Folytatódik az ivóvízminőség-javító program
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a Tanyafejlesztési Program keretében támogatást nyert a tanyák fúrt kútjai vizének vizsgálatára.
RészletekA Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a Tanyafejlesztési Program keretében támogatást nyert a tanyák fúrt kútjai vizének vizsgálatára.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2015. 52. hetében újszülöttek, és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekA Sarlós Boldogasszony templomban tartották meg idén a Vízkereszti Városi Kórusfesztivált. A Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesületének rendezvényéhez ezúttal is csatlakoztak a város iskolai- és felnőtt énekkarai. A hangulatos hangverseny záró részében a kórusok közösen léptek a közönség elé.
RészletekMár jelentkezhetnek a diákok a történelmi ismeretekre alapozó, stratégiai szemléletű Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyre. A népszerű tanulmányi versenyt immár harmadik alkalommal rendezi meg a Mathias Corvinus Collegium és a Case Solvers csapata.
RészletekCsütörtökön kapják meg a litvániai magyar légtérvédelmi kontingens tagjai a kiküldetésért járó kitüntetéseket, pénteken pedig hivatalosan átadják a szolgálatot a spanyoloknak. Az An-26-osok és a litván C-27-esek három fordulóval tudják hazaszállítani a személyzetet és az összes eszközt, felszerelést, csomagot.
RészletekMeghatódottan, könnyes szemekkel fogadta a köszöntést Ilonka néni 90. születésnapján, a Csanyi úti Idősek Otthonában. Az ünnepségen családtagjai, lakótársai köszöntötték a szépkorút, a város nevében pedig Rosta Ferenc alpolgármester és dr. Réczi László önkormányzati képviselő fejezte ki jókívánságait.
RészletekAz álláskeresőként nyilvántartott és döntően koruk miatt elhelyezkedési esélyekkel nem rendelkező nők foglalkoztatásának elősegítése, ezzel együtt a nyugdíjba vonulásukhoz szükséges hiányzó jogosultsági idő megszerzése érdekében központi munkaerőpiaci program indul „Nők 40+” elnevezéssel.
RészletekJanuár 1-jén lépett hatályba az a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosító csomag, amely eredményeképpen egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb közigazgatási rendszer alakul ki. Ezzel egyidejűleg több hatósági eljárás díja csökkent, egyes eljárások ingyenessé váltak.
RészletekA kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár pályázati ajánlója a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekÖsszeütközött két rakomány nélküli teherkocsi a 451-es főút elején, Kiskunfélegyházánál. A város hivatásos tűzoltói mindkét teherkocsit áramtalanították, a három sérültet a mentők vizsgálják. A forgalmi akadály megszüntetéséig a Csanyi úti csomópontban félpályás lezárás mellett halad a forgalom.
Részletek