Megmérettettek a bajszok

Megmérettettek a bajszok

2021. augusztus 22. 19:00

– Az arcdísz elkötelezett viselői immár tizenkettedik alkalommal érkeztek Kiskunfélegyházára, hogy megmutassák, megmérettessék bajuszaikat, szakállaikat. Úgy vélem és látom, hogy hazaérkeztek. Isten hozta önöket Félegyházán! – ezekkel a szavakkal köszöntötte Csányi József polgármester a bajuszfesztivál versenyzőit és az érdeklődő közönséget a fesztivál megnyitóján, augusztus 21-én, szombaton.

Részletek
A Félegyházi Napok nagyszínpadán is ünnepi programok várták az érdeklődőket

A Félegyházi Napok nagyszínpadán is ünnepi programok várták az érdeklődőket

2021. augusztus 21. 10:00

Augusztus 20-án is folytatódtak a nagyszínpadi programok a Félegyházi Napok keretében. 15 órakor a Netz produkciót láthatta a közönség, egy interaktív előadást, neves zenészekkel a család minden tagjának. Családi örömzene, örömtáncként határozta meg előadását az együttes. Egy biztos, a kora délutáni órák ellenére remek hangulatot varázsoltak a színpadra és mosolyt csaltak a nézők arcára.

Részletek
Tóth Tamás grafikái az Ágyúban

Tóth Tamás grafikái az Ágyúban

2021. augusztus 21. 09:00

Az Ágyú Kézműves Sörgalériában nyílt meg Tóth Tamás félegyházi képzőművész grafikai kiállítása augustus 19-én, csütörtökön. A tárlatot Király György Barcsay-díjas festőművész, a Szolnoki Művésztelep lakója ajánlotta az érdeklődők és a művészetpártolók figyelmébe. A megnyitón közreműködött Nagy Zsolt szájharmonikán és Zoltán Zoltán gitáron.

Részletek
Államalapító királyunkra emlékeztünk

Államalapító királyunkra emlékeztünk

2021. augusztus 20. 15:30

A rendezvényen Csányi József polgármester mondott köszöntőt. Ezt követően a városvezetés, a pártok és civil szervezetek helyezték el koszorúikat István király szobránál. Az ünnepi szentmisét dr. Beer Miklós nyugalmazott váci püspök celebrálta. A gazdakörök képviselői déli 12 órára, a Kossuth utcán végigvonulva hozták a város Újkenyerét, amelyet ünnepélyesen megszegtek és osztottak szét a népes érdeklődő között.

Részletek
Haleszban már megkóstolták az új kenyeret

Haleszban már megkóstolták az új kenyeret

2021. augusztus 20. 13:30

Kenyérszentelő ünnepséget tartottak Haleszban augusztus 19-én. A megjelenteket Rádi András, a haleszi gazdakör vezetője köszöntötte az Új Kenyér, Szent István királyunk és a Magyar Államalapítás ünnepének előestéjén.

Részletek