Lelkes énekléssel várták a Mikulást a gyerekek a gazdaköri ünnepen

Lelkes énekléssel várták a Mikulást a gyerekek a gazdaköri ünnepen

2017. december 5. 16:05

A Mikulás több mint húsz éve meglátogatja a gazdakörök gyermekeit a Nagyszőlő úti közösségi házban. Idén is teli puttonnyal érkezett meg december 4-én. A Télapót közel 130 gyermek várta mesékkel, mondókákkal és harsány énekléssel. Kellett is a hangerő, hiszen a Nagyszakállú hallása már kissé romlott. Szerencsére meghallotta a hívó éneket, így minden gyermeknek át tudta adni ajándékát.

Részletek
Félegyházán tartották a megyei klímastratégiai program záró tanácskozását - videóval

Félegyházán tartották a megyei klímastratégiai program záró tanácskozását - videóval

2017. december 5. 18:30

A klímaváltozás okozta kedvezőtlen hatások Bács-Kiskun megyét is egyre inkább érintik, nemcsak az ökológiai feltételeket, de a gazdasági teljesítőképességét és a lakosság életmódját is negatívan befolyásolja. Ezt a folyamatot ismerte fel a megyei önkormányzat, amikor elindította klímaprogramját az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodás, valamint a kockázatkezelés előmozdítása érdekében. A program záró rendezvényét Kiskunfélegyházán tartották meg, december 4-én.

Részletek
Adventi ajándék

Adventi ajándék

2017. december 3. 16:45

Fehér napra ébredtünk. Advent első vasárnapján leesett az idei meteorológiai tél első hava. Persze ez nem hír, hiszen ilyenkor ez a megszokott. Mégis különleges, szép, és talán a nyugalom hava ez. Emlékeztet bennünket a közelgő ünnepek, a várakozás szépségére. A tartalommal, érzelmekkel teli megnyugvásra. Elcsendesedik a természet, s merengő, kalandozó szívünk is otthonra talál a legszebb ünnep közeledtével.

Részletek
A keresztállítással az összefogás erejét kívánják bemutatni

A keresztállítással az összefogás erejét kívánják bemutatni

2017. december 3. 18:15

Advent első vasárnapján, december 3-án tartotta keresztállító ünnepségét a Jobbik Kiskunfélegyházi Szervezete. A keresztet Hajagos Gyula esperes-plébános és Rónaszéki Gábor atya áldották meg. Az eseményen közreműködött Sövény Tibor előadóművész, Kiss Ákos Jenő és Héjja Bella énekesek, valamint Varga Mihály népművész. A megjelentekkel Kollár László a helyi szervezet vezetője osztotta meg ünnepváró gondolatait. Az első adventi gyertya meggyújtása után étel- és ruhaosztást tartottak.

Részletek
Nem csak a gitárját, a szívét is magával hozta a jótékonysági hangversenyre

Nem csak a gitárját, a szívét is magával hozta a jótékonysági hangversenyre

2017. december 12. 10:00

Jótékonysági hangversenyre invitálta a félegyháziakat Soós Brigitta gitárművész az első adventi gyertya meggyújtását követően a városháza dísztermébe. A művésznő 17 éve Ausztriában él, ott tanít és koncertezik, de Kiskunfélegyházára sűrűn és szívesen látogat haza. – Külföldön élek, a párom spanyol, otthon vele spanyolul, a gyermekeimmel pedig magyarul beszélgetünk. Köszönhetően a Batthyány iskolának, zenei tanulmányaimnak, teljesen magyarnak érzem magam, és nagyon hiányzik ez a város – mondta Brigitta, mielőtt angol, spanyol, német, olasz lantművekkel és barokk gitárművek előadásával teremtett ünnepváró hangulatot közönsége körében. A művésznő az adventi jótékonysági koncertre készülve néhány kérdés erejéig szívesen állt lapunk rendelkezésére is.

Részletek
Ünnepi fényben gyújtották meg a város első adventi gyertyáját

Ünnepi fényben gyújtották meg a város első adventi gyertyáját

2017. december 2. 21:00

Az ünnepi díszbe öltözött városháza, a környező parkok, a főutca karácsonyi fényei jelezték december másodikán, hogy közeleg a karácsony. A város első adventi gyertyáját is ezen a napon gyújtották meg ünnepélyes keretek között. Köszöntőt mondott Csányi József polgármester, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő és Hajagos Gyula esperes-plébános. Az ünnepi készülődést a Batthyány iskola és az Alapfokú Művészeti Iskola növendékei tették karácsonyi hangulatúvá.

Részletek
Karácsonyfa alatt is rúgják a bőrt

Karácsonyfa alatt is rúgják a bőrt

2017. december 14. 13:30

A sport átszövi mindennapjaikat, a karácsony is a labda körül forog a hatfős Siber családnál. A négy gyermek közül Siber Nikola (18) és Siber Julián (16) a Hódmezővásárhely korosztályos és felnőtt nagypályás labdarúgó csapataiban játszanak. Az ikerlányok, Siber Glória (13) és Szófia (13) többek között az Astra Kiskunfélegyházi Bulls U15-ös első osztályú korosztályos futsal együttesében bizonyítanak. Utóbbi csapat edzői egyben a szülők, Siber Mátyás (45) és Siber Rita (40). A karácsonyt közösen töltik, ilyenkor jut idő egy kis pihenésre, kikapcsolódásra.

Részletek