Jó időre és sportos közönségre vár az edzőpark

Jó időre és sportos közönségre vár az edzőpark

2017. december 9. 07:30

Helyükre kerültek a sporteszközök a Horváth Zoltán utcai parkban. A száz százalékban pályázati forrásból megvalósuló projekt ezzel a befejezéséhez közeledik. A 150 négyzetméteres gumi burkolaton tucatnál több eszköz várja a jó időt, hogy minél többen tartalommal töltsék meg itt a szabadidejüket.

Részletek
115 éves a Kiskun Múzeum

115 éves a Kiskun Múzeum

2017. december 7. 16:30

Kiskunfélegyháza tanácsa 1902. december 7-én alapította városunk múzeumát, a Kiskun Múzeumot az akkori gimnáziumi gyűjteményre alapozva. Az esemény évfordulója alkalmából múzeumi napot tartottak az intézményben, amelyen egész nap díjmentesen látogatható kiállításokkal várták az érdeklődőket. Múzeumtörténeti időutazással, múzeumi barangolóval, előadásokkal és még egy művészsarokkal is kedveskedtek a látogatóknak, ahol régészeti tárgyrajzolással foglalhatták el magukat a művészetkedvelők.

Részletek
Ajándék mozit hozott az ovisoknak a Mikulás

Ajándék mozit hozott az ovisoknak a Mikulás

2017. december 7. 14:30

Mintegy 500 félegyházi középsős és nagycsoportos óvodás látogat el a Petőfi Moziba, és nézi meg a My little pony című mesefilmet ma és holnap, azaz december 7-én, csütörtökön, és 8-án, pénteken. Az élmény a Mikulás ajándéka, aki személyesen is tiszteletét teszi a csoportoknál, és apró ajándékkal teszi még emlékezetesebbé a találkozást. Az öreg fehérszakállú jótevő Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és Reményi Richárd, a Petőfi Mozi üzemeltetője közbenjárására lepte meg ezzel a kedves ajándékkal a gyerekeket. Fontos szerep jut továbbá a Szalai Busz Kft-nek is, amelynek a buszai ingyenesen szállítják a távolabbi óvodákból érkezőket.

Részletek
Országos siker - a Kossuthosok nyerték a német nyelvi olimpiát

Országos siker - a Kossuthosok nyerték a német nyelvi olimpiát

2017. december 7. 17:30

A budapesti Goethe Intézet idén negyedik alkalommal rendezte meg a szakközépiskolák 9-11. osztályos tanulói számára a Deutscholympia.de nyelvi vetélkedőt, amelynek mottója Beruf Sprache-Spaβ, azaz Szakmai Nyelvi Szórakozás volt. A versenyt november 24-én Budapesten, az Aranytíz Kultúrházban rendezték meg. A diákok három fős csapatokban mérhették össze tudásukat.

Részletek
Még rendelhető a 2018-as Itthon Félegyházán asztali naptár

Még rendelhető a 2018-as Itthon Félegyházán asztali naptár

2017. december 11. 11:30

Elkészült a 2018-as Itthon Félegyházán címet viselő asztali naptár. Az első példányokat – egyelőre még korlátozott számban – átvehetik a Tourinform Irodában azok, akik előzetesen előjegyezték. December 15-éig van még lehetőség rendelésre, s amennyiben megfelelő igény mutatkozik, az utánnyomás még az ünnepek előtt megtörténhet. Így akár karácsonyi ajándék is lehet a szép kiadvány. A jelentkezéseket a könyvtárban és a Tourinform Irodában várják.

Részletek
Mikulás, Mikulás kedves Mikulás, gyere már…

Mikulás, Mikulás kedves Mikulás, gyere már…

2017. december 7. 07:30

A gyerekek a polgármesterrel együtt hangos énekszóval várták a város Mikulását december 6-án, a zsúfolásig telt főtéri rendezvénysátorba. A Télapó meg is hallotta a hívó szót, és krampuszaival együtt megérkezett. Megkérdezte fiatal közönségétől, hogy kitette-e mindenki a csizmácskáját, és megérkezett-e az ajándéka? A válasz harsány igen volt, a Nagyszakállú teljes megelégedésére.

Részletek
A ravatalozó az embernek járó tisztelet utolsó helyszíne - videóval

A ravatalozó az embernek járó tisztelet utolsó helyszíne - videóval

2017. december 10. 15:05

December 8-án adták át az új ravatalozót az Alsótemetőben. A mintegy 300 millió forintos beruházást a város önerőből valósította meg. Az épületben két ravatalozóteret alakítottak ki, amelyből az egyik nagyobb létszámú temetések megtartására is alkalmas. Az Ybl-díjas Boros Pál tervezte épületegyüttes átadásakor Csányi József polgármester és Lezsák Sándor országgyűlési képviselő mondott beszédet. A ravatalozót Hajagos Gyula esperes-plébános, Rónaszéki Gábor plébános, Hatvani Zsófia református és Hostyánszki Péter baptista lelkész áldották meg. Közreműködött a Palestrina kamarakórus.

Részletek
Megvédték címüket a Kossuthos fodrásztanulók

Megvédték címüket a Kossuthos fodrásztanulók

2017. december 6. 15:30

A KSZC Kossuth Lajos Szakképző Iskolában hosszú évek óta magas színvonalon folyik a szépészeti ágazatban a fodrásztanulók képzése. A mesterséget kiemelkedő szaktudású és a gyakorlati oktatásban is kiváló szaktanárok oktatják, a tehetséggondozás pedig kiemelten fontos az intézmény számára.

Részletek
Méreg- és tetemkereső kutyákkal küzdenek az illegális mérgezések ellen

Méreg- és tetemkereső kutyákkal küzdenek az illegális mérgezések ellen

2017. december 7. 13:30

Bemutatkozott a sajtó képviselőinek Samu és Carlo, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) két új méreg- és tetemkereső kutyája. A két szervezet együttműködésének eredményeként a madármérgezéses esetek visszaszorítása és megelőzése céljából a nemzeti parkok közül elsőként a KNPI működési területén áll szolgálatba speciálisan képzett kutyás egység a Természetvédelmi Őrszolgálat kötelékében.

Részletek
Félegyházi gyermeket is fejlesztenek a TESCO nyereményből terápiás kutyával

Félegyházi gyermeket is fejlesztenek a TESCO nyereményből terápiás kutyával

2017. december 7. 09:30

A segítő kutyák képzésével, valamint a fogyatékossággal élők, betegek, idősek, kisgyermekek életét megkönnyítő kutyás terápiával foglalkozó Kutyával Egy  Mosolyért Alapítvány nyerte el a TESCO 2017-es „Ön választ, Mi segítünk” pályázatának támogatását. Kecskemét és Kiskunfélegyháza lakosságának szavazatai alapján meggyőző fölénnyel, 66.261 szavazattal körözte le a szervezet a két másik indulót, akik 20-20 ezer szavazatot kaptak. Az elért szavazatszám országos szinten is kiemelkedő. A támogatást  szimbolizáló 400 ezer forintos csekket a december 2-án, szombaton megrendezett ünnepségen vették át az alapítvány két- és négylábú önkéntesei.

Részletek