Életútjával, művészetével példát teremtett

Életútjával, művészetével példát teremtett

2020. március 6. 16:00

A Móra Ferenc Gimnáziumban hagyomány, hogy minden év március 6-án megemlékeznek iskolájuk egykori diákjáról, Holló Lászlóról, aki festőművészként országos hírnévre tett szert, életútjával, művészetével példát teremtett. Az idei megemlékezésen egy debreceni küldöttség is jelen volt, hiszen művei jelentős részét abban a városban alkotta. A művész munkásságát Szabó Ildikó művésztanár méltatta.

Részletek
Helyesírásból jeleskedett a mezgés lány az országos versenyen

Helyesírásból jeleskedett a mezgés lány az országos versenyen

2020. március 6. 15:00

Ebben a tanévben immár 31. alkalommal rendezték meg az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét, február 27-e és 29-e között a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium szervezésében, ahová 112 versenyző érkezett. A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumból Jaksa Brigitta 2/13/É osztályos tanuló mérte össze tudását az ország 14 iskolájából érkező szakközépiskolai tanulóval. Brigi, szorgalmas felkészülésének köszönhetően, az első helyen végzett.

Részletek
Komoly nemek közötti egyenlőtlenség van az internethasználatban

Komoly nemek közötti egyenlőtlenség van az internethasználatban

2020. március 9. 16:00

A nők jelentős hátrányban vannak a férfiakkal szemben az internet használatát illetően világszerte – mutat rá az International Telecommunication Union friss felmérése. Európa ebből a szempontból kifejezetten kedvező régiónak tekinthető, hiszen csökkenőben a különbség, ráadásul a világháló használatának aránya is magas. Az egyre növekvő digitális veszélyek miatt kortól és nemtől függetlenül különös figyelmet kell fordítani a világháló tudatos használatára és adataink biztonságára – hívja fel a figyelmet a Panda Security.  

Részletek
Egy csokor bók nőnapra

Egy csokor bók nőnapra

2020. március 8. 12:00

Véleményem szerint a nők két dolognak örülnek bárhol, bármilyen körülmények között. Apróságok, de ha megkérdeznek egy hölgyet, biztosan emlékszik majd rá, hogy a férfi milyen virágot vitt neki és milyen bókkal kísérte mindezt. Egészen elképesztő emlékezőtehetséggel áldotta meg a gondviselés a szebbik nem képviselőit, hiszen évre, napra és akár órára pontosan tud visszaemlékezni minden egyes – számára fontos – szóra. Egy-egy, férfiak által kimondott vélemény, bók vagy kritika óriási fordulópontokat tud okozni egy nő életében.

Részletek
Országos versenyek a Mezgében

Országos versenyek a Mezgében

2020. március 5. 17:30

Országos versenyek házigazdája lesz a Mezgé március 11-e és 13-a között. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felkérésére a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium a P&P Pékáru Kft.-vel együttműködve szervezi meg a pék, valamint az Édesipari Termékgyártó Szakma Kiváló Tanulója Versenyt is. A versenyzők által kiállított díszmunkák a polgármesteri hivatal aulájában lesznek majd láthatók március 13-án, pénteken 10 órától. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Részletek
Eredetiség csak ott van, ahol gondolat van

Eredetiség csak ott van, ahol gondolat van

2020. március 6. 08:00

A Móra gimnázium fiatal képzőművészeinek Eredeti címmel nyílt képzőművészeti kiállítása a Móra Ferenc Művelődési Központban. A megnyitó előtt a diákok Liszt Ferenc Szerelmi álmok című darabját adták elő, prózával, verssel ötvözve. A Szabó Ildikó vezette művészeti szakkör alkotóit Rosta Ferenc alpolgármester köszöntötte, aki a képzőművészeti kör létrehozója volt, és inspirálta őket a további képzőművészeti munkára.

Részletek
Nem kér igazolást a tervezethez a NAV

Nem kér igazolást a tervezethez a NAV

2020. március 7. 10:00

Az idei év már a negyedik, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) külön kérés nélkül készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A folyamat tehát automatikus, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni a NAV-hoz és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem.

Részletek
Kossuthos múltidézés

Kossuthos múltidézés

2020. március 9. 08:00

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma a napokban ünnepelte az iskolarendszerű szakképzés, azaz alapításának 135. évfordulóját. Emberi léptékkel mérve ez nagyon nagy idő, de sok még egy oktatási intézmény esetében is.

Részletek