Börtönjárat a múzeumban
Szabadulószobával, bírósági perpatvarral, betyárműsorral és lámpás tárlatvezetéssel várták az érdeklődőket augusztus 10-én, este a Kiskun Múzeumban.
RészletekSzabadulószobával, bírósági perpatvarral, betyárműsorral és lámpás tárlatvezetéssel várták az érdeklődőket augusztus 10-én, este a Kiskun Múzeumban.
RészletekTöbb száz motoros felvonulásával vette kezdetét a szombati program a X. Nemzetközi Oldalkocsis Motoros találkozón. A polgárőrség vezette menetet már kisebb csoportokba verődve várták a városlakók, kevéssel 14 óra után.
RészletekA korábbi évekkel ellentétben, idén nagyobb számban jelentek meg a nagy méretű darázsfajok a hazai portákon, kertekben – mondta dr. Vörös Géza szekszárdi agrárszakmérnök. A darazsak elszaporodásának és aktív jelenlétének ideje az augusztus, de az mindenképpen megfigyelhető, hogy a nagyobb rovarok vannak jelen idén, így az biztos, hogy a lódarazsak nagyobb számban figyelhetők meg.
RészletekA tavalyi szép hagyományt folytatva dr. Tóth Ákos és barátai tárogató játékának örvendhettek a városiak augusztus 9-én, pénteken este.
RészletekMásodfokú hőségriasztás lép életbe az ország egész területén vasárnaptól jövő hét péntek éjfélig – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben pénteken.
RészletekMár ismeretes, hogy a hamarosan kezdődő tanévben mikortól és meddig lesznek a szünetek, mikor kell a leendő elsősöknek beiratkoznia, illetve mikor veszi kezdetét tavasszal az érettségi.
RészletekFélegyháza tortájával ünnepeltek a Nemzetközi Oldalkocsis Motoros Találkozó résztvevői pénteken este. Az édesség felvágása előtt Ónodi Árpád szervező mondott köszönetet mindenkinek és visszaidézte a kezdeteket, amikor 2014-ben a parkerdő kistisztása volt az első találkozó helyszíne, ahol – tette hozzá mosolyogva – ma már a kempingsátrak sem férnek el. Örömének adott hangot, hogy többen a tizedik alkalommal is jelen vannak az eseményen.
RészletekA Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola Alapítványa sok év tapasztalatával idén, július 8. és 13. között szervezte meg újra 6 napos „ottalvós” táborát, Orfűn. A „Zöldülő platánosok” – Öko-élménytábor a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg, melyen 21 diák vehetett részt.
Részletek