Az 1885 és 1900 közötti félegyházi újságokban megjelent reklámok közül most a kártevők és élősködők elleni védekezésül kínált szerek hirdetéseit mutatjuk be.
RészletekA munkálatokat látva, valószínű, hogy a Városalapítók napján már korabeli portálok díszítik a félegyházi szecessziós városháza egyik szárnyát. A földszinti üzletrész új bérlői ugyanis vállalták, hogy utcára néző portáljukon visszaállítják az épület eredeti arculatát. A folyamat ezzel nem ér véget, hiszen egy-két éven belül a többi, az épület stílusához nem illeszkedő portált is kicserélik. Ennek érdekében az önkormányzat a bérleti szerződések lejártakor az új pályázóknak feltételként szabja meg a portálok átalakítását. Ehhez már elkészíttették az engedélyezési terveket is, és a hivatal körüli járda újjáépítése során valamennyi portál előtti terület alá beépítették az áthidaló betongerendákat, amelyek a súlyos faszerkezeteket tartják majd – tájékoztatta lapunkat dr. Faragó Zsolt jegyző.
RészletekKiskunfélegyházán, a Szakmaközi Művelődési Házban tartotta meg elnökségi ülését a 2016-ban megalakult Cigány Önkormányzatok és Civil Szervezetek Országos Egyesülete. A 14 megye képviselői a roma közösségek aktuális gondjainak megoldásáról, a fiatalok képzési lehetőségeiről folytattak tanácskozást.
RészletekMinden esztendő májusában Kiskunfélegyháza a Városalapítók ünnepére készül. 2000-ben a képviselő-testület határozatot hozott, hogy Félegyháza újratelepítőinek és a kiváltságok megváltásában anyagi terhet is vállaló őseink tiszteletének szentelik május 24-ét, amely ettől kezdve a város ünnepe lett.
RészletekIdén 19-dik alkalommal rendezik meg Félegyházán a Kiskun Országos Mazsorett Fesztivált. A május 14-dikére meghirdetett rendezvény – amely egyben a Városalapítók Hete programsorozatot is útjára indítja – ezúttal is a Kossuth utcai felvonulással veszi kezdetét délután fél 3-kor. A három fúvószenekar és a 16 mazsorett együttes színpompás felvonulásában azonban csak akkor gyönyörködhetünk, ha ezt az időjárás is lehetővé teszi. Ellenkező esetben a versenyzők 3 órára a Kossuth Lajos Szakképző Iskola tornacsarnokába várják a lelkes félegyházi közönséget.
RészletekA Csomagolási Világszövetség (WPO) minden év őszén meghirdeti a WorldStar csomagolási versenyt, ahol a résztvevők a szakmai zsűri elé tárják innovatív csomagolási megoldásaikat. Idén az STI-csoport két csomagolása is lenyűgözte a bírákat. A díjátadó ünnepséget Düsseldorfban, az Interpackon rendezték meg.
RészletekA szervezők úgy döntöttek, hogy idén július 21-e és 23-a között a Kossuth utcán, a Rocktár előtti szakaszon rendezik meg a III. Félegyházi Jótékonysági Kézműves Sörfesztivált. A korábbi fesztiváloknak kiváló, hangulatos helyszíne volt a Kiskun Múzeum udvara, de kiderült, hogy a félegyháziak és vendégeik szeretik a kézműves söröket, és keresik az újdonságokat. A múzeum udvara már szűkösnek bizonyult, ezért kellett tágasabb, új helyszínt keresni – mondta el Ónodi Árpád főszervező, a május 11-én megtartott sajtótájékoztatón.
RészletekA Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének áprilisi állásajánlatai az alábbiakban olvashatók. További információ a Kiskunfélegyházi Járási Munkaügyi Kirendeltség címén kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5., Tel.: 76/461-745.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2017. 17. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
Részletek