Beszélgetés, ütés, kifosztás
A kiskunfélegyházi rendőrök 2 órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
RészletekA kiskunfélegyházi rendőrök 2 órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
RészletekJúlius 15-éig lehet véleményezni a készülő „A Duna-Tisza közi Homokhátság Területfejlesztési Koncepciója és Programja” című dokumentum eddig elkészült elemeit.
RészletekAz algák biohidrogénelőállítási képességét vizsgálja a félegyházi kötődésű Farkas Attila. A Móra Ferenc Gimnázium öregdiákjának a szegedi biológia kutatóközpont (SZBK) Alga- és Mikrobiális genomika csoportban végzett kutatásai új megoldást jelenthetnek korunk két legnagyobb problémájára: a fosszilis energiahordozók kimerülésére és a globális szén-dioxid-kibocsátásra. Kutatási eredményei mellett a munkája során használt pásztázó elektronmikroszkópról is kérdeztük.
RészletekVarga Jánosné Rozika nénit május 30-án, 90. születésnapja alkalmából otthonában köszöntötte a városvezetés nevében Balla László alpolgármester és Szamosi Endre képviselő. A hölgyet szép virágcsokorral és Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott emléklappal ajándékozták meg.
RészletekOrszágos közgyűlést tartott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat május 27-én, Budapesten, a Zugligeti Szent Család Plébánián.
RészletekNem mindennapi pillanatokban volt része azoknak, akik részt vettek május 30-án, kedden reggel a kiskunfélegyházi Szent István Templomban megtartott ünnepi szentmisén. Az eseményen a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye alapításának 30. évfordulójáról, a Szent Jobb megtalálásáról, illetve Szent István király ereklyéinek átviteléről emlékeztek meg e jelenlévők.
RészletekGyerekektől volt hangsor a város főtere május 28-án. A színes program kavalkádban mindenki megtalálta a számára megfelelő kikapcsolódási lehetőséget.
RészletekÖko-napra várták az érdeklődőket a Dózsa Óvodában május 26-án, pénteken délután. Az esemény a győri Gulliver Társulat meseelőadásával kezdődött, majd kézműves foglalkozás, állatsimogató, izgalmas kísérletek és mozgásos programok várták a kicsiket-nagyokat.
RészletekPünkösd – A Szentlélek kiáradásának főünnepe – 2023. május 28.
RészletekPünkösd – A Szentlélek kiáradásának főünnepe – 2023. május 28.
Részletek