Nem indul a Kiskunfélegyházi HTK az NBIII-ban

Nem indul a Kiskunfélegyházi HTK az NBIII-ban

2014. július 9. 15:10

Ahogy az várható volt, a Bács-Kiskun megyei bajnok, a Kiskunfélegyházi HTK nem vállalja az indulást az NBIII-as labdarúgó bajnokságban. A Magyar Labdarúgó Szövetség július 8-án tette közzé az NBIII 2014-2015-ös idényének csoportbeosztását. A feljutásért vívott osztályozó győztesei közül csak a Vác csapata található a felsorolásban, a Kiskunfélegyházi HTK végül visszalépett az NBIII-tól.

Részletek
Hetedik helyet szerzett strandfociban a KHTK U15-ös korosztálya

Hetedik helyet szerzett strandfociban a KHTK U15-ös korosztálya

2014. július 7. 09:48

Július 5-én rendezték meg az MLSZ által kiírt országos bajnokság területi selejtezőjét az U15-ös korosztályban. A mérkőzéseknek a Hódmezővásárhely melletti Sun City Szabadidőközpont adott otthont. A selejtezőn 12 csapat vett részt. A Kiskunfélegyházi HTK a D csoportba került, ahol a Hódmezővásárhelyi FC és a Nemesnádudvar együttesével találkozott.

Részletek
Díjazták a Jövő Bajnokai DSE serdülő kosarasait

Díjazták a Jövő Bajnokai DSE serdülő kosarasait

2014. július 4. 13:51

Mint minden évben, a Bács-Kiskun Megyei Kosárlabda Szövetség ünnepélyes évzáró vacsoráján díjazták a 2013/14-es bajnoki évad megyei bajnokságainak győzteseit. A Bács-Kiskun megyei fiú serdülő bajnokság legjobb csapata a Jövő Bajnokai DSE lett, akik mindössze egy vereséget szenvedtek el az idény során.

Részletek
Két érmet szereztek a birkózók Szarajevóban

Két érmet szereztek a birkózók Szarajevóban

2014. július 1. 21:01

Szarajevóban léptek szőnyegre június utolsó napjaiban a Kiskunfélegyházi Vasas TK birkózói. A patinás versenyen a házigazda Bosznia-Hercegovina versenyzői mellett horvátok, szerbek és magyarok képviseltették magukat.

Részletek
Csobbanva tanulnak vízilabdázni a gyerekek

Csobbanva tanulnak vízilabdázni a gyerekek

2014. július 1. 17:46

Második alkalommal szervezte meg idén a Kiskunfélegyházi Vízilabda SE a Csobbanó Delfinek Vízilabda Táborát a félegyházi strandon. A tábor ebben az évben három hetesre nyúlik. A 8-14 év közötti gyerekek az egyéni szintjüknek megfelelően az úszás alapjaival, valamint a vízilabdázással ismerkednek meg.

Részletek
Gyerekek ragadtak teniszütőt

Gyerekek ragadtak teniszütőt

2014. június 30. 08:33

Országos korosztályos teniszversenyt rendeztek június 28-án és 29-én a Kiskunfélegyházi Városi Tenisz Klub pályáján. A Jégh Optika Kupán a 10 és 12 éves lányok és fiúk két korosztályban mérkőztek meg egymással. Félegyházát összesen hat fő képviselte. A legjobb eredményt Dinnyés Lili érte el, a Jövő Bajnoka játékosa a 10 évesek között első lett, megelőzve az ugyancsak félegyházi Cseh Blankát. A 10 éves fiúknál Szabó Gábor, a Jövő Bajnoka játékosa harmadikként végzett.

Részletek
Több mint 200 kiló halat fogtak ki

Több mint 200 kiló halat fogtak ki

2014. június 26. 11:42

Páros horgászversenyt rendeztek június 21-én a Balog Tanya Horgásztón. A kétszer négy órás megmérettetésre 14 csapat nevezett. A páros egyik tagja úszóval a másik tagja fenekező készséggel horgászhatott. A verseny délelőtti szakasza még nehezen indult, de délután folyamán már a halakban sem volt hiány. Összesen 243,5 kg hal akadt a horgokra.

Részletek
Ma ér véget a vitorlázó modell repülők nemzetközi versenye

Ma ér véget a vitorlázó modell repülők nemzetközi versenye

2014. június 22. 18:20

Június 20-a és 22-e között rendezték meg az 5. nemzetközi F5J termik vitorlázó modell repülő versenyt Matkópusztán, amit a Kiskunfélegyházi Modellező Sportegyesület szervezett. A megmérettetésre 14 országból érkeztek versenyzők, köztük számos Európa-bajnok és világbajnok található. A félegyházi egyesületből öten indultak el.

Részletek
Emléktornán győztek az U9-es focisták

Emléktornán győztek az U9-es focisták

2014. június 22. 09:48

A X. Szentkúti Ferenc emléktornát rendezték meg június 21-én Törökbálinton, melyen nyolc U9-es csapat, köztük a Kiskunfélegyházi HTK is részt vett. A félegyháziak magabiztos játékkal, százszázalékos teljesítménnyel az első helyet szerezték meg.

Részletek