Ma 75 éves a magyar forint

Ma 75 éves a magyar forint

2021. augusztus 1. 13:00

A hiperinflációt az ország II. világháborút követő kifosztottsága, számtalan gyár megsemmisülése, a termelés visszaesése alapozta meg. Mindezt tetézte a moszkvai fegyverszüneti egyezményben megállapított jóvátétel fizetése is. Ezt a helyzetet az állam még több pénz kibocsájtásával próbálta orvosolni, 1945-46 során mind nagyobb címletű pénzek kerültek forgalomba: jött a milpengő - vagyis millió pengő -, majd a bilpengő. 1946 júliusában azonban már a bilpengő is százmilliós címletnél járt. Ez a mai napig a világtörténelem legmagasabb címletű bankjegyének számít .

Részletek
Petőfi Sándor halálának évfordulójáról emlékeztek meg a félegyháziak

Petőfi Sándor halálának évfordulójáról emlékeztek meg a félegyháziak

2021. július 31. 15:00

– Ma a magyar történelem és irodalomtörténet tragikus eseményére emlékezünk. 172 évvel ezelőtt esett el Segesvár mellett, Fehéregyháza közelében a szabadságharc költője Petőfi Sándor, akinek neve elválaszthatatlanul egybeforr Kiskunfélegyháza nevével, történetével, hiszen itt élte és töltötte gyerekkorát, s amelyet maga szülővárosának vallott. Ezzel a gondolattal kezdte mondandóját Balla László alpolgármester a Petőfi-téren a költő halálának évfordulójára megrendezett ünnepségen, koszorúzáson. Ünnepi beszédet mondott Juhász István nyugalmazott tanár. A költő szobránál a városvezetés, félegyházi pártok, civilszervezetek és magánszemélyek helyezték el az emlékezés koszorúit.

Részletek
Mercedes kisbusszal járnak a gyakorlóhelyekre a mezgések

Mercedes kisbusszal járnak a gyakorlóhelyekre a mezgések

2021. augusztus 2. 14:00

Két Mercedes kisbuszt adott a Déli Agrárszakképzési Centrumnak az Agrárminisztérium. Az egyiket (12 iskola közül) a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum kapta. Az intézmény július 30-án vette át a járművet a tangazdaságban. A kisbusszal a közeljövőben a gyakorlóhelyekre, a tangazdaságba és a húsüzembe szállítják a diákokat. Ezt eddig bérelt busszal oldották meg – tájékoztatta lapunkat Rózsa Pál igazgató.

Részletek
Mi szeretünk zenélni, együtt lenni

Mi szeretünk zenélni, együtt lenni

2021. július 31. 16:00

Csütörtökön a Hattyúkerti zenés esték sorozat vendége volt a Holló-Sevi-Tanaka együttes, akik Meditatív hangutazás címmel tartottak koncertet a városi könyvtárban. A zenekar tagjai: Fehérholló Öskü (Kovács László), Sevecsek Béla és Fekete Tamás. Lapunknak Kovács László mutatta be az együttest.

Részletek
Anyakönyvi hírek

Anyakönyvi hírek

2021. július 29. 18:00

A Kiskunfélegyházán és környékén 2021. 29. hetében újszülöttek, házasságot kötöttek és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.

Részletek
Interaktív foglalkozásokat tartottak a félegyházi rendőrök a strandon

Interaktív foglalkozásokat tartottak a félegyházi rendőrök a strandon

2021. július 29. 12:00

A Félegyházi Termál Parkfürdőbe látogattak július 27-én, délelőtt a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai: dr. Horváth-Rekedt Gréta címzetes rendőr főhadnagy, bűnmegelőzési előadó és Fekete-Setény Tamara címzetes rendőr zászlós, balesetmegelőzési előadó. A prevenciós nap elsősorban a fürdő területén működő Izgő-Mozgó Kölyökklub gyermekeinek szerveződött, ám természetesen az akkor ott tartózkodó vendégek is részesei lehettek az interaktív előadásoknak.

Részletek