Sport 2024. június 18. 16:00

Gyászol a birkózócsalád – Elhunyt Kelemen András

Gyászol a birkózócsalád – Elhunyt Kelemen András
Nekrológot írni szomorú feladat, hiszen még fáj a seb, hiányod mindent betölt. Pár napja még ott ültél a kispadon, a tornaterem szélén, onnan adva hasznos tanácsokat a kicsiknek vagy a már kamaszodó generációnak. Jó volt megérkezni az edzésre, kezet fogni veled, mindig adtál valami munkát. Lelkesen töltöttük ki a diákolimpiai jelentkezési lapokat, vittük az iskolába az általad nyomtatott igazolásokat a versenyekről.

Megbeszéltük a világ folyását, pedig tudtuk, hogy igazából minket csak a birkózás érdekel, a többi úgyis megy magától, nélkülünk is, abba nincs beleszólásunk.

Személyed generációkat kötött össze, hiszen 14 évesen, 1961-ben érkeztél Nagykamarásról szakmunkástanulóként Kiskunfélegyházára, és igaz, hogy eredetileg lakatosnak tanultál, majd előkészítő kalkulátorként, később pedig technológusként dolgoztál itt Félegyházán, a Bányászati Berendezések Gyárában, illetve annak utódintézményeiben, de valójában minden napod a sportágnak, a versenyzésnek, később pedig az utánpótlás-nevelésnek szentelted.

Az üzem falai, a raktárhelyiségek, az öltözők is sokat tudnának arról beszélni, hogy milyen edzésmunka folyt ott, hogy gyakoroltátok Réczi Lacival a karberántásokat, a különböző fogásokat. Ezek a lopott percek, órák is kellettek ahhoz, hogy dr. Réczi László 1977-ben a világbajnoki címig jusson.

Számodra mindent jelentett ez a sport, szíved, lelked adtad a fiatalokért, a sporttársakért. Személyes példád, emberséged formált minket igazi közösséggé, családdá, ahová jó tartozni. 70. születésnapodat még együtt ünnepelhettük, számodra is talán az egyik legnagyobb ajándék volt, hogy ekkor, vagyis 2017-ben kaphattad meg a „Kiskunfélegyháza Város Sportjáért” kitüntető díjat.

Köszönünk mindent! Hiányozni fogsz nekünk!

Családod, tanítványaid, sporttársaid!
             

Kövessen minket a Facebookon is!