Anyakönyvi hírek
A Kiskunfélegyházán és környékén 2023 37. hetében újszülöttek és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2023 37. hetében újszülöttek és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekItt a szarvasbőgés ideje, ezekben a hetekben, hónapokban jelentősen megnő a „vadforgalom” a közutakon. Jelentősen megnő az autó és a vad nemkívánatos találkozásának valószínűsége. Amióta megváltoztak a vadgazdálkodásról szóló szabályok érdemes és adott esetben százezer forintokban is mérhető az óvatosság.
RészletekStanley, Besztercei, Topend Plus fajtájú szilvák közül is választhatnak a fajta kedvelői a félegyházi piacon. A gyümölcs kilogrammjáért 500 forintot kér Antal Tibor termelő, aki évek óta segítségünkre van, ha kiskertjéről kérdezem. Elárulta, hogy ő nem bánja a késői kánikulát, hiszen a szilvái – bár korábban értek be – mézédesek és a Jonathan alma, amit egyébként októberben szokott kínálni, már kapható nála.
RészletekMár járőröznek Kiskunfélegyháza-szerte a rendőr – közterület-felügyelő párosok – tudtuk meg Csányi József polgármestertől, aki elmondta azt is, hogy ennek a helyi kezdeményezésnek a költségeihez 2 millió forinttal járul hozzá a város.
Részletek– Jókai utcai gyerek vagyok, tősgyökeres félegyházi. Itt születtem, itt jártam iskolába, ide nősültem, itt nőttek fel a gyerekeim… Soha nem akartam innen elmenni. Természetemből adódóan is nehezen mozdulok, de az igazi ok, hogy kötődöm a városhoz. 1986 óta dolgozom a kecskeméti megyei kórházban, de soha nem fordult meg a fejemben, hogy elköltözzek – árulta el dr. Kiss Ákos Csaba, aki 2014 óta felel a képviselő-testületben a 9-es számú választókörzet dolgaiért.
RészletekJavában tart a szeptember, a meteorológiai nyár ugyan véget ért, de az előrejelzések szerint a hét közepén érkező csapadék után a hétvégétől ismét száraz, napos, az évszakhoz képest meleg idő várható. Van azonban némi teendő, amit a kertben mindenképp meg kell tennünk, mielőtt beköszönt a tartósan csapadékos, hidegebb ősz.
RészletekIdén először rendezik meg a kerékpárosbarát hétvégét, amelyhez már több száz szálláshely és vendéglátóhely csatlakozott különféle kedvezményekkel, amelynek keretében több százezer magyar bringást várnak.
RészletekKét nagykoncertet tartogatott a szombat este a XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál második napján.
RészletekNehéz dolga volt idén a zsűrinek – hangzik el a legtöbb főzőverseny eredményhirdetésén a mondat, ahogyan szombaton délután is történt, a XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál „Ki Mit Tud” sütni-főzni a libából? elnevezésű főzőversenyének eredményhirdetésén is. A zsűri, Csányiné Pap Andrea polgármesterné asszony, Bede Róbert séf és Szőke András filmrendező, humorista szerint idén tényleg nagyon magas színvonalon teljesített a 42 résztvevő csapat.
Részletek