Bajnok lett az FTSI U-15-ös leány focicsapata

Bajnok lett az FTSI U-15-ös leány focicsapata

2018. május 19. 19:25

Egy fordulóval a szezon vége előtt utolsó hazai mérkőzését is fölényesen, 18-0-ra nyerte meg a Félegyházi Térségi Sportiskola korosztályos csapata a Bács-Kiskun megyei leány U-15-ös bajnokságban május 19-én. Abonyi Péter vezetőedző tanítványai bajnoki címet ünnepelhettek. A félegyházi együttes minden mérkőzésén győzött az idény során, nagy fölénnyel szerezte meg az aranyérmet. A második helyen a Kerekegyházi SE végzett, az FTSI csapata május 26-án Kerekegyházán zárja a szezont. Több mint száz találatot szerzett a félegyházi együttes, a góllövőlistát Czinege Eszter és Síber Glória holtversenyben 30-30 találattal vezeti.

Részletek
Eredményesség a fejlődés mellett

Eredményesség a fejlődés mellett

2018. május 23. 07:30

Isán András szakosztályvezető irányításával az idei esztendőben is dobogón végzett a Kiskunfélegyházi HTK felnőtt férfi kézilabdacsapata. Az NB II Dél-keleti csoportjában évek óta kiegyensúlyozottan és jól szerepel az együttes, amely az elmúlt öt szezon során négy ezüstérmet és egy bronzérmet nyert. A felnőtt csapat mellett a félegyházi utánpótlás megteremtése, kibővítése egyre hangsúlyosabb szerepet kap, a 8 évesektől kezdve több korosztály működik sikeresen az ifiig bezárólag.

Részletek
Gyulán edzettek a Koppány Íjászok

Gyulán edzettek a Koppány Íjászok

2018. május 17. 18:00

Gyulán járt a Koppány Íjászok 4 fős csapata Kis Mónika, Kis Csaba, Tóth Mihály és Dinnyés Gyula személyében. A szokatlan versenyforma nagy kihívás volt, hiszen két versenyen összesen 143 lövéssel kellett bizonyítani. Kis Mónika 2. helyen végzett, a többiek a középmezőnyben zárták a versenyt.

Részletek
Félegyházi siker Szegeden

Félegyházi siker Szegeden

2018. május 16. 18:30

A Dél-Alföldi régió veterán labdarúgó csapatainak 5. fordulójában szép sikert ért el a Félegyházi Veterán Labdarúgó Csapat. A lelkes veteránok izgalmas és küzdelmes mérkőzéseket játszottak Szegeden, amivel megnyerték a május 12-i fordulót – mondta el lapunknak Farkas Péter csapatvezető.

Részletek
Bronzérem a Sport XXI. Aquatlon országos döntőn

Bronzérem a Sport XXI. Aquatlon országos döntőn

2018. május 16. 18:00

Május 13-án rendezték meg Debrecenben a Sport XXI. Aquatlon Országos döntőt. Összesen 531-en neveztek a neves megmérettetésre, de csak 469 főnek sikerült teljesítenie mindkét távot. A kiskunfélegyházi Jogging Plus Futóklub 19 versenyzővel kvalifikálta magát a döntőre.

Részletek
Újra dobogóra állhattak a DMTK-KVSE triatlonistái

Újra dobogóra állhattak a DMTK-KVSE triatlonistái

2018. május 16. 15:30

Május 13-án, Debrecenben zajlott a SPORT XXI. Aquatlon Országos Döntő, ahol a DMTK-KVSE triatlonistái remek eredményekkel vettek részt. Az úszást a Debreceni Sportuszoda 50 méteres medencéjében, a futást pedig a Gyulai István Atlétikai Stadion és Edzésközpontban bonyolították le.

Részletek
XV. Kuchinka Vilmos Úszó Emlékverseny

XV. Kuchinka Vilmos Úszó Emlékverseny

2018. május 16. 14:30

A DMTK-KVSE Aquasport Egyesület idén is megrendezi a Félegyházán már hagyománnyá vált nagy sikerű XV. Kuchinka Vilmos Úszó Emlékversenyt május 26-án, szombaton 10 órától a Félegyházi Termál Parkfürdőben. A verseny fővédnöke: Dr. Tóth Ákos mesteredző, volt MUSZ szövetségi kapitány.

Részletek
Szerb sikerek a III. Bács-Kiskun Megyei Reménységek Nemzetközi Fiú tornán

Szerb sikerek a III. Bács-Kiskun Megyei Reménységek Nemzetközi Fiú tornán

2018. május 16. 12:30

Mindkét korosztályban a szerbiai csapatok (Szabadka és Apatin) korosztályos csapatainak győzelmeivel zárult a vasárnap Kiskunfélegyházán rendezett III. Bács-Kiskun Megyei Reménységek Nemzetközi Fiú torna. Az elődöntők során a megyei serdülő mérkőzésen a végjátékig bizonytalan volt, melyik csapat jut a döntőbe, végül a vendéglátóknak sikerült. A többi találkozón nagykülönbségű eredmények születtek. 

Részletek
Megyei kosaras sikerek

Megyei kosaras sikerek

2018. május 17. 09:00

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kosárlabda szövetség szervezésében immár VII. alkalommal rendezték meg a megyei U11-es korosztályú válogatottak tornáját Szolnokon, április végén. A Bács-Kiskun megyei csapatokba a Félegyházi Térségi Sportiskolából Varga Evelin, illetve Farkas Levente is bekerült. Mindketten aranyérmet szereztek (edzőik: Fekete-Seres Ildikó, Simon Zoltán). Nemenként hat-hat megye válogatottjai csaptak össze, a verseny kiváló lehetőséget adott arra, hogy a regionális tehetségek megmutathassák magukat.

Részletek
Döntetlen idegenben

Döntetlen idegenben

2018. május 16. 09:00

Cegléden léptek asztalhoz a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola játékosai a férfi NB I. keleti csoportjának 17. fordulójában, május 13-án. A bajnokság utolsó előtti fordulóját a második helyről várták a félegyháziak, már korábban eldőlt, hogy az aranyérmet a mezőberényi HED-LAND Sportcsarnok SE I. szerezte meg. A dr. Francia Balázs, Varga Károly, Pengő Gábor és Erdélyi Szabolcs összetételű félegyháziak 9-9-es döntetlent értek el a Szuperinfo-CVSE I. otthonában. A párosok során az Erdélyi Szabolcs- Pengő Gábor összetételű duó nyert, egyéniben Erdélyi Szabolcs mind a négy mérkőzésén győzött, mellette Pengő Gábor háromszor, míg Varga Károly egy alkalommal diadalmaskodott. A bajnokság második helyén végző félegyháziak május 19-én, 11 órától hazai pályán zárják a szezont az EVSI Pálosi AK I. ellen.

Részletek