Nehéz évük volt a méhészeknek

Nehéz évük volt a méhészeknek

2020. szeptember 16. 16:00

Méztermés szempontjából nagyon gyenge volt a szezon, és összességében elmondható, hogy egy növény sem termett kiemelkedően az idén – tudta meg az allattenyesztok.hu a Magyar Méh­tenyésztők Országos Egyesületének elnökétől. Horváth János szerint ilyen nehéz évük az elmúlt harminc évben talán nem is volt a méhészeknek, mint idén.

Részletek
Újabb fejlesztésekkel erősíti piaci pozícióját a Félegyházi Pékség

Újabb fejlesztésekkel erősíti piaci pozícióját a Félegyházi Pékség

2020. szeptember 9. 10:30

– Kemény hónapok vannak mögöttünk. Olyan helyzettel kerültünk szembe, amire nem számítottunk és nem is gondoltuk, hogy ez velünk megtörténhet. A koronavírus világjárvány kapcsán vállalkozásunk forgalma a tavasszal 35 százalékkal esett vissza. Ez elsősorban saját 85 üzletünkben jelentkezett, ahol 450 kollégánk dolgozik. Egyes bolttípusoknál a visszaesés elérte a 60 százalékot – idézte fel a tavaszi Covid-járvány következményeit Gulyás István tulajdonos, ügyvezető-igazgató annak apropóján, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől 282 millió forintos állami támogatásról szóló okiratot vett át szeptember 7-én, hétfőn. A versenyképesség-növelő támogatás felhasználásával – összesen 649 millió forintból – a félegyházi vállalat olyan, merőben új gyártási technológiát vezet be, amellyel külföldi cégek termékeit válthatja le a hazai piacon – tudtuk meg.

Részletek
Nagyon kevés alma és körte terem idén

Nagyon kevés alma és körte terem idén

2020. augusztus 13. 16:00

A tavaszi fagyok és az aszály miatt idén az átlaghoz képest várhatóan 40-50 százalékkal kevesebb alma terem. A körtét még ennél jobban is megviselte az időjárás: egy átlag évihez képest 50-60 százalékkal szerényebb lehet a termés.

Részletek
Hazai cégvezetők: optimista hangulat a következő 6 hónappal kapcsolatban 

Hazai cégvezetők: optimista hangulat a következő 6 hónappal kapcsolatban 

2020. augusztus 9. 12:00

Míg áprilisban százból csupán négy cég vezetője várt javulást a következő fél évben, addig most már minden második vállalat optimistán tekint a jövőbe. Jelenleg minden ötödik cég távmunkában dolgozik továbbra is, minden másodiknál pedig hosszútávon megmarad a home office lehetősége – derül ki a Profession.hu friss, 750 hazánkban működő cég helyzetét vizsgáló felmérésének adataiból. 

Részletek
Jó minőségű kalászos vetőmag kerülhet ősszel a földekbe

Jó minőségű kalászos vetőmag kerülhet ősszel a földekbe

2020. augusztus 6. 12:00

Nettó 107 ezer forintban hirdette meg az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató árat a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Mint Takács Géza elnök elmondta: elegendő mennyiségű, jó minőségű vetőmag áll az őszi szezonban a gazdálkodók rendelkezésére.

Részletek