Fölényesen nyert a KHTK

Fölényesen nyert a KHTK

2019. március 30. 17:25

Megerősítette vezető helyét a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban a Kiskunfélegyházi HTK. A 17. fordulóban ezúttal a Bácsalmási PVSE-t győzte le 6-3-ra a Kecskeméti Műkertvárosi Sportcentrumban. A gólok sorát a 25. percben Szabó Attila nyitotta. Rajta kívül Nagy Dániel, Marsa Levente, Makai Zoltán, Tóth István és Koncz Zsolt játékos-edző vette be az ellenfél kapuját. A vendégek részéről Szádeczky Zalán mesterhármast ért el, de ez csupán az eredmény kozmetikázásához volt elég. A győzelmi szériában lévő KHTK kihasználta a Kiskőrösi LC újabb botlását. A kiskőrösiek a sereghajtó Kelebiával ikszeltek, így az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó félegyháziak előnye immár kettő pont a tabellán.

Részletek
Fit-Kid verseny Szentesen

Fit-Kid verseny Szentesen

2019. március 29. 17:00

Az idei év első Fit-Kid versenyét rendezték meg Szentesen, március 9-én. A mintegy 300 versenyző Dance kategóriában indult. Kiskunfélegyházát Dinnyés Nelli 2., és Horváth Hanna 3. korcsoportos kislányok képviselték.

Részletek
U16 fiúk: Magabiztos győzelem, áldozattal

U16 fiúk: Magabiztos győzelem, áldozattal

2019. március 28. 11:00

Sikeres bajnoki fordulón van túl három hetes szünetet követően a Félegyházi TSI kosárcsapata, amely a regionális fiú kadett bajnokság felsőági 4. fordulójában a Szentesi KK-t győzte le magabiztosan, 93-37-re. A győzelmet egy szomorú eset árnyékolta be. Szűcs Tibor egy esés után a csuklójára esett, amely megzúzódott, így ő – bár reméljük csak egy rövid időre, de kiesett a rotációnkból- - tette hozzá Simon Zoltán edző értékelésében.

Részletek
Az Astra nyerheti az alapszakaszt

Az Astra nyerheti az alapszakaszt

2019. március 27. 15:00

Az NBI-es Astra-Herbária Kiskunfélegyházi Bulls FC csapata szombaton a Jet-Sol Ligában az MTK-nál vendégeskedik Monoron. Az őszi fordulókban egyszer az MTK, egyszer pedig Dombó János csapata örülhetett a három pontnak. A lányok jó periódusban vannak, remélhetőleg, hogy szombaton ismét sikerül győzni.

Részletek
Egy mérkőzés, két győzelem

Egy mérkőzés, két győzelem

2019. március 27. 09:00

A 3. fordulóval folytatódott a regionális leány serdülő bajnokság alapszakasza, amelynek délkeleti régiójában a FTSI a HSA Bombázókat és a Szolnoki SC/B-t fogadta. Előbbi nem érkezett meg a találkozóra, így az összecsapást játék nélkül az FTSI nyerte, míg a Szolnok ellen ugyancsak félegyházi siker született. Fekete-Seres Ildikó és Bokányi Rita által edzett csapat 76-60-ra nyert.

Részletek
Mozgalmas hétvégét zártak a Kiskunfélegyházi DMTK-KVSE kis sportolói

Mozgalmas hétvégét zártak a Kiskunfélegyházi DMTK-KVSE kis sportolói

2019. március 26. 11:30

Mozgalmas hétvégén vannak túl a Kiskunfélegyházi DMTK-KVSE kis sportolói. Míg az úszók és triatlonista gyerekek a XVIII. Környezetvédelmi-Kiskunvíz Kupán úsztak remek teljesítménnyel, addig a vízilabda szakosztály két napon keresztül Nagyváradon küzdött Félegyházáért. Kalocsán 25 úszó és triatlonista, Nagyváradon 11 vízilabdás gyermek képviselte az Egyesületet.

Részletek
Alapszakasz-győztes formában az Astra

Alapszakasz-győztes formában az Astra

2019. március 25. 11:00

Tovább nyújtotta veretlenségi szériáját a női futsal NB I. alapszakaszának listavezetője, az Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC, amely a 21. fordulóból előrehozott mérkőzésen a bajnoki címvédő Hajdúböszörményt győzte le 2-1-re. A vendégek Pádár Anita góljával az első félidő hajrájában kerültek előnybe, de az Astrának Gelb Mónika és Krascsenics Petra találataival sikerült fordítania. A két rivális csapat legutóbbi három összecsapását egyaránt az Astra nyerte, ami bizakodásra adhat okot a rájátszást megelőzően. Az alapszakasz elsőség karnyújtásnyira került az Astrától, ehhez a hátralévő két mérkőzéséből egyet kell megnyernie.

Részletek
Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2019. március 25. 09:00

A dobogós pozíciókért harcban lévő SC Hírös-Ép otthonában mérkőzött meg a sereghajtó Kiskunfélegyházi Vasutas SK a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság északi csoportjának 18. fordulójában. A félegyházi csapattól bravúrnak számított volna a pontszerzés, amire bő negyedóráig élt is a remény, ekkor a Hírös-Ép két percen belül két gólt szerzett, amire a Vasutas oldaláról Bende Ádám válaszolt a 25. percben. A 2-1-es félidei eredmény az 54. minutumban 3-1-re alakult és a hajrában a hazai együttes újabb két gólig jutott, míg a félegyházi gárdából Bende Ádám duplázott, kialakítván az 5-2-es végeredményt.

Részletek
Magabiztos KKC-győzelem

Magabiztos KKC-győzelem

2019. március 25. 12:00

Helyenként jó játékot bemutatva végig vezetve nyert hazai környezetben a Kiskunfélegyházi KC a sereghajtó Gyulai Color ellen a felnőtt férfi kosárlabda bajnokság NB II. keleti csoportjának 20. fordulójában. A félegyházi együttes az elejétől kezdve uralta a mérkőzést, az ellenfélnek csupán momentumai voltak. Sikerével a KKC fellépett a 9. pozícióba, a Gyulai Color továbbra is utolsó.

Részletek
Retkes Péter sikerét hozta az emlékverseny

Retkes Péter sikerét hozta az emlékverseny

2019. március 24. 12:00

Izgalmas partikat követően új győztest avattak a László Jenő Sakk Emlékversenyen, amit március 23-án immár 14. alkalommal rendeztek meg a Kiskunhalasi Szakképző Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiumában. Hétfordulós svájci rendszerben mérkőztek meg a sakkozók, akiket Ágoston Tibor tagintézmény-vezető és László Zsolt köszöntött. Új név került a serlegre, az 1997-es születésű Retkes Péter egy korábbi győztest, Kemény Csabát megelőzve nyerte meg a bajnokságot.

Részletek