Óriási lehetőség előtt áll a hazai mezőgépgyártás

Óriási lehetőség előtt áll a hazai mezőgépgyártás

2017. március 19. 10:15

Irinyi-terv. Sokaknak ez semmit nem mond, most azonban a mezőgépgyártók nagyon meg fogják jegyezni ezt, ugyanis a mezőgépgyártás is belekerült a programba. Ennek hatására az eddigieknél több támogatást kaphatnak az érintettek, fellendülhet az erőgépgyártás Magyarországon.

Részletek
Benépesülnek a földek, indul a szezon

Benépesülnek a földek, indul a szezon

2017. március 13. 10:15

Pár hete még térdig ért a víz a szántóföldeken, most azonban gépek hangjától hangosak a táblák. A belvízzel borított területek mérete napról napra kisebb, a következő napokban így megkezdődhet a tavaszi vetés.

Részletek
Újabb 80 milliárd vidékfejlesztésre

Újabb 80 milliárd vidékfejlesztésre

2017. március 11. 08:15

Tizenhárom pályázat révén még mintegy 80 milliárd forint forrás válik elérhetővé március végéig a Vidékfejlesztési programban - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Portfolio Agrárium 2017 elnevezésű konferencián Kecskeméten.

Részletek
Milliárdos fejlesztéssel húsz új munkahelyet teremt Félegyházán a Kunplast-Karsai Zrt. - videóval

Milliárdos fejlesztéssel húsz új munkahelyet teremt Félegyházán a Kunplast-Karsai Zrt. - videóval

2017. március 9. 13:15

1,39 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházást hajt végre kiskunfélegyházi üzemében a  Kunplast-Karsai Zrt., amit 692 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással segít a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ez a harmadik félegyházi vállalat, amely a kormány Nagyvállalati Beruházás Támogatási Programja keretében jut jelentős fejlesztési forráshoz. 2016 februárjában 480 millió forint vissza nem térítendő támogatásról szóló tanúsítványt adott át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Gulyás Istvánnak, a Félegyházi Malom Kft. tulajdonosának, tavaly decemberben pedig az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója, dr. Horváth Sándor vehette kézbe a 402 millió forintos vissza nem térítendő támogatásról szóló okiratot, ugyancsak a minisztertől. Ennek révén a három vállalat összesen 3 milliárd forintot meghaladó fejlesztéssel, jelentős gazdasági potenciállal és új munkahelyekkel gazdagítja Félegyházát.

Részletek
Gabonafélék: 5 százalékos áfakulcs?

Gabonafélék: 5 százalékos áfakulcs?

2017. február 28. 11:45

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt javasolja, ha 2018 után az Európai Unió nem engedélyezi tovább a fordított áfafizetést, akkor csökkentsék 5 százalékra a gabonafélék áfakulcsát, hogy így akadályozzák meg a feketegazdaság újbóli megerősödését – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Részletek