Gazdikereső
Rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.
RészletekRovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.
RészletekAz államalapítás ünnepéről a Szent István téren emlékeztek meg a félegyháziak augusztus 20-án. Az ünnepségen a Félegyházi fanfár elhangzása után Csányi József polgármester mondott beszédet. Ezt követően az ünneplők Szent István szobránál helyezték el koszorúikat, virágaikat. Az ünnepi szentmisét Mayer Mihály nyugalmazott pécsi megyéspüspök celebrálta. Az új kenyeret ezúttal is a gazdakörök színes menete hozta a Szent István Templom elé, ahol Mayer Mihály és Hajagos Gyula atya áldották meg. A felszentelt kenyeret ezt követően a városháza előtt szelték fel, és osztották szét az ünneplők körében.
RészletekA hagyományoknak megfelelően Félegyháza haleszi és selymesi városrészében is megtartották az új kenyér ünnepét augusztus 19-én. Haleszban Rádi András, a Haleszi Gazdakör elnöke, Selymesben Molnár Tiborné Margitka, a Selymesért Egyesület elnöke köszöntötte az ünnepségre összegyűlteket. Ünnepi beszédet mondott Csányi József polgármester. Az új kenyeret Hajagos Gyula atya szentelte meg és a város vezetői szelték meg, helyi, lelkes segítőikkel pedig közösen kínálták a megjelenteknek. Műsorral közreműködött Együd Ádám és barátai, valamint Varga Katica.
RészletekA Félegyházi napok második napját Cory nyitotta meg egy igen jó hangulatú koncerttel, amelyben a Happy Gang és jól ismert magyar slágerek csendültek fel. Coryt az Art Kingdom Hip-Hop táncos műsora követte. 20 órától a Punnany Massif töltötte fel a sportcsarnok parkolóját emberekkel és egy remek koncertet adott a nézőknek. A Punnany előadása után a Kis türelmet zenekar szórakoztatta a nem csak félegyházi közönséget. A programokra a környező településekről is sokan ellátogattak. Ezt bizonyítja, hogy szombat este a sportcsarnoktól több száz méterre lévő kis utcákban is csak nehézkesen tudtak parkolni az autók.
RészletekÁtadták az országos jégkármérséklő rendszer meteorológiai kiszolgálásához szükséges informatikai hátteret.
RészletekGyorsabban nőnek a fák, de kevésbé tömörek és kalóriaértékük kisebb a globális felmelegedés miatt.
RészletekOktóber 1-jéig százmillió forint támogatás várja és segíti a Bács-Kiskun megyei fiatalokat továbbtanulásukban. A megújult „BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY!”ösztöndíjprogram keretében havonta akár 50 ezer forint támogatásban is részesülhetnek a jogosultak. Az ösztöndíjprogram első szakaszában felmerült javaslatok alapján a megyei közgyűlés több ponton módosította, számos kedvezménnyel, elérhetőbbé tette többek számára a közelmúltban megjelent új felhívást. A pályázat a felmerült igényekhez jobban igazodik és ezáltal még szélesebb kör fog tudni élni a megyei ösztöndíj adta lehetőséggel.
RészletekElfeledett mesterségek címmel nyílt kiállítás a Mesterek és Művészetek sorozat keretében az Ipartestület székházában augusztus 16-án. Kemecsei János ipartestületi elnök megnyitójában elmondta: egyre nehezebb a régi mesterségekről beszélni, és még nehezebb ezekből kiállítást szervezni. A kiállítás megálmodói az első sugallatra hallgatva a mezőgazdasággal összefonódva kezdtek hozzá az anyag gyűjtéséhez. Szerencsére sok mesterember csatlakozott a gondolathoz, és egy igazán érdekes tárlatot sikerült létrehozni a város államalapítás napjához kötődő rendezvénysorozatában. A kiállítás megnyitóját követően Csányi József polgármester, Balla László alpolgármester és Németh László, az IPOSZ elnöke is köszöntötte a kiállító mestereket.
RészletekKezdeményezni fogják a teljes tankönyvellátás ingyenessé tételét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára a köztévében. Időpontot ugyanakkor nem mondott, mikor lehet mindenkinek ingyenes a tankönyv.
RészletekA belügyminiszter augusztus 15-ével kihirdette az úgynevezett tartósan vízhiányos időszakot. A vízgazdálkodásért felelős tárcavezető ezt a hidrometeorológiai előrejelzések figyelembevételével tette meg. A tartósan vízhiányos időszakban a vízkészletjárulékkal kapcsolatosan speciális szabályok vannak érvényben. A vonatkozó előírások alapján a vízhasználónak nem kell vízkészletjárulékot fizetnie tartósan vízhiányos időszakban az öntözés, a halgazdálkodás és a rizstermelés során használt víz mennyisége után.
Részletek