![Hét kórus énekelt együtt vízkereszt ünnepén Hét kórus énekelt együtt vízkereszt ünnepén](https://felegyhazikozlony.eu/imgs_news/1024/128988.jpg)
Hét kórus énekelt együtt vízkereszt ünnepén
Tizennegyedik alkalommal rendezték meg az Éneklő Félegyháza című kórusfesztivált az Ótemplomban.
RészletekTizennegyedik alkalommal rendezték meg az Éneklő Félegyháza című kórusfesztivált az Ótemplomban.
RészletekA Blikk információi szerint az 56 éves színész a budapesti Ferdinánd hídnál vezette autóját, amikor vezetés közben rosszul lett, infarktust kapott. Kocsijával félreállt, ám hiába jött gyorsan a segítség és próbálták 50 percen keresztül újraéleszteni, az orvosok nem jártak sikerrel. A Blikk úgy tudja, hogy a baleset helyszínén megjelent Gesztesi Károly szintén színművész fia, Máté.
RészletekA kétszeres Munkácsy-díjas alkotó 1926. szeptember 1-jén született Kiskunfélegyházán. Legfőbb tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta 1948 és 1952 között. Szakmai felkészülését 1947-ben, a Derkovits Gyula Népi Kollégium tagjaként kezdte meg. 1961-től a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára volt, rá 10 évre pedig részt vett a siklósi szobrász szimpóziumon. 1954-től lépett a közönség elé önálló kiállításaival.
RészletekAz utóbbi időben számos vita folyt arról, hogy vajon mikor ér véget a régi évtized és mikor kezdődik az új. Néhány vélemény szerint a jelenlegi évtized 2019. december 31-én ér véget, tehát az új kezdete 2020. január 1-jére tehető, míg mások szerint az új évtized csak 2021. január 1-jén veszi kezdetét. De vajon mi ennek a kérdésnek a tudományos háttere?
RészletekTudjuk, hogy a babonák nem igazak, de azért mégsem tudunk ebben teljesen megbízni: figyeljük, mikor esik péntekre a hónap 13. napja és lekopogjuk az asztalon a még nem teljesen biztos jó hírt. Mert sosem lehet tudni.
RészletekGombóc Artúr, Radírpók, Festéktüsszentő Hapci Benő, Főkukac, csak egy pár azokból a mesekarakterekből, mely a keze nyomán keltek életre. Sajdik Ferenc karikatúrái ma is keresettek és meghatározóak. A Kossuth-díjas grafikussal beszélgetett a vasarnap.hu munkatársa.
RészletekAz Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében lévő felvételek néha meglepően jó állapotúak, jól hallgathatóak, minőségük elsősorban attól függ, hogy hányszor játszották le.
Részletek„Békesség e háznak! És minden lakójának!” – szól a köszöntés vízkereszt táján, amikor keresztény családoknál lakásszentelést tartanak. Mire való ez a szokás, miért jó házszentelőt tartani? A házszentelés az úgynevezett szentelmények körébe tartozik: olyan szent jelek és hozzájuk kötődő imák ezek, amelyek jelzik Isten cselekvését, és előkészítik lelkünket annak befogadására különböző élethelyzetekben. Fehérváry Jákó bencés szerzetes, teológus írása a házszentelés hagyományáról.
RészletekA művészetoktatást, a gyermekek művészeti képességeinek kibontakoztatását segíti az a projekt, amelyet ötmilliárd forintos uniós támogatásból, öt művészeti egyetem közösen valósít meg. A hároméves programba a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskolát is bevonta a Zeneakadémia.
RészletekKovács Attila, írói nevén Holden Rose az olvasás fontosságáról tartott előadást a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár Gyermekbirodalmában. A december 17-i író-olvasó találkozón a kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium diákjait látták vendégül.
Részletek