A Bács-Kiskun megyei 4. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság kisorsolta a jelöltek szavazólapon szereplő sorrendjét február 25-én, pénteken.
RészletekPolice Cafe elnevezésű programot tartottak február 25-én, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ kamaratermében. Az eseményre olyan diákokat vártak, akiknek fontos a korosztályukat érintő drog, valamint egyéb szenvedélybetegségek megelőzése, a kézzelfogható megoldás megtalálása. A nap moderátora dr. Horváth-Rekedt Gréta címzetes rendőrfőhadnagy volt. A megnyitón részt vett még Timafalvi László rendőr ezredes, kapitányságvezető, rendőrségi tanácsos is, aki örömmel fogadta a gyerekek igyekezetét az élhetőbb, egészségesebb világ megteremtésére. Az összejövetel részleteiről dr. Horváth-Rekedt Gréta számolt be.
RészletekA kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából tartottak megemlékezést a kiskunfélegyházi Návay Lajos-emlékműnél. A február 25-i főhajtáson Balla László és Rosta Ferenc alpolgármesterek, a képviselőtestület tagjai, a félegyházi pártok, civil szervezetek képviselői, városunk díszpolgárai, az oktatási és közművelődési intézmények vezetői, valamint a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium pedagógusai vettek részt.
RészletekMint korábban megírtuk, a félegyházi Kis Timike hazánk legkisebb súllyal született babája. A három éves kislány szüleire hatalmas feladat hárul, az alig 300 grammal született Timike ellátása miatt. A család anyagi terheinek enyhítésére városunkban közösségi összefogás indult. A Jótékonysági Nőnapi Sütivásárt március 8-án, kedden, a városháza előtt, valamint a piac főbejáratánál rendezik meg.
RészletekA farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig tart. Ez a néhány hét a bálok, beöltözős mulatságok ideje. A hagyomány szerint az önfeledt szórakozással elűzzük a hideg, borongós telet. A Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény nappali ellátójában február 24-én tartottak farsangi összejövetelt, ahol a klubtagok és az ott dolgozók vicces fellépéssel kedveskedtek egymásnak. Körkérdésünkben a résztvevőket kérdeztük farsangi élményekről, emlékekről.
RészletekFarsangi mulatságot tartottak a Tóth Kálmán utcai Idősek Klubjában február 24-én, csütörtökön délután. Az esemény nagyon jó hangulatban telt, humoros műsort láthattak az érdeklődők, amit tánccal és énekkel fűszereztek a vállalkozó kedvű idősek.
RészletekA Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya értesíti a lakosságot, hogy új, 0,4 kV-os villamos légvezeték-hálózat épült Kiskunfélegyházán, a Bikahegyi út Pázsit utcától délre lévő szakaszán. Az új hálózatot az MVM Démász Áramhálózati Kft. a mai nappal (február 24.) feszültség alá helyezte, így a létesítmény megközelítése, érintése életveszélyes és TILOS!
RészletekA félegyházi Kis Timike javára március 8-ára tervezett Jótékonysági Nőnapi Sütivásáron a városháza előtt és a piac főbejáratánál lehet majd finomabbnál finomabb édességeket vásárolni. A portéka felajánlásként érkezik, a vevők pedig maguk határozzák meg az összeget, amit adományként ajánlanak fel a 300 grammal született, most hároméves, folyamatos fejlesztésre szoruló kislány javára.
Részletek