A pedagógusnap mindig kiemelt szerepet kapjon a városban

A pedagógusnap mindig kiemelt szerepet kapjon a városban

2015. június 7. 13:00

Pedagógusainkat köszöntötték június 5-én a Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermében. A pedagógusnapi rendezvényen Kása Zsuzsanna, a Kiskunfélegyházi Járási Tankerület vezetője az arany-, gyémánt- és rubin oklevéllel kitüntetetteket, a pedagógus pályán évtizedeket eltöltő kollégáit, és azokat, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az elmúlt tanévben. Köszöntőt Csányi József polgármester mondott.

Részletek
Több mint 1,5 millió forint gyűlt össze

Több mint 1,5 millió forint gyűlt össze

2015. június 7. 17:50

Nagy sikerrel zárult a június 6-án megrendezett Jótékonysági Retro Disco a Rocktárban. Az ötletgazda Lajos Zoltán „Született Kiskunfélegyházán” címmel valósította meg az eseményt, távlati célként a szülészet visszaállításáért. Ehhez többek között eszközökre van szükség. Első körben a szülészeti és nőgyógyászati rendelő részére egy ultrahangos fejegység megvásárlására folyt gyűjtés, ami hozzávetőlegesen 2 millió forintba kerül. A Retro Disco bulizói és a támogatók segítségével az eszközt még idén át adják a kórház számára.

Részletek
A szabadvízi fürdőhelyek zöme jó minősítésű

A szabadvízi fürdőhelyek zöme jó minősítésű

2015. június 7. 08:25

A magyarországi 241 kijelölt természetes fürdőhely közül 160 kiváló, 35 jó, 6 pedig tűrhető minősítést kapott, mindössze 4 esett az elmúlt négy év adatai alapján a kifogásolt kategóriába – közölte honlapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). Néhány esetben még nem történt meg a besorolás, azt később teszik közzé.

Részletek
Kedves állattartók!

Kedves állattartók!

2015. június 5. 16:40

A Kiskunfélegyházi Önkormányzat bejelentést kapott egy kutyát sétáltató fiataltól, hogy a Csólyosi úton, a horgásztó előtti füves részen, az út mellett szögekkel megpakolt zsemlék voltak kihelyezve. Kérünk minden állattulajdonost, figyeljen séta közben, mert úgy látszik városunkban is megjelent ez a kegyetlen módszer, ami az állat életét veszélyezteti! Bárki, bármilyen hasznos információval tud szolgálni, kérjük jelezze az önkormányzat felé!

Részletek
Ajándékozással pótolták az Ótemplom ellopott távcsövét

Ajándékozással pótolták az Ótemplom ellopott távcsövét

2015. június 5. 14:40

Amint arról korábban beszámoltunk, Talapka István apát-plébános a Városalapítók Heti szentmise végén tudatta a hívekkel, hogy amikor szabaddá tették a torony látogatását, valaki magával vitte a torony nélkülözhetetlen távcsövét. Lajos Zoltán, amikor értesült a hírről, úgy döntött, pótolja a hiányt. Elmondása szerint felháborította a történet, mert tudja, hogy mintegy 700 látogató juthatott fel a magasba. A városunkra onnan a legszebb a kilátás, és ettől az élménytől nem lehet megfosztani senkit. Ezért június 5-én felkereste Talapka István plébánost, és egy távcsövet ajándékozott a Sarlós Boldogasszony Templomnak.

Részletek
Felmérés a rezsicsökkentésről

Felmérés a rezsicsökkentésről

2015. június 13. 07:30

A Kormány célul tűzte ki az állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő fizetési kötelezettségek enyhítésére irányuló állami rezsicsökkentést. A tízmilliárd forint összegű állami rezsicsökkentést az állampolgárok véleményének és javaslatainak felhasználásával kívánja megvalósítani.

Részletek
Szakértőnktől - Miért érdemes végrendeletet készíteni? - III. rész

Szakértőnktől - Miért érdemes végrendeletet készíteni? - III. rész

2015. június 5. 11:40

Az előző részekben bemutatásra kerültek az új Ptk-nak, az örökhagyót túlélő házastárs öröklési jogát érintő jogszabályi változások. Mindezekből jól látható, hogy az új Ptk. jelentősen megváltoztatta az eddigi öröklési viszonyokat és már nem lehet a hagyatéki vagyon tervezését a hosszú évtizedek alatt megszokott szabályok alapján végezni.

Részletek
Szikrától a hamuig

Szikrától a hamuig

2015. június 5. 14:15

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság „Szikrától a hamuig” című alkotói pályázatának eredményhirdetéséről egy diák sem távozott üres kézzel. A zsűri tagjainak nem voltak könnyű helyzetben, hiszen sok igényes és kreatív mű született.

Részletek