Országos teniszverseny Kiskunfélegyházán

Országos teniszverseny Kiskunfélegyházán

2019. július 3. 17:30

Országos teniszversenyt rendez gyerekeknek a Jogging Plus sportegyesület tenisz szakosztálya július 13-án, szombaton a Magyar Tenisz Szövetség hozzájárulásával a Félegyházi Termál Parkfürdő melletti teniszpályákon, a Munkácsy utcában. A versenyt körmérkőzéses rendszerben tartják meg. A versenybíró, jelentkezők számától függően dönti el, hogy a nemeket, illetve a korosztályokat összevonja-e. Az eseményt 11 órakor Balla László alpolgármester nyitja meg.

Részletek
Minden félegyházi felkészülő teljesítette a Balaton-átúszást

Minden félegyházi felkészülő teljesítette a Balaton-átúszást

2019. július 5. 11:00

Célt ért a Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. programirodájának kezdeményezése. A felkészülésben résztvevő 15 induló teljesítette az 5,2 kilométer hosszúságú távot a 37. Balaton-átúszáson június 29-én. Idén 9724-en neveztek, az időjárási körülmények tökéletesek voltak, így már az első kiírt időpontban meg tudták tartani a nagy hagyományú rendezvényt. A résztvevők a szokásoknak megfelelően az északi partról, Révfülöpről vágtak neki a távnak. A víz hőmérséklete 26 Celsius fokos volt, ugyanakkor az enyhe nyári szél miatt kisebb hullámokkal kellett megbirkózniuk a korai órákban úszóknak. Az eseményen több mint ezer magyarországi település képviseltette magát, emellett 36 országból érkeztek indulók. A résztvevők több mint egyharmada nő volt. A félegyházi különítményt Sebők János, többszörös magyar szenior úszóbajnok készítette fel sikerrel a Félegyházi Termál Parkfürdőben.

Részletek
Felújítják a Vasutas SK öltözőit, megújították Miskolczi István sírhelyét

Felújítják a Vasutas SK öltözőit, megújították Miskolczi István sírhelyét

2019. június 28. 14:00

A labdarúgó szezon befejeztével sem állt meg az élet a Kiskunfélegyházi Vasutas Sport Klubnál. A pálya névadójának, Miskolczi Istvánnak a sírhelyét a napokban újították meg volt játékosai. Emellett az öltözők felújítása is elkezdődött. A nyílászárókat, a burkolatokat és a vezetékeket kicserélik, a tusolót és a vizesblokkokat modernizálják a kor követelményeinek megfelelően.

Részletek
Félegyházi atlétikai sikerek Lowiczban

Félegyházi atlétikai sikerek Lowiczban

2019. június 27. 15:00

A 14. Nemzetközi Gyermek Atlétikai Versenyt rendezték meg június 16-a és 19-e között a lengyelországi Lowiczban, a magyar különítményben három fiatal félegyházi is helyet kapott. Lőrincz Mátyás, Kiss Roland és Szabadkai Levente a diákolimpiai eredményeik alapján harcolták ki a nemzetközi szereplést. Lőrincz Mátyás (2007) a József Attila Ált. Iskola tanulójaként második alkalommal szerepelt Lowiczban. A tavalyi évhez hasonlóan idén is második lett kislabda hajításban – testnevelője: Dinnyés-Kis Zsuzsanna, felkészítője: Dinnyés-Kis Zsuzsanna, Kurucz Kornélia. A platánosok közül Kis Roland (2008) 300 méteres síkfutásban lett harmadik, míg az ugyancsak platános Szabadkai Levente (2007) 60 méteres síkfutáson nyert bronzérmet. Felkészítőjük: Nádasdi Péter.

Részletek
Nyári labdarúgó tábort tartott az FTSI

Nyári labdarúgó tábort tartott az FTSI

2019. június 25. 12:00

Harmadik alkalommal rendezte meg június 17-e és 21-e között a nyári labdarúgó sporttáborát a Félegyházi Térségi Sportiskola. A táborban 62 fő, 6 és 15 év közötti focit szerető fiatal vett részt a Honvéd Sportpályán, napi kétszeri sportfoglalkozással és háromszori étkezéssel. A csapatokkal 8 edző foglalkozott, változatos (év végi levezető) edzéstervekkel, sok játékkal, örömfocival teltek a napok.

Részletek
Jó fogásnak örvendtek a horgászok

Jó fogásnak örvendtek a horgászok

2019. június 25. 09:00

Idei második versenyét rendezte meg a Balog Tanya Horgásztó és Pihenőpark. Június 22-én kétszer 4 órás páros tornán ragadtak botot a horgászok. A sorsolást követően 20 csapat foglalta el a stégeket, a szabályok szerint a páros egyik tagja úszós készséggel, a másik fenekezővel, feeder-rel horgászhatott. A napsütéses időjárás kedvezett a pecásoknak, ami az összfogáson is megmutatkozott: 439,11 kilogrammnyi hal akadt a horogra. Legeredményesebben a Tóth Kovács Endre- Bánfi János páros szerepelt, előbbi 47,48 kilónyi, míg utóbbi 18,44 kilogramm halat fogott ki – így megvédték címüket. Mögöttük a Zakar Gábor- László Zoltán páros végzett több mint 40 kilogrammnyi összfogással. A harmadik helyet Deák Miklós és Kulik István érte el. Előbbi 15,68 kilónyi, míg utóbbi 22,1 kilogramm halat emelt ki a vízből. A legnagyobb fogást Seres Rudolf könyvelte el, neki egy 3,75 kilogrammnyi amúr akadt a horgára – tudtuk meg Balog Pétertől, a tó névadó üzemeltetőjétől.

Részletek
Kisiskolák versenyeztek Debrecenben

Kisiskolák versenyeztek Debrecenben

2019. június 24. 20:30

Június 17-e és 20-a között rendezték meg a 2018/2019. tanévi Kis iskolák sportversenye – A sportoló nemzedékért Diákolimpia Országos Döntőjét. Az eseményen az I- IV. korcsoport versenyzői mérték össze tudásukat, hogy a küzdelem végén a legjobbak megszerezzék a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címet. 

Részletek
Történetük legsikeresebb évét zárták az FTSI kosarasai

Történetük legsikeresebb évét zárták az FTSI kosarasai

2019. június 22. 17:00

Hosszú évek eredményes munkája érett be a Félegyházi Térségi Sportiskola Kosárlabda Szakosztályánál, amely fennállása legsikeresebb idényén van túl. A 2018/19-es szezont évzáró keretében értékelték a kosarasok június 20-án, a Constantinum Sportcentrumban. Tizenhárom csapat 14 bajnokságban szerepelt több országos léptékű sikert elérve. Az utánpótláskorú játékosok 230 mérkőzést játszottak, 125 alkalommal győztesen hagyták el a pályát. A csapatokat tíz edző irányította, mellettük sokan segítették a szakosztály eredményes és sikeres működését.

Részletek