Junior aranyérmes Provics Gergő

Junior aranyérmes Provics Gergő

2019. május 21. 11:00

Minden szempontból sikeres volt a fővárosi BOK Sportcsarnokban lebonyolított kick-box világkupa május 17-e és 19-e között. Az immár 25. alkalommal megrendezett versenyen rekordlétszámú mezőny, 42 ország mintegy 1700 sportolója, köztük a kiskunfélegyházi Provics Gergő indult, aki junior korosztályban aranyérmet szerzett. A magyar versenyzők teljesítették a hazai szövetség céljait, miután 12 felnőtt aranyéremmel felülmúlták a tavalyi szereplést.

Részletek
Kilencedik helyen zárt a KKC

Kilencedik helyen zárt a KKC

2019. május 21. 14:00

Szép sikereket ért el újjáalakulását követő első évében a Kiskunfélegyházi KC a férfi NB II. keleti csoportjában. A 12 fős csoportban nagy küzdelemben a 9. helyet szerezte meg, többek között a vásárhelyi és a gyulai csapatokat megelőzve. Az utolsó fordulóban különösebb tét nélkül a második helyezett Szolnoki Olaj KK II. volt a KKC ellenfele, a szolnokiak érvényesítve a papírformát nem adtak esélyt és könnyed győzelmet arattak. A KKC teljesítette a szezon előtti elvárást és jövőre még magasabb célokra tör. Laczkó Róbert edző tanítványai nem vallottak szégyent, elsősorban hazai pályán gyűjtögették a pontokat. Itthon ötször, idegenben egyszer nyertek.

Részletek
Előnybe került az Astra a bajnoki döntőben

Előnybe került az Astra a bajnoki döntőben

2019. május 20. 11:00

Megnyerte az első mérkőzést a női futsal NB I. döntőjében az Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls. A három győzelemig tartó párharcban az alapszakasz győztes Astra az előző évhez hasonlóan idén is a Hajdúböszörményi TE csapatával találkozik. Tavaly a Hajdúböszörmény lett a bajnok, az Astra idén visszavághat. A fordulatokkal tarkított és az utolsó pillanatig nyitott első mérkőzésen az Astra győzött 3-2-re. A bajnoki döntő második összecsapását május 26-án Hajdúböszörményen rendezik meg.

Részletek
Váratlan vereség

Váratlan vereség

2019. május 20. 09:00

Távolabb került a dobogótól a bajnokság hajrájában a megyei II. osztály északi csoportjában szereplő KHTK II., amely hazai pályán szenvedett vereséget a középmezőnyhöz tartozó Izsáki Sárfehér SE ellen. Az elmúlt hetek formája alapján mindenképpen váratlan a KHTK II. veresége, hiszen ezt megelőzően két rangadót is megnyert. A vendég együttes 50 percet követően már 3-0-ra is vezetett, a félegyházi csapat Zs. Juhász István büntetőjével a 73. percben szépített. A bajnokságban már csak két forduló van hátra, a KHTK II. a negyedik helyen áll, három ponttal a harmadik Lakiteleki TE mögött.

Részletek
Bajnok lett az U16-os focicsapat

Bajnok lett az U16-os focicsapat

2019. május 19. 14:55

A bajnoki cím kapujában sem remegtek meg a félegyházi lábak, a Kiskunfélegyházi HTK-FTSI magabiztosan, 7-1-re legyőzte a Mercedes KLC „A” csapatát, így megnyerte az U16-os labdarúgó bajnokságot a megyei északi csoportban. A siker csapatmunka volt, a keretben több tehetséges fiatal bontogatja szárnyait - mindezt Fütyü Illés edző mondta el. A lefújást követően előkerültek a pezsgők, illetve elkészültek az utókor számára a csapatfotók.

Részletek
Ezüstérem a Nyuszi Kupán

Ezüstérem a Nyuszi Kupán

2019. május 19. 14:00

Hét csapat részvételével labdarúgótornát rendeztek az U11-es korosztálynak Kisteleken, május 18-án. A Nyuszi Kupán nagyszerűen szerepelt a Félegyházi TSI, amely öt győzelem mellett egy hajszállal maradt le az első helyről, amit a DAFC Szeged szerzett meg. A gólkirályi címet Szabó Marcell, az FTSI játékosa kaparintotta meg.

Részletek
Egy korszak véget ért - videóval

Egy korszak véget ért - videóval

2019. május 19. 20:00

Utolsó mérkőzését játszotta az NB II-es bajnokságban a Kiskunfélegyházi HTK felnőtt férfi kézilabdacsapata. A bronzérmes helyen végző csapat életében lezárult egy korszak, egyúttal a 12 éves NB-s szereplés is véget ért. A következő idényben nem indul az NB II-ben a KHTK, minderről a szezonzáró értékelő rendezvényen tájékoztatta a játékosokat és a szurkolókat Isán András szakosztályvezető. A financiális okokra visszavezethető döntéssel a jelenlegi NB II-es csapat ebben a formában nem működik tovább. A fiatal félegyháziakból álló junior együttes lesz a jövőbeni csapat magja, amely a tervek szerint a megyei felnőtt bajnokságban kezd ősszel, emellett minden korosztályos gárda megmarad.

Részletek
Bajnoki címet ért a Vasutas elleni siker

Bajnoki címet ért a Vasutas elleni siker

2019. május 19. 10:20

Az első helyezett Kerekegyházi SE a sereghajtó Kiskunfélegyházi Vasutas SK-t fogadta a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság északi csoportjának 26. fordulójában. A házigazdák 7 pontos előnnyel várták a játéknapot és egy győzelemmel behozhatatlan előnyre tehettek szert két fordulóval a szezon vége előtt. Mindössze 14 percig kellett izgulniuk a kerekegyházi szurkolóknak, ekkor szerezték meg a vezetést. A szünetben öttel mentek, végül meg sem álltak 11 találatig. A bajnoki cím mellett az is eldőlt, hogy a Kiskunfélegyházi Vasutas SK matematikailag sem végezhet az utolsó helynél előrébb.

Részletek
Gólfesztivált rendezett a KHTK

Gólfesztivált rendezett a KHTK

2019. május 19. 09:30

A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában a Szabadszállás együttesét fogadta a listavezető. Az őszi mérkőzésen is KHTK győzelem volt Szabadszálláson, de az egészen más forgatókönyvvel, a félegyházi alakulat a mérkőzés 85. percében nyerte meg az összecsapást (2-3). Az éllovas KHTK tíz gólig jutott és megőrizte hárompontos előnyét a Kiskőrösi LC előtt két fordulóval a szezon vége előtt.

Részletek