Kiállítás nyílt a népfőiskola Gálfalvi-termében
Az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért egyesület szervezésében nyílt meg Mohácsi Anita: Monokróm blues elnevezésű kiállítása a Lakitelek Népfőiskola Gálfalvi-termében, február 7-én.
RészletekAz Ifjú Konzervatívok a Nemzetért egyesület szervezésében nyílt meg Mohácsi Anita: Monokróm blues elnevezésű kiállítása a Lakitelek Népfőiskola Gálfalvi-termében, február 7-én.
RészletekJó hangulatú alkotói hétvégét tartott a Holló László Képzőművész Kör az elmúlt héten a Borsihalmi Művésztelepen. A több mint húsz alkotó - az ország különböző tájairól - három napon keresztül ismerkedett a művészeti technikákkal, a festéssel, grafikával, a nyomtatással a köri tagok segítségével. Az itt született alkotások közül sok a művésztelep falait díszíti a későbbiekben.
RészletekFélegyházán 1892-ben három artézi kút épült. Az első az Egyház-téren, a második a Kecskeméti utcában, a harmadik pedig a gőzmalom udvarán. Egyiküket Czigler Győző építész, műegyetemi tanár, a kor elismert szaktekintélye tervezte.
RészletekAz eddigi legerősebbnek mondott hazai mezőny mérkőzött meg február 5-én, szerdán a 2020-as magyar Bocuse d’Or-döntőn. Gratuláció illeti Veres Istvánt, a Babel séfjét, aki a versenyen aratott győzelmével tovább jutott a Tallinnban soron következő európai fordulóra.
RészletekMéltón ünnepelték a Pálmonostori Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulói, dolgozói és a község lakói a magyar kultúra napját. A megemlékezésre a művelődési házban került sor a tanulók és nyugdíjasok részvételével. Fekete István, Szabó Lőrinc és Márai Sándor műveiből hangoztak el versek, prózák, az iskolai kórus, szóló ének, néptánc, hangszeres (furulya, fuvola, klarinét) előadások pedig emelték a megemlékezés színvonalát. A rendezvény után a település idős és tevékeny lakói: Lantos Jánosné, Bánfi Istvánné és Ürmös Pálné kézműves kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.
RészletekMiklya Zsolt Quasimodo-emlékdíjas Félegyházán élő író, költő Párakép című verseskötetét mutatták be január 30-án a városi könyvtárban. A szerző munkásságát, és az új kiadványt dr. Luchmann Zsuzsanna irodalomtörténész mutatta be. Az irodalmi beszélgetés vendége volt Zsille Gábor József Attila-díjas költő, a Magyar Napló folyóirat versszerkesztője.
RészletekAz ipartestületek elődeinek a korábbi céheket, majd az ipartársulatokat tarthatjuk. Az iparosokat tömörítő testületek egyrészt érdekképviseleti szervként működtek, másrészt hatósági jogkörrel is rendelkeztek. Kiskunfélegyházán 1885-ben alakult meg az Ipartestület.
RészletekSok érdeklődő fiatal és felnőtt fogadta el a Holló-kör meghívását a nyitott műhelybe január 25-én. A foglalkozás résztvevői megismerkedhettek a változatos alkotótechnikákkal, eszközökkel. A nap során olajfestmény-készítésre is lehetőség nyílt, amire szinte mindenki örömmel vállalkozott. A rajzlapokon elsősorban tájképek, egy-egy jellegzetes épület és csendéletek jelentek meg a kör alkotóinak szakmai segítségével.
RészletekKiss Czakó Imre Fény-Hang-Füst című koncertfotó kiállításának zenés megnyitójára került sor a Rocktárban január 24-én, a Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében. A kiállítást Rátkai Zsuzsa nyitotta meg, utána a Tenacious Tribute zenekar felelt a fotók és sörkülönlegességek, baráti beszélgetések zenei aláfestéséért.
RészletekÉletének 79. évében meghalt Richly Zsolt Balázs Béla és Károli Gáspár-díjas rajzfilmrendező, kiváló művész, címzetes egyetemi tanár.
Részletek