A Silver Step nyitotta a Városalapítók Hete hétvégi programjait
Csányi József polgármester köszöntője után a Silver Step táncegyüttes nyitotta meg a Városalapítók Hetének május 20-ai, pénteki fesztiválnapját.
RészletekCsányi József polgármester köszöntője után a Silver Step táncegyüttes nyitotta meg a Városalapítók Hetének május 20-ai, pénteki fesztiválnapját.
RészletekMájus 20-án pénteken nyitotta meg kapuit Miklya B. Emese Sára első önálló tárlata, amely a „MESErajzok” címet kapta és egészen június 10-éig megtekinthető a Móra Ferenc Művelődési Központban. A tárlatot Miklya Zsolt költő, szerkesztő, gyermekirodalmi szakember és nem utolsó sorban Emese édesapja nyitotta meg. Kezdésként egy kis játékkal kedveskedett, miszerint a képeket egy-egy mondatban jellemezni kellett egy cetlin, azt bedobni egy kalapba és a végén Emesének ki kellett találnia, hogy a jellemzés mely, az általa papírra vetett karakterről szólhat.
RészletekA Városalapítók Hete rendezvénysorozat keretében nyitották meg a Mezősi Ágnes fotóművész munkáit bemutató tárlatot a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
RészletekCsillagné Bencsik Emese sminktetováló és kozmetikusmester néhány hónappal ezelőtt csatlakozott egy országos kezdeményezéshez, aminek keretében a kemoterápia mellékhatásaként kihullott szemöldököt ingyen kitetoválja. Endre Gyöngyi jelentkezett a lehetőségre, akinek az évek óta tartó rákos betegsége, és annak kezelése miatt volt szüksége a tetoválásra. Emese elmondta a jelentkezés részleteit, Gyöngyi pedig mesélt arról a hosszú és kimerítő harcról, amit a rák ellen folytat. Nem adja fel – mondja –, hiszen pár hónapon belül kezében foghatja második unokáját. Emese felajánlásáért nagyon hálás, mert megváltoztatta az önértékelését. Arra biztatja sorstársait is, hogy merjenek élni a lehetőséggel.
RészletekMegkoszorúzták a Civilek a civilekért emléktáblát a Szakmaközi Művelődési Ház falán, május 20-án. Az eseményen jelen volt Balla László alpolgármester, a HumanumSalma Humanitárius Közhasznú Alapítvány részéről Salma Ferenc, és Némedi-Varga Beatrix, valamint a Félegyházi Népdalkör, akik kedves, a városunkról szóló dalokkal színesítették a programot.
RészletekElső helyezést ért el a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapata a májusban megrendezett Országos Gazdászversenyen. Ezzel az eredménnyel Turuc Tamás, Becsei Dávid és Kerepesi Roland az ország legjobb gazdászai lettek.
RészletekEgészségügyi állapotfelmérések, prevenciós programok és ingyenes tüdőszűrés várta május 20-án a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokba látogatókat.
RészletekA Városalapítók Hete programsorozat részeként magyar kortárs festők képeivel várják a látogatókat a Szakmaközi Művelődési Házban május 20-án és 21-én. A kiállított képek között a naplemente témát feldolgozók mellett virágos csendéletek, aktok, tájakat, állatokat megörökítő munkák, portrék, városrészletek is fellelhetők. A kiállítás 10 és 18 óra között látogatható a Szakmaközi Művelődési Ház Aranyalma termében.
Részletek50%-os alkalmi menettérti kedvezményt kínál a Kiskunfélegyházára, a Városalapítók Heter rendezvémyére utazók számára a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. május 20-a és 22-e között.
RészletekBánkiné dr. Molnár Erzsébetnek, az MTA doktorának előadására várta az érdeklődőket a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár a Városalapítók Hete jegyében, május 19-én. A székely és a jászkun szabadság – a népi jogélet helyi törvényei címmel hallhattak alapos részletességgel áttekintést az említett témában.
Részletek