Nyáron is osztják a pofonokat

Nyáron is osztják a pofonokat

2019. augusztus 4. 10:00

A májusi Tesco Kupát követően nyáron sem maradtak edzések nélkül a Hideg László Boksz Egyesület tagjai. A legügyesebbek Helvécián ragadtak kesztyűt és jelenleg az augusztus végi szegedi nemzetközi bokszgálára készülnek. A tréningeken 10-15 fő vesz részt és ügyelve a változatosságra közös kesztyűzést szerveznek más egyesületekkel. Július végén a kiskőrösi Kiskunsági Ökölvívó Egyesület tagjai látogattak városunkba, a Darvas Iskolában együtt készültek a félegyházi bunyósokkal. Hideg László vezetőedző elmondta, a terveik szerint az őszi korosztályos magyar bajnokságokra is neveznek versenyzőket, akik a támogatók jóvoltából a legjobbak között is kipróbálhatják magukat.

Részletek
Mozgalmasan telik a nyár a vízilabda egyesület számára

Mozgalmasan telik a nyár a vízilabda egyesület számára

2019. augusztus 3. 11:00

A korosztályos bajnokságok végét követően 7. alkalommal rendezte meg nagysikerű, egyben hagyományos „Csobbanó Delfinek” táborát a DMTK-KVSE Aquasport vízilabda szakosztálya. A kéthetes foglalkozásnak ezúttal is a Félegyházi Termál Parkfürdő adott otthont. Idén segítve a hátrányos helyzetű családokat hetente 5-5 gyermek ingyenesen táborozhatott, így megismerkedhetett az úszás, illetve a vízilabdázás alapjaival. Ezt követően július utolsó napjaiban a németországi SV Augsburg látogatott városunkba. Egyhetes edzőtábort szervezett a DMTK-KVSE Aquasport vízilabda szakosztállyal, illetve részt vett a mezőtúri Invictus SC-vel karöltve a 10. Mezei Zoltán emléktornán.

Részletek
Mozgalmas edzések a DMTK nyári táboraiban

Mozgalmas edzések a DMTK nyári táboraiban

2019. augusztus 5. 11:00

Három úszótábor, két vízilabdatábor, egy triatlontábor, német-magyar közös egyhetes vízilabda edzőtábor és négyhetes intenzív úszóoktatás várta és várja a fiatal vízszerelmeseit a nyári szünidő alatt a DMTK-KVSE Aqausport Egyesületnél.

Részletek
Tököli Attila a KHTK bombaigazolása

Tököli Attila a KHTK bombaigazolása

2019. július 30. 17:30

Hétfőn délelőtt került pecsét arra a papírra, amelynek a jóváhagyása azt jelenti, hogy a Kecskeméti TE-vel Magyar Kupa-győztes Tököli Attila ősztől a megyei első osztályú Kiskunfélegyházi HTK színeiben folytatja a pályafutását.

Részletek
Joggingos sikerek a soroksári gyermek teniszversenyen

Joggingos sikerek a soroksári gyermek teniszversenyen

2019. július 30. 17:00

Július 20-án és 21-én rendezték Soroksáron a Hungarian Play and Stay Top Series gyermek tenisz-versenysorozat második, júliusi fordulóját. A rendezvényen az ország minden pontjáról, sőt még Szlovákiából és Ciprusról is érkezettek játékosok, és összesen a hetvennégy versenyző mérhette össze a tenisz tudását. Kiskunfélegyházát a Jogging Plus Sportegyesület Tenisz Szakosztályának öt igazolt versenyzője képviselte.

Részletek
A tábor, amely mindenkit megmozgatott

A tábor, amely mindenkit megmozgatott

2019. július 25. 09:00

Második alkalommal tartott alakformáló tábort Kádár Kitti ultramarton futó és fitnesz edző saját stúdiójában a nyár folyamán. Egy héten át a napi háromszor 45 perces edzéseken 11 lelkes sportolni vágyó vett részt az esti órákban.

Részletek
Éremeső a tótkomlósi szenior úszóversenyen

Éremeső a tótkomlósi szenior úszóversenyen

2019. július 24. 09:00

Ezúttal is kiválóan szerepeltek és tovább öregbítették városunk úszóeredményekben gazdag történelmét a Kiskun-vízi és Szabadidő Sportegyesület versenyzői a 14. tótkomlósi nemzetközi szenior versenyen július 20-án. Az egyesület úszói összesen hét arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet szereztek az egyéni számokban. Sebők János öt arany, Ladányi Endréné két arany, Kalotai Zsuzsanna egy ezüst és egy bronz, Ónodi László két bronz és Holló Szabó Viktor egy bronzérmet nyert. Váltó számokban ugyancsak jó eredmények születtek, két aranyérmet és három ezüstérmet nyertek. Csapattagok voltak még: Urbán Tamás, Csenki Klára, akik a váltókban voltak eredményesek. - Tájékoztatta szerkesztőségünket Ónodi László.

Részletek
Félegyházi lett Kecskemét bajnoka

Félegyházi lett Kecskemét bajnoka

2019. július 22. 09:00

Július 20-án rendezték meg Kecskeméten a Lesz Vigasz Amatőr Darts Viadal Final 8 rájátszását. Ez a verseny egy féléves pontgyűjtő sorozat döntője volt, ahol a legjobb 8 játékos küzdött meg azért, hogy eldöntse ki a legjobb. Horváth Zsolt és Valkovics István képviselte a Félegyházi DC csapatát. Zsoltnak felemásan sikerült az alapszakasz, de 5 nyert és 2 vesztett meccsel bekerült a legjobb négy közé. Istvánnak ez nem jött össze, így 5. lett. A döntőbe jutásért már két szettet kellett játszani, amit Zsolt meg is nyert 2-0-ra, köszönhető a szép játéknak és a nagy koncentrációnak. A döntő három nyert szettig tartott, Zsolt itt már nagyon magabiztos volt, 3-0-ra lemosta ellenfelét.

Részletek