Döntetlen Halason

Döntetlen Halason

2019. augusztus 19. 10:30

Kétszer is vezetett, de nem tudta megtartani előnyét és 2-2-es döntetlent játszott Kiskunhalason a Kiskunfélegyházi HTK a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2. fordulójában. A helyi beszámolók szerint sok szurkoló látogatott ki az összecsapásra. Lüktető, jó iramú játékot produkáltak a csapatok.

Részletek
Átalakultak az erőviszonyok a női futsalban

Átalakultak az erőviszonyok a női futsalban

2019. augusztus 21. 07:30

Előtérbe kerültek a fiatalok, új kihívói lettek a Hajdúböszörménynek. Röviden így lehetne összefoglalni a női élvonalbeli bajnokság szeptember elején induló új idényét. Ennyivel azonban nem intéznénk el a dolgot, hiszen a Futsal-hungary mindig is kiemelt figyelmet szentelt a női futsalnak.

Részletek
Az egyik, ha nem a legjobb tábor

Az egyik, ha nem a legjobb tábor

2019. augusztus 19. 16:00

Több mint hetven, 2007. január 1-je után született gyerek részvételével zajlott Kiskunfélegyházán az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) előkiválasztó-tábora, amelynek egy kétnapos edzőképzés is a részét képezte.

Részletek
Győzelem az idénynyitón

Győzelem az idénynyitón

2019. augusztus 11. 09:00

Fölényes sikerrel kezdte a 2019/2020-as szezont a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban a Kiskunfélegyházi HTK, amely hazai pályán 6-3-ra múlta felül a Soltvadkert csapatát augusztus 10-én. Bajnoki mérkőzésen első alkalommal ölthette magára a KHTK mezét Tököli Attila korábbi többszörös NB I-es gólkirály, aki most is betalált. A vendégek csupán az utolsó percekben tették szorosabbá az eredményt.

Részletek
Ismét jól szerepeltek a félegyházi dartsosok

Ismét jól szerepeltek a félegyházi dartsosok

2019. augusztus 4. 14:00

Augusztus 3-án rendezték meg Kecskeméten a IV. Hírös Hunok Amatőr Darts Versenyt. A Félegyházi Darts Club-ot Horváth Zsolt, Pecz István, Valkovics István, Mészáros József, valamint Horváth Tibor képviselte. Huszonkilenc versenyző állt a táblák elé, hogy összemérje tudását. A csoportkörök vegyesen sikerültek. Zsolt csoportelső lett, Tibor és Valkovics másodikként vághatott neki a legjobb 16-nak. Pecz István és Mészáros József nem jutott tovább, így ők kvalifikálták magukat a Lucky Looser versenyre, amit a csoportból kieső játékosoknak szerveztek. Zsolt, Valkovics és Tibor is jól szerepeltek a 16-os főtáblán, így gyorsan a legjobb 8 között találták magukat. Eközben a Lucky Looser versenyen Pecz és Mészáros a döntőbe jutásért játszott egymás ellen, ahol Pecz jött ki jobban és mehetett a döntőbe, amit meg is nyert. A főversenyen Horváth Tibor és Valkovics nem bírt tovább lépést tartani, így ötödikek lettek. Zsolt a döntőbe jutásért játszott, amit elveszített koncentráció hiány miatt 3-1-re, viszont a bronzmeccsre összeszedte magát és megnyerte 4-1 arányban, így végül 3. helyezett lett.

Részletek
Tököli dupla, KHTK továbbjutás

Tököli dupla, KHTK továbbjutás

2019. augusztus 3. 19:50

Első tétmérkőzését játszotta a 2019/2020-as labdarúgó-szezonban a Kiskunfélegyházi HTK megyei I. osztályú csapata, amely augusztus 3-án a Magyar Kupa első fordulójában a megyei II. osztály északi csoportjában szereplő kecskeméti SC Hírös-ÉP vendége volt. A KHTK színeiben a 19 éves Antman Joshua és az együttes sztárigazolása, a 43 éves többszörös magyar NB I-es gólkirály, Tököli Attila is bemutatkozott. A vezetést ugyan a hazaiak szerezték meg, de a második félidő elején bő tíz perc alatt 4 gólt vágott a Félegyháza. Előbb Antman Joshua egyenlített, majd pedig Tököli Attila duplázott; a negyedik találatot ugyancsak Antman Joshua szerezte. A hajrában az SC Hírös-ÉP még szépített, de a KHTK esélyeshez híven kiharcolta a továbbjutást.

Részletek