A Sarlós Boldogasszony Templom hírei
Nagyböjt negyedik vasárnapja - 2015. március 15. Március 19. csütörtök: Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének főünnepe lesz.
RészletekNagyböjt negyedik vasárnapja - 2015. március 15. Március 19. csütörtök: Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének főünnepe lesz.
RészletekPéntek este jelmezes főpróbán, a művelődési központ színháztermében, véglegesítette a táncszínház társulata „A költő visszatér”című darabot. Összeállt a technika. Kidolgozták a hangosítás és a világítás finom részleteit. Kátai Tibor művészeti vezető irányításával „betáncolták” a színpadot. A műsort rögzítő kamerarendszert is behangolták. Minden készen áll tehát ahhoz, hogy szombaton este egy jól kidolgozott előadást láthasson a közönség.
RészletekIllés és Tibor egy félegyházi tanyán hat mázsa akácfát vágott ki és lopott el, de egy óra múlva már el is kapták őket. Szerdán délelőtt tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt vették őrizetbe V. Illés 68 éves, valamint Sz. Tibor 45 éves helyi lakosokat. A két férfi március 11-én 8 óra 30 perckor egy kiskunfélegyházi tanyán körülbelül hat mázsa akácfát vágott ki és lopott el.
RészletekEzen a napon a magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Március 15-e jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki. A Magyar Országgyűlés 1991-es határozata értelmében Március 15-e az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja.
RészletekMárcius 13-án tartotta a Petőfi Sándor Városi Könyvtár a Weöres Sándor szavalóverseny helyi fordulóját, amelyre közel 40 fő nevezett be.
RészletekMárcius idusára készülve a félegyházi gyerekek már díszbe öltöztették a Petőfi teret. A költő szobra előtt és a parkban szebbnél szebb kokárdák, zászlócskák és díszek sorjáznak. Költőnk szobra előtt elszavalták a Nemzeti dalt, nevelőik segítségével pedig felidézték az 1848-49-es szabadságharc eseményeit, főszereplőinek tetteit.
RészletekKiskunfélegyháza Város Önkormányzata 2015. május 1-jén ismét megszervezi Majálisát az addigra „újjá varázsolt” Parkerdőben!
RészletekAlkotói pályázatot hirdet az Országos Tűzmegelőzési Bizottság „Szikrától a hamuig” címmel a 8-13 éves korosztály (1. korcsoport) és a 14-18 éves korosztály (2. korcsoport) számára.
RészletekÜnnepi állománygyűlést tartott a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére.
RészletekA szabadnapos körzeti megbízottak tetten érték a gyanúsítottat.
Részletek