Titkok a levéltárból – Az ONCSA-házakról   

Titkok a levéltárból – Az ONCSA-házakról   

2021. május 23. 12:00

Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) 1940-ben olyan állami szociális szervezetként jött létre, amely a vidéki, főleg mezőgazdaságból élő, nagycsaládos nincstelenek intézményes támogatását és a gyermekvédelmet tűzte ki céljául. A szervezet a korábbi, sikertelennek bizonyult ínségmunka-akciót kívánta kiváltani. Sem alkalmi, sem rendszeres segélyt nem osztott, hanem a mélyszegénységben élők önellátását támogatta, meghitelezve az induláshoz szükséges feltételeket.

Részletek
Vírusegyetem

Vírusegyetem

2021. május 29. 08:00

Ez az az intézmény, amelyre mindannyian felvételt nyertünk. Nem tudom, ki miként végezte a kötelező tanulmányokat, nekem mindenesetre sok haszonnal járt ez a több mint egy év tanulóidő. Kerestem én a családtagok, barátok társaságát eddig is, de ebben a helyzetben kiderült, hogy ennél sokkal többet kellett volna.

Részletek
Elkezdődött az egyéni gazdaságok összeírása

Elkezdődött az egyéni gazdaságok összeírása

2021. május 20. 10:00

Országszerte mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével kezdte meg május 15-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok összeírását. A válaszadók május 25-éig online, azt követően pedig június 15-éig összeírók segítségével, személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre.

Részletek
Anyakönyvi hírek

Anyakönyvi hírek

2021. május 20. 14:00

A Kiskunfélegyházán és környékén 2021. 19. hetében újszülöttek, házasságot kötöttek és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.

Részletek
Pünkösd az emlékparkban

Pünkösd az emlékparkban

2021. május 19. 14:00

A pünkösdi hétvégén már várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba. Május 23-án és 24-én a kulturális bemutatók mellett, lovas ügyességi verseny, bábszínházi előadások és mesekert is színesíti az ünnepi hétvége hangulatát.

Részletek
Felhívás félegyházi társasházak részére!

Felhívás félegyházi társasházak részére!

2021. május 19. 10:40

Tisztelt lakóközösségek! Tájékoztatom Önöket, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatala 2021. május 12-i hatállyal Eszik Bence társasházkezelőnek megtiltotta a társasházkezelő szolgáltatási tevékenység folytatását és ezzel egyidejűleg törölte az üzletszerű társasházkezelők nyilvántartásából.

Részletek
Körkérdés – Mit őrizne meg a pandémiás időszakból?

Körkérdés – Mit őrizne meg a pandémiás időszakból?

2021. május 21. 08:00

Aktuális körkérdésünkre talán sokan vágnák rá meggondolatlanul a választ: semmit! Sőt! A megkérdezettek között volt olyan is, aki éppen ezt mondta. Pedig – most, hogy a lassú, megfontolt nyitás heteit éljük – sokan a „minden rosszban van valami jó” igazságát is észreveszik a világjárvány szülte óvintézkedések, változások között.

Részletek
Lakodalomra várva

Lakodalomra várva

2021. május 21. 10:00

Május 28-ától ismét meg lehet tartani a lakodalmakat. Rengeteg házasulni készülő pár és szolgáltató várta már ezt a bejelentést Félegyházán is. Összeállításunkban a napokban született döntés hatásairól kérdeztük az érintetteket.

Részletek