Óvodai és bölcsődei ügyelettel segítik a dolgozó szülőket

Óvodai és bölcsődei ügyelettel segítik a dolgozó szülőket

2020. május 1. 08:00 | Koronavírus

A napokban megjelent kormányrendelet értelmében április 30-ától az önkormányzatok kötelesek lehetővé tenni az óvodákban és bölcsődékben az ügyeleti ellátást. Kiskunfélegyházán ezt már korábban megtette az önkormányzat: már húsvét után igénybe vehették a kiemelt vészhelyzetben dolgozók gyermekei az ügyeletet, ahol 5 fős csoportokban van lehetőség gyermekfelügyeletre.

Részletek
A súlyos betegek gyógyulásáért küzd a halasi orvos - Képgalériával

A súlyos betegek gyógyulásáért küzd a halasi orvos - Képgalériával

2020. május 1. 14:00 | Koronavírus

Dr. Frei Norbert, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház 33 éves megbízott főorvosa vezeti a halasi börtön területén két és fél hét alatt felépült mobil járványkórház intenzív osztályát. A kiskunhalasi születésű fiatal doktort március közepén vezényelték a halasi kórházba, munkatársaival együtt már több pácienst is kigyógyított a koronavírus-fertőzésből.

Részletek
Indul a tömeges tesztelés

Indul a tömeges tesztelés

2020. április 29. 12:00 | Koronavírus

Reprezentatív minta alapján, csaknem 18 ezer ember bevonásával, átfogó szűrővizsgálatba kezd péntektől a Semmelweis Egyetem (SE) vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző – jelentette be az SE rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője.

Részletek
Május 3-áig hatályban maradnak a szigorítások

Május 3-áig hatályban maradnak a szigorítások

2020. április 23. 14:30 | Koronavírus

Május 3-áig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Azt is mondta, hogy minden feltétel adott, hogy május 4-étől az érettségi vizsgákat - kizárólag írásban - biztonságos keretek között lebonyolítsák. Összefoglaltuk a legfontosabb bejelentéseket a csütörtöki Kormányinfóról.

Részletek
Minden bentlakásos szociális dolgozó vírustesztje negatív lett

Minden bentlakásos szociális dolgozó vírustesztje negatív lett

2020. április 23. 11:30 | Koronavírus

Tisztelt Félegyháziak! Az elmúlt napokban az önkormányzat által beszerzett vírustesztekkel leszűrtük a két idősek otthonában, a hajléktalanszállón és a családok átmeneti otthonában szolgálatot teljesítő munkatársainkat, két esetben pedig államilag biztosított szűrést is elvégeztek. Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy valamennyi teszteredmény negatív lett. Köszönöm dr. Patkós Róbertnek és munkatársainak az önzetlen segítséget! A két idősek otthonát a járvány magyarországi megjelenésével egyidejűleg hermetikusan lezártuk, oda csak a szakdolgozók léphetnek be a biztonsági előírások betartása mellett. Az intézményeket folyamatosan fertőtlenítjük. A Kormányhivatal minden héten ellenőrzi a működésünket. Az időseink és ellátottjaink biztonságban vannak.

Részletek
Tovább támad a madárinfluenza

Tovább támad a madárinfluenza

2020. április 23. 11:00

A fokozódó madárinfluenza miatt védőkörzeteket rendeltek el az alábbi települések bel- és külterületére: Bugac, Bugacpusztaháza, Bócsa, Császártöltés, Csólyospálos, Harkakötöny, Jászszentlászló, Kelebia, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kisszállás, Kömpöc, Kunfehértó, Mélykút, Móricgát, Nyárlőrinc, Orgovány, Petőfiszállás, Rém, Soltvadkert, Szank, Tázlár, Tompa és Zsana. Borota, Csávoly, Hajós, Kaskantyú, Kecskemét, Kiskőrös, Kunszállás, Páhi, Pálmonostora, Pirtó és Városföld települések esetében csak külterületen rendelték el a védőkörzetek kialakítását.  

Részletek
Életmód-gyakorlatok az egyensúlyteremtéshez

Életmód-gyakorlatok az egyensúlyteremtéshez

2020. április 25. 08:00

Tevékenységtervező, ami átsegít minket a „kényszerpihenő” időszakán. A Demola Budapest innovációs platform, a Pine Design digitális stúdió és Jakobovits Kitti pszichológus és irodalomterapeuta együttműködésében, Practice Living néven egy online elérhető terméket fejlesztettek ki, amely segít napirendünk újrarendszerezésében, és biztonságérzetünk növelésében.

Részletek