Nem adják fel a csalók
Tucatszám érkezik bejelentés a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz miszerint csalók küldenek a NAV nevében hamis elektronikus leveleket, hogy adó-visszatérítésre hivatkozva személyes ügyféladatokat szerezzenek meg.
RészletekTucatszám érkezik bejelentés a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz miszerint csalók küldenek a NAV nevében hamis elektronikus leveleket, hogy adó-visszatérítésre hivatkozva személyes ügyféladatokat szerezzenek meg.
RészletekAugusztus 30-ától kezdték kézbesíteni azokat a küldeményeket, amelyek a vállalkozások számára a helyi adókról, a lakosság gépjárművel rendelkező részének pedig a jól ismert tájékoztatást adják a befizetési határidők közeledtéről. Az idei év már átmeneti év volt az elektronikus ügyintézés bevezetése miatt, mivel gazdálkodó szervezetek egy része már elektronikus úton is megkapta értesítőit – tudtuk meg Pap Ildikótól, az önkormányzat adócsoportjának vezetőjétől.
RészletekKiskunfélegyháza Város Önkormányzat képviselő-testülete az augusztus 30-i ülésén döntött arról, hogy a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés által adományozható kitüntető díjakra az alábbi személyeket és céget terjeszti fel:
RészletekA Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya tájékoztatja a lakosságot, hogy a Kossuth utca és a Bercsényi utca egyes szakaszain az utak élettartamának évekkel való meghosszabbítása érdekében állagmegőrző munkálatokat végeznek a következő napokban, amelynek során kőfelverődés, illetve porterhelés lesz tapasztalható. Kérik a közlekedőket, hogy ezen útszakaszokon a szokottnál is körültekintőbben vezessenek és nagyobb követési távolságot szíveskedjenek tartani.
RészletekTöbbségében keresik és tudatosan vásárolják a félegyházi termékeket az itt élők. Tapasztalataik szerint könnyű megtalálni a helyi készítésű termékeket, amiket egyúttal megbízhatóbbnak is tartanak társaiknál.
RészletekA Nemzeti Agrárgazdasági Kamara fontosnak tartja, hogy a fogyasztók a kiváló minőséget összekapcsolják a magyar eredettel, és hogy erősödjön a gazdálkodók és a hazai élelmiszer-előállítók iránti bizalom. Ezeket szem előtt tartva a köztestület számos eszközzel népszerűsíti a magyar agrárgazdasági termékeket, élelmiszereket.
RészletekSzeptember 1-jétől lehet igényelni a Magyar Horgászkártyát. Az új plasztik alapú dokumentum jövő év január 1-jétől váltja ki a jelenlegi, papíralapú horgászigazolványt.
RészletekKellemetlen meglepetésben lehet része annak, aki nem tesz írásban bejelentést, ha legalább 10 ezer eurónak megfelelő készpénzzel lépi át az Európai Unió határát.
RészletekÖrömteli, önfeledt ünnepléssel adták át Félegyháza legújabb büszkeségét, az új, korszerű, tágas és gyönyörű óvodaépületet, a Móra Ferenc utca 2. szám alatt. A gyerekek és a felnőttek azonnal szívükbe zárták a Boros Pál Ybl-díjas építész által megálmodott épületet. Az átadó ünnepségen megjelenteket kedves műsorral köszöntötték az új intézmény használói, az óvodások és a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Az új óvodát Csányi József polgármester avatta fel, köszöntő beszédet mondott Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke és Balla László alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője. Az intézményt Rónaszéki Gábor plébános áldotta meg, ezt követően pedig Csernus Krisztina intézményvezető egy bejárásra invitálta a leendő ovisokat, szüleiket és az átadó ünnepségen megjelenteket.
Részletek