Az első órában tízezerszeresére nőhet az erdőtűz kiterjedése

Az első órában tízezerszeresére nőhet az erdőtűz kiterjedése

2017. július 10. 08:15

A NÉBIH felhívja a lakosság figyelmét, hogy a hőség következtében Magyarországon is extrém magas az erdőtűzkockázat. A nagy szárazságban az élő aljnövényzet is éghető állapotba került és a szeles időjárás miatt az erdőtüzek nagyon gyorsan koronatűzzé fejlődhetnek. Tartós szárazság esetén, egy zivatar után akár már néhány órával ismét meg tud gyulladni a növényzet, sőt a kisebb eső sokszor el sem jut az erdő talajszintjére.

Részletek
22 ezer agrártámogatási igény érkezett be

22 ezer agrártámogatási igény érkezett be

2017. július 4. 12:30

A tavaly beadott agrár- és vidékfejlesztéssel kapcsolatos kérelmek alapján jogcímenként az országosan kifizetett támogatások 10-15 százaléka jutott Bács-Kiskun megyébe – derült ki a kormányhivatal hétfői sajtótájékoztatóján.

Részletek
Akár 100 milliárd forintos kárt is okozhat az aszály

Akár 100 milliárd forintos kárt is okozhat az aszály

2017. június 30. 08:15

Egy-egy aszályos év csak a kukoricatermelést tekintve 100 milliárd forint kárt tud okozni, a helyzet megoldása érdekében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) június 1-től visszavonásig tartós vízhiányos időszak kihirdetését kérte Pintér Sándor belügyminisztertől – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Részletek
Kevesebb búza terem, de biztosított az ellátás

Kevesebb búza terem, de biztosított az ellátás

2017. június 29. 08:15

A szélsőséges időjárás okozta károk miatt 10-20 százalékkal kevesebb gabona terem, mintegy 4 millió tonna búzára lehet számítani a tavalyi 4,9 millió tonna után, de az ország kenyérgabona-ellátására, vetőmagra, exportra, illetve takarmányozásra megfelelő mennyiség áll rendelkezésre - mondta Fazekas Sándor. Hozzátette, a teljes mérleget az aratás befejezése után tudják majd megvonni.

Részletek
Új gabonafajokra van szükség a változó időjárás miatt

Új gabonafajokra van szükség a változó időjárás miatt

2017. június 15. 10:15

Az elmúlt év azonos időszakához képest még látványos változás tapasztalható a mezőgazdasági áraknál, az elmúlt hónapokhoz képest azonban már inkább egy stabilizálódás figyelhető meg a növényi és állati termékek árszintjénél is. A meleg, csapadékszegény időjárás azonban újabb kihívás elé állítja a növénytermesztőket, ami a jövőben erőteljesen ráirányítja a figyelmet a genetikaváltásra, a szárazságtűrő gabonafajok használatára.

Részletek
Innovatív kaptárral lesz egyszerűbb a méhészkedés

Innovatív kaptárral lesz egyszerűbb a méhészkedés

2017. június 7. 08:15

A “Flow Hive” egy viszonylag új találmány, amely megkíméli a gazdákat a fáradságos pergetéstől és a méhészeti munkacsúcsok idejét töredékére csökkenti. Ez nem más, mint egy speciális méhkaptár, amely új fejlesztésű csapos rendszerrel lett ellátva, a csapok pedig a méhsejtek – illetve a keretek alól gyűjti össze- és vezeti le a mézet a kaptáron kívül elhelyezett üvegekbe. A nagy ötlet az elmúlt évtizedben született meg két méhész – Stuart és Cedar Anderson, apa és fia – fejében.

Részletek
Démász: 100 milliós beruházás Félegyházán

Démász: 100 milliós beruházás Félegyházán

2017. június 4. 11:30

Saját forrásból, 138 millió forintos hálózatfejlesztést hajt végre a Nemzeti Közművekhez tartozó DÉMÁSZ Kiskunfélegyházán. A város növekvő energiaigényének kielégítésére már készülnek az újabb tervek, a fejlesztés további több száz millió forintos beruházással valósulhat meg.

Részletek