Erőemelők a sportcsarnokban
Az év első kiskunfélegyházi versenyére gyűltek össze a sportolók a Nyárindító Erőemelő Kupán, április 6-án, a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban.
RészletekAz év első kiskunfélegyházi versenyére gyűltek össze a sportolók a Nyárindító Erőemelő Kupán, április 6-án, a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban.
RészletekA budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem uszodájában rendezték meg hagyományteremtő céllal az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupát. Nagy érdeklődés övezte az eseményt. A szép számmal megjelent szenior sportolók mellett az egyetem hallgatói is megmérettették magukat. A Kiskun Vízi és Szabadidő Sportegyesület is képviselte városunkat három versenyzővel – mondta el lapunknak Urbán Tamás csapattag.
RészletekPlusmarket Kupa néven rendeztek U17-es szabadfogású és női nemzetközi birkózóversenyt Kiskunfélegyházán. Ezúttal nem a városi sportcsarnok, hanem a Constantinum sportcentrum adott helyet a neves eseménynek.
RészletekDomaszéken jártunk a Farkas a Piroskát elnevezésű örömíjászversenyen március 29-én, Nagypénteken. Öten képviseltük az egyesületet. Jó hangulatú játékos megmérettetésen vettünk részt, több mozgó és ügyességi céllal, távlövéssel tarkítva.
RészletekA Tollaslabda Diákolimpia országos döntőjére kvalifikálta magát 8 kiskunfélegyházi diák március 16-án, Újszászon, a területi válogatón. A korábbi évekhez képest ez az eredmény és a játékos létszám is példa nélküli városunkban – tudtuk meg Kapitány Pétertől, a Magyar Tollaslabda Szövetség elnökétől.
RészletekRemekül szerepeltek a Brilli–Art Studio Táncsport Egyesület Brilli Táncműhely versenyzői a Táncsport Magyar Bajnokságon, március végén, Budapesten.
RészletekA vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában nem a hétvégén, hanem csütörtökön játszották le a Kiskunfélegyháza, Lajosmizsei VLC mérkőzést, a Honvéd Sporttelepen.
RészletekFitKid Dance-free versenyt rendeztek Budapesten, ahol a FTSI FitKid csapat tagjai nagyon szép eredményeket értek el, március 24-én.
RészletekA Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Szekszárdi I. Béla Gimnázium által meghirdetett nemzetközi rangú, az általános és középiskolások részére kiírt 20. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyen egy tanuló képviselte a Batthyány Lajos Általános Iskolát.
RészletekGyőrben, az Ashihara Karate Országos Bajnokságon vettek részt a Batthyány Lajos Általános Iskola 3. z osztályába járó Kocsis-ikrek, akik nagyszerűen szerepeltek. Angéla súlycsoportjában 1. helyezett lett, Nóra pedig 2. helyezést ért el. A lányok a Kyokushin Kumite SE Kiskunfélegyháza versenyzői.
Részletek