Tököli Attila a KHTK bombaigazolása

Tököli Attila a KHTK bombaigazolása

2019. július 30. 17:30

Hétfőn délelőtt került pecsét arra a papírra, amelynek a jóváhagyása azt jelenti, hogy a Kecskeméti TE-vel Magyar Kupa-győztes Tököli Attila ősztől a megyei első osztályú Kiskunfélegyházi HTK színeiben folytatja a pályafutását.

Részletek
Joggingos sikerek a soroksári gyermek teniszversenyen

Joggingos sikerek a soroksári gyermek teniszversenyen

2019. július 30. 17:00

Július 20-án és 21-én rendezték Soroksáron a Hungarian Play and Stay Top Series gyermek tenisz-versenysorozat második, júliusi fordulóját. A rendezvényen az ország minden pontjáról, sőt még Szlovákiából és Ciprusról is érkezettek játékosok, és összesen a hetvennégy versenyző mérhette össze a tenisz tudását. Kiskunfélegyházát a Jogging Plus Sportegyesület Tenisz Szakosztályának öt igazolt versenyzője képviselte.

Részletek
A tábor, amely mindenkit megmozgatott

A tábor, amely mindenkit megmozgatott

2019. július 25. 09:00

Második alkalommal tartott alakformáló tábort Kádár Kitti ultramarton futó és fitnesz edző saját stúdiójában a nyár folyamán. Egy héten át a napi háromszor 45 perces edzéseken 11 lelkes sportolni vágyó vett részt az esti órákban.

Részletek
Éremeső a tótkomlósi szenior úszóversenyen

Éremeső a tótkomlósi szenior úszóversenyen

2019. július 24. 09:00

Ezúttal is kiválóan szerepeltek és tovább öregbítették városunk úszóeredményekben gazdag történelmét a Kiskun-vízi és Szabadidő Sportegyesület versenyzői a 14. tótkomlósi nemzetközi szenior versenyen július 20-án. Az egyesület úszói összesen hét arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet szereztek az egyéni számokban. Sebők János öt arany, Ladányi Endréné két arany, Kalotai Zsuzsanna egy ezüst és egy bronz, Ónodi László két bronz és Holló Szabó Viktor egy bronzérmet nyert. Váltó számokban ugyancsak jó eredmények születtek, két aranyérmet és három ezüstérmet nyertek. Csapattagok voltak még: Urbán Tamás, Csenki Klára, akik a váltókban voltak eredményesek. - Tájékoztatta szerkesztőségünket Ónodi László.

Részletek
Félegyházi lett Kecskemét bajnoka

Félegyházi lett Kecskemét bajnoka

2019. július 22. 09:00

Július 20-án rendezték meg Kecskeméten a Lesz Vigasz Amatőr Darts Viadal Final 8 rájátszását. Ez a verseny egy féléves pontgyűjtő sorozat döntője volt, ahol a legjobb 8 játékos küzdött meg azért, hogy eldöntse ki a legjobb. Horváth Zsolt és Valkovics István képviselte a Félegyházi DC csapatát. Zsoltnak felemásan sikerült az alapszakasz, de 5 nyert és 2 vesztett meccsel bekerült a legjobb négy közé. Istvánnak ez nem jött össze, így 5. lett. A döntőbe jutásért már két szettet kellett játszani, amit Zsolt meg is nyert 2-0-ra, köszönhető a szép játéknak és a nagy koncentrációnak. A döntő három nyert szettig tartott, Zsolt itt már nagyon magabiztos volt, 3-0-ra lemosta ellenfelét.

Részletek
Sokan ragadtak futócipőt a 27. Kiskun Dél-100 Kupán

Sokan ragadtak futócipőt a 27. Kiskun Dél-100 Kupán

2019. július 24. 14:00

Mintegy háromszáz fő nevezett a 27. Kiskun Dél-100 Kupa utcai futóversenyre, amit július 20-án rendeztek meg Kiskunfélegyházán. A résztvevőket a Honvéd Sporttelepen várták, ahol Balla László alpolgármester köszöntötte őket. Ezt követően Kádár Kitti ultramaraton futó tartott bemelegítést. Kategóriánként és nemenként mérték össze futótudásukat a résztvevők. Váltófutás, illetve 5 és 10 kilométeres táv is várt a legkitartóbbakra.

Részletek
Dobogós helyezések Cegléden fekvenyomásban

Dobogós helyezések Cegléden fekvenyomásban

2019. július 19. 14:00

A Center Gym sportolói közül ketten indultak el a ceglédi országos fekvenyomó kupán júliusban. Bajzák György EB 7. helyezettként ezúttal nem talált legyőzőre, súlycsoportjának bajnoka lett. Mellette Gubicza Pál mérette meg magát, aki rutinos versenyzőként második helyet ért el kategóriájában. A felkészülésüket Kárpáti Beáta segítette, támogatta.

Részletek
Magyar Professzionális Erőemelő Liga Kupát tartanak Kiskunfélegyházán

Magyar Professzionális Erőemelő Liga Kupát tartanak Kiskunfélegyházán

2019. július 18. 17:00

Nagyszabású verseny rendezését nyerte el Kiskunfélegyháza. Magyarország legjobb fekvenyomói és erőemelői mérik össze tudásukat jövőre a Magyar Professzionális Erőemelő Liga Kupa keretein belül. A versenyt 2020. május 8-a és 10-e között tartják meg a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban – tájékoztatta szerkesztőségünket Patyi Zoltán, a torna kiskunfélegyházi szervezője, pályázója. Előzetesen mintegy 600 versenyző érkezésére számítanak, a nézők számára a belépés díjtalan lesz.

Részletek
VI. Serházzugi nyílt vízi hosszútávúszó verseny

VI. Serházzugi nyílt vízi hosszútávúszó verseny

2019. július 17. 18:25

Csongrádon rendezték meg július 14-én a VI. Serházzugi nyílt vízi hosszútávúszó versenyt a Holt-Tiszában. A résztvevők 500, 1500 és 3000 méteres távon mérték össze tudásukat. A Kiskun Vízi és Szabadidő SE versenyzője, Sebők János korcsoportjában első helyezést ért el. A DMTK KVSE Kiskunfélegyházi versenyzői a következő eredményeket érték el: 10 éven aluliak között Sebők Zoé első, a 10-14 évesek között Sebők Sára harmadik, 14-18 évesek között Pozsár Dávid negyedik, 50-59 évesek között Hajdú László első lett.

Részletek
Rollsped Kupa gyermek teniszverseny Kiskunfélegyházán

Rollsped Kupa gyermek teniszverseny Kiskunfélegyházán

2019. július 17. 17:30

Rollsped Kupa Play and Stay teniszversenyt rendezett a Jogging Plus Sportegyesület július 13-án, Kiskunfélegyházán, a Félegyházi Termál Parkfürdő melletti teniszpályákon, 8 és 11 éves korú játékosok részére. Az eseményt Balla László, sportért felelős alpolgármester nyitotta meg.

Részletek