Kecskeméti orvosok Erdélyben - Nagy volt az érdeklődés a szűrővizsgálaton

Kecskeméti orvosok Erdélyben - Nagy volt az érdeklődés a szűrővizsgálaton

2015. május 20. 08:25

A kecskeméti kórház munkatársai kilencedik alkalommal tartottak egészségügyi szűrővizsgálatot Erdélyben. A program a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Hargita Megyei Tanács között jól működő testvérkapcsolat eredménye. Az idei évben Csíkszentgyörgy adott otthont a szűrőprogramnak, melyen ismét nagy számban vett részt a helyi lakosság.

Részletek
Budapestre kirándulhatnak Félegyháza legjobb fiatal helytörténészei

Budapestre kirándulhatnak Félegyháza legjobb fiatal helytörténészei

2015. május 19. 18:05

A Városalapító hete rendezvénysorozat keretében került sor május 19-én a Kiskun múzeumban a XI. helytörténeti vetélkedő díjkiosztó ünnepségére. Az okleveleket és jutalmakat korosztályonként adták át. Mészáros Márta múzeumigazgató megköszönte a 102 csapat közel 300 tagjának a lelkes munkáját, felkészítő tanáraiknak pedig a segítséget. A versenyben résztvevő valamennyi diák közreműködését oklevéllel és egy kis édességgel jutalmazták.

Részletek
A jó példa támogatókat vonz

A jó példa támogatókat vonz

2015. május 19. 12:45

Jégh Roberta optikus és családja, látva, hogy a város gondot fordít a parkosításra, úgy döntött, hozzájárul a szépítő akcióhoz. Az általuk felajánlott nőszirmok már a Móra teret díszítik, de cserjéik is hamarosan kikerülnek a parkokba. Díszfáikat a városalapítók napján a Bercsényi utcai Testvértelepülési parkban ültetik el. Roberta elmondta, a későbbiekben is segíteni szeretnék a város szépülését, és ennek érdekében a könyvtár és az ótemplom környékének virágosítását is támogatják adománnyal.

Részletek
Rehabilitáció a Róna Kincsében

Rehabilitáció a Róna Kincsében

2015. május 20. 07:30

Nem tudja a beteg – és ez így van jól – hogy milyen körültekintő csapatmunka és profi szervezés eredménye az, amit a félegyházi Róna Kincse Gyógyfürdőben tapasztalhat, amikor a terápiás célú gyógyászati szolgáltatásokat veszi igénybe. A mértani pontossággal kiosztott kezelési időpontoknak és a felkészült, fegyelmezett szakembereknek köszönhetően nincs tömeg, hosszas várakozás, van viszont jó szó és emberség. Mindez együtt teszi, hogy a beteg azt érezheti, itt mindenki ugyanazt akarja: az ő eredményes gyógyulását.

Részletek
Vidéken is építkezik az LMP

Vidéken is építkezik az LMP

2015. május 20. 11:15

Most kezdtük el az országjáró kampányt, amelyet tavaly megígértünk a választóknak. Ezzel elkezdjük azt az építkezést, amivel az LMP adós volt az elmúlt ciklusban. Az LMP számára kulcskérdés, hogy az ország minden szegletében létrehozza azokat a közösségeket, csapatokat, amelyekre építve a párt alternatívát tud nyújtani azoknak a választóknak, akiknek elegük van a jelenlegi narancsos rendszerből és azokból, akik 2010-ig kormányozták ezt az országot. Ezekkel a gondolatokkal kezdte mondandóját Schiffer András, az LMP társelnöke a félegyházi látogatása során megtartott sajtótájékoztatón.

Részletek
Gazdikereső

Gazdikereső

2015. május 19. 07:30

Rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon gazdához juttatható.

Részletek
A DK szerint meg kell állítani a magyarok elvándorlását

A DK szerint meg kell állítani a magyarok elvándorlását

2015. május 19. 20:45

A felmérések szerint 2015 első negyedévében minden korábbit meghaladó volt az elvándorlás Magyarországról. Ami ennél is aggasztóbb, hogy az előrejelzések szerint ez csak növekedni fog. Ezt a tendenciát pedig meg kell állítani – fogalmazta meg dr. Kakuk György a DK országos elnökségének tagja. Erről a Kiskunfélegyházán megtartott lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón szólt.

Részletek
Fokozottabban ellenőrzik a közterületek rendjét

Fokozottabban ellenőrzik a közterületek rendjét

2015. május 19. 10:55

Két új közterület felügyelő lépett szolgálatba Kiskunfélegyházán. Molnár József és Tarjányi Ferenc munkába állásával a jövőben már két járőrpár járhatja, ellenőrizheti a közterületek rendjét. A létszámbővítéstől a város tisztaságának, biztonságának lényeges javulását várja az önkormányzat. A felügyelők a belterületet gyalogosan, a külterületeket gépkocsival, vagy elektromos kerékpárral járják. Az ellenőrzések eddig 16 óráig tartottak, de ezt hamarosan meghosszabbítják 21 óráig – mondta el Rádi Rudolf, az önkormányzat városüzemeltetési osztályának vezetője.

Részletek
Tovább szépül, virágosodik a város

Tovább szépül, virágosodik a város

2015. május 18. 15:55

Több mint 2000 muskátli kihelyezését kezdte meg a Városfenntartó és Szolgáltató költségvetési Szervezet. A folyamatosan virágzó tiroli muskátlik az oszlopokra, illetve a virágtartókba kerülnek. A gondozásról, öntözésről a későbbiekben is a VSZKSZ gondoskodik.

Részletek
Messzire szálltak a mobiltelefonok

Messzire szálltak a mobiltelefonok

2015. május 18. 17:40

Az idén második alkalommal rendezte meg a Sirius rádió a mobilhajító versenyt. A Honvéd pályán a használt készülékeiktől szabadulni vágyókat és szurkolótáborukat zenével, táncos produkciókkal és sportbemutatóval szórakoztatták.

Részletek