Anyakönyvi hírek
A Kiskunfélegyházán és környékén 2017. 35. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2017. 35. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekLezsák Sándor, a Bács-Kiskun megyei 4. számú választókerület országgyűlési képviselője tart fogadóórát szeptember 15-én, pénteken 18 és 19 óra között Lakiteleken, a népfőiskolán (Lakitelek, Felsőalpár 3.). A fogadóórán érkezési sorrendben, négyszemközt lesz lehetőség beszélni a képviselővel.
RészletekAz elmúlt idők egyik leglátogatottabb vására volt a szeptemberi, becslések szerint a látogatók száma elérte akár a 10 ezer főt. Kovács Józsefné, a Kiskunfélegyházi Városgazdálkodási Intézmény piac-, vásárcsoportjának vezetője szerint a kiemelkedő érdeklődéshez a jó idő mellett feltehetően az is hozzájárult, hogy a hónap második vasárnapja ezúttal a fizetések utánra esett. Minden esetre a parkolók már reggel 8 órára megteltek. Az árusok őszi-téli portékával érkeztek, és feltehetően elégedetten távoztak. A csoportvezető szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy karácsonyig már bizonyosan kitüntetett figyelem és érdeklődés övezi a félegyházi vásárt.
RészletekMintegy 16 ezer látogatója volt idén augusztusban a Félegyházi Termál Parkfürdőnek. Ez 5 ezerrel több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – tudtuk meg Kelemen József fürdővezetőtől. A látogatottság egyébként – az intézmény megújulásával és korszerűsítésével párhuzamosan – folyamatosan emelkedik.
RészletekKiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a megújult Dessewffy utca ünnepélyes átadása miatt szeptember 14-én, csütörtökön 8.20 perctől kb. 9.40 percig lezárják a Dessewffy utca – Kaffka Margit utcától a Károlyi Mihály utcáig tartó szakaszát. Ez idő alatt a keresztutcákból sem lehet majd kihajtani.
RészletekSzeptember 29-én, pénteken tartják országosan a Kutatók éjszakája programsorozatot. Kutatóhelyek, iskolák, felsőoktatási intézmények, múzeumok kínálnak programokat a kutatói pálya és a természettudományok népszerűsítésére. A Móra Ferenc Gimnázium fizika-kémia-matematika szakos pedagógusai és a Természettudományos Laboratórium munkatársai szeretettel hívnak minden érdeklődőt a "Kutatók Éjszakája a Móra Gimiben" címmel rendezendő programjukra az intézmény első emeleti tantermeibe 15.30 és 21 óra között.
RészletekRovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.
RészletekFeloldotta a Földművelésügyi Minisztérium az ország teljes területén lévő erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területekre június 20-án kiadott általános tűzgyújtási tilalmat.
RészletekFókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Benyújtási határidő: október 5-e, csütörtök, 12 óra. A műveket az Országos Bírósági Hivatal Kommunikációs Osztályára kell eljuttatni a 1055 Budapest, Szalay utca 16. címre. A nyílt pályázaton az amatőr fotográfusok mellett bárki részt vehet az alábbi feltételek betartásával.
RészletekCserkó Lászlónét szeptember 10-én, családja körében köszöntötte a város nevében Balla László alpolgármester oklevéllel és virágcsokorral 95. születésnapján. A köszöntés közepette a családtagok elmondták, hogy Rozika néni egész nap mozgásban van. Igaz, bot segítségével, de körbe járja a szomszédokat, és ha nem vigyáznának rá, akkor felaprítaná a tűzifát is. Napi dolgai végeztével szeret televíziózni, és a rádiót is szívesen hallgatja, a politikai műsorok a kedvencei közé tartoznak. Rozika néni köszöntése során régi fotókat vett elő, felidézendő az elmúlt évtizedeket, miközben sokat mesélt élete munkával töltött hétköznapjairól.
Részletek