Szentmise a város alapítóiért
Ünnepi szentmisét mutatott be Rónaszéki Gábor atya, május 22-én, vasárnap délelőtt a Sarlós Boldogasszony Templomban. Az istentiszteleten Kiskunfélegyháza alapítóiért imádkoztak.
RészletekÜnnepi szentmisét mutatott be Rónaszéki Gábor atya, május 22-én, vasárnap délelőtt a Sarlós Boldogasszony Templomban. Az istentiszteleten Kiskunfélegyháza alapítóiért imádkoztak.
RészletekA gyerekek digitális biztonsága szerencsére már nem új fogalom – mégis meglepő helyen kerülhet veszélybe. A kicsikről készült képek, videók online felületeken történő megosztása ugyanis veszélybe sodorhatja a gyerekek digitális biztonságát – akkor is, ha azt a szülők, az oktatási intézmény vagy éppen a nyári tábor szervezői teszik.
RészletekA Városalapítók Hetének szombati fesztiválnapján is gazdag programkínálat várta a sportcsarnok melletti térre látogatókat.
Részletek34 csapat 311 versenyzője mérte össze tudását és felkészültségét május 21-én, szombaton, a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban megrendezett Kiskun Kupa – idősebb Besze László Emlékversenyen. A nagy hagyományokkal rendelkező nemzetközi meghívásos szabadfogású egyéni és csapatversenyt a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület rendezte.
RészletekKoncertekkel, táncházzal, nyílt órákkal, kézműves foglalkozással és rengeteg palacsintával várták május 21-én, szombaton délután a családokat a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskolában.
RészletekA Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) május 20-án tartotta a kamarai választásokat, amelyen kimagaslóan sokan, az előzetes, nem hivatalos adatok szerint mintegy 79 ezren adták le voksukat. A részvétel közel kétszer akkora volt, mint a legutóbbi, 2017. évi kamarai választásokon, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és 17 szövetségese minden eddiginél nagyobb felhatalmazást kapott.
RészletekNéptáncgálával kezdődtek a május 21-ei, szombati nagyszínpadi programok a Városalapítók Hete programsorozatban.
Részletek„Mese-mese-meskete” címmel gyermekbirodalom várja a kicsiket és a nagyokat a Rocktár előtti területen, május 21-én és 22-én 9 és 13, valamint 15 és 20 óra között. A Városalapítók Hete alkalmából szervezett programban vándorjátszótér, kézműves sátor, olvasókuckó és meseelőadások is szerepelnek.
Részletek