Felújították az egyik leghíresebb fotót, amely a Földről készült
A Halványkék pötty című fénykép 1990-ben készült. Minket ábrázol, 6 milliárd kilométerről. A mára erősen megkopott fotót nemrég felújították.
RészletekA Halványkék pötty című fénykép 1990-ben készült. Minket ábrázol, 6 milliárd kilométerről. A mára erősen megkopott fotót nemrég felújították.
RészletekFebruár 27-étől március 1-jéig ismét Utazás Kiállítás a Hungexpon. Bács-Kiskun megye önálló standon, 11 társkiállítóval együtt jelenik meg.
RészletekNyolc hónap halasztás után március elején indul az azonnali fizetési rendszer (AFR) Magyarországon. A bevezetéssel párhuzamosan új típusú csalási módok megjelenésére lehet számítani. Többek között hamis banki applikációk, megtévesztő SMS üzenetek nehezíthetik meg a bankok dolgát abban, hogy megítéljék egy tranzakció valódiságát. Mindez komoly biztonságtechnikai feladatot jelent a pénzintézetek számára – hívták fel a figyelmet az EY tanácsadói a cég szakmai konferenciáján.
RészletekA Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy Kiskunfélegyháza közigazgatási területén történő hulladék (kommunális, házhoz menő szelektív, zsákos zöldhulladék és konténeres hulladék) elszállításával kapcsolatos ügyfélszolgálati elérhetőségek az alábbiak:
RészletekA Zöld Könyvtári Esték újabb ismeretterjesztő előadását február 18-án tartották meg a városi könyvtárban "Alkalmazkodó mezőgazdaság a szélsőségek korában" címmel. Az előadó Hetesi Zsolt fizikus-csillagász betegsége miatt skype és kivetítő használatával adta elő mondandóját. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutató-tanára, biogazdálkodó, a "no till", szántás nélküli talajművelés és direkt vetés egyik hazai apostolának gondolatsora a klímaváltozás tudományos tényeinek bemutatásával indult. Bevezetőt Kállainé Vereb Mária igazgató és Kelemen József a Közép-Európai Klub elnöke mondott.
RészletekAkinek még nincs ügyfélkapuja, és nem is szeretne a digitalizáció útjára lépni és ügyfélkaput nyitni, az idén is kérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) szja-bevallási tervezetének postázását. Ehhez nem kell mást tennie, mint az adóazonosító jelét és a születési dátumát tartalmazó kérelmet SMS-ben vagy egyéb módon eljuttatni a NAV-hoz március 16-áig.
RészletekLehetne ez is a mottója annak az előadásnak, amelyet Pintér József, veszprémi címzetes rendőr főtörzszászlós tartott Félegyháza diákjai és pedagógusai számára egy délelőtti és egy délutáni turnusban. A február 18-i programot a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság szervezte a város általános és középiskolásai számára.
RészletekA kiskunfélegyházi verseny és tömegsport támogatására a város 2020-as költségvetésében 10 millió forint áll rendelkezésére. A sportszervezeteknek a támogatáshoz pályázattal juthatnak hozzá. A pályázati feltételekről január 18-ai ülésén döntött a művelődési és szociális bizottság. A bizottság döntött arról is, hogy a civil szervezetek működésének támogatására is pályázatot ír ki a város 10 millió forint összegben. A pályázat benyújtásához 10 százalék önerő szükséges.
RészletekA kiskunfélegyházi polgármesteri hivatal tájékoztatja a lakosságot, hogy fanyesés miatt lezárják a Marosvásárhelyi utca egyes szakaszait február 21-éig, naponta 8 és 15.30 között. Kérik a lakosság türelmét és megértését.
RészletekPontosan 581 400 forint gyűlt össze a mögöttünk hagyott hétvégén a Bugaci Tanyaszínház, a Móra Ferenc Művelődési Központ és a közönség jóvoltából.
Részletek