra datálódik, és azóta is folyamatosan figyelemmel kísérjük egymás életét. Mindig nagy csodálattal figyeltem szüntelen törekvését a fejlődésre. Időről időre összefutunk, váltunk pár szót, de sajnos az elfoglaltságok miatt kevés idő jut a személyesebb beszélgetésre. Az alábbi interjú nekem is sokat adott, mert minden eddiginél többet tudhattam meg gyerekkori barátom felnőtt életéről.
RészletekEzzel a címmel nyílt meg a kiskőrösi Nemzetközi Grafikai Alkotótábor kiállítása augusztus 10-én, pénteken a Petőfi Sándor Emlékházban. A tárlaton 25 alkotó 36 munkáját láthatják az érdeklődők. A kiállított grafikákat Szurcsik József Munkácsi Mihály-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
RészletekVárosunk egyik emblematikus köztéri alkotása, Petőfi Sándor egészalakos ércszobra eredetileg Segesvár főterén állt, ott avatták fel először 1897. július 31-én.
RészletekÉbredj fel című dalával megnyerte a Petőfi Rádió Saját zenéd júniusi pályázatát a Végletek zenekar. A hódmezővásárhelyi bázisú együttes két félegyházi tagjával, Fekete Benővel és Szögi Ödönnel készített interjút a Bács-megyei hírportál.
RészletekMár stúdióba vonult a Széljáró Balladás együttes, hogy lemezre vegyék a kiskunfélegyháziak által legjobban kedvelt, megzenésített Petőfi-verseket. A lemez a Petőfi-emlékév alkalmából készül.
RészletekZenés estet tartottak július 27-én, a félegyházi 2 Serpenyő Bisztróban, ahol fellépett Palotás Gábor ütőhangszeres művésztanár, aki vibrafonon, és cajonon zenélt. Őt a Könyök és Kazinczy utca sarkán található bisztró tulajdonosának fia, Karádi István kísérte, aki jazzdob-szakra jár Budapesten. A fellépésre kicsik és nagyok egyaránt eljöttek, ahol is egy fantasztikus és különleges hangvételű esten vehettek részt. Sajnos, a szabadtéri fellépés meghiúsult a lezúduló nagy mennyiségű eső miatt, de ez sem szegte kedvét a zenét szerető hallgatóknak. A bisztróban lehetősége volt a közönségnek megkóstolni a ház ajánlatát, ami egy egészséges, de nagyon finom zöldséges-tésztás húsétel volt.
RészletekIdén is a tőserdei Kontyvirág Erdei Iskola adott otthont a Dulity Tibor Alkotótábornak július 7-e és 15-e között. A képzőművészek egész héten, szép környezetben alkothattak, és számos alkotást hoztak létre, amelyeket a záró rendezvényen szakmai megbeszélés keretében értékeltek is. A 26. alkotótábor kicsit szomorúan ért véget, hiszen Dr. Benkő Éva táborszervező bejelentette, hogy szervezési és egyéb nehézségek miatt ez, a 26. képzőművészeti tábor volt az utolsó. Szerencsére a táborzárás után néhány nappal Sáska Tibor, a tábor művészeti vezetője már úgy nyilatkozott, hogy az összeszokott képzőművész közösség már gondolkodik azon, hogy a jövőben miként tudják folytatni a közös munkát.
Részletek