Természet, épület és absztrakt fotókból nyílt kiállítás július 4-én, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban. A Wesel Hugo Fotókör tagjainak különleges képei augusztus 13-áig tekinthetők meg az intézmény aulájában.
RészletekKülönleges zenei élményt nyújtott a zeneszerető közönségnek a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár udvara július 4-én, hiszen a Hattyúkerti zenés esték programjának részeként a Kiskun Quintet formáció mutatkozott be. A teltházas eseményen a látogatók könnyed dallamokkal töltődhettek fel a kellemes nyári estén.
RészletekA Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya tájékoztatja a járművezetőket és a gyalogosokat, hogy a július 12-én és 13-án tartandó Sörfesztivál miatt az alábbi forgalmirend-változásokra számíthatnak.
RészletekA kecskeméti Tudósházban rendezte meg tanévzáró ünnepségét július 3-án, szerdán a Kecskeméti Tankerületi Központ intézményeinek aktív és nyugdíjas vezetői, tagintézmény-vezetők, az Év pedagógusa, az Év nevelő-oktató munkát segítő munkatársa díjazottak és a sajtó képviselőinek jelenlétében.
RészletekIdén nyáron is elindul városunkban az úszósuli, amelynek fő célja a gyermekek úszótudásának hatékony fejlesztése és az önbizalom erősítése. Az önkormányzat támogatásával történő program különösen fontos lehetőséget kínál minden 6-12 éves kezdő és haladó számára.
RészletekElkezdődött a vakáció, nyáron az óvodák is bezárnak egy időre, ilyenkor a szülőknek, nagyszülőknek a szokásosnál is nagyobb feladatot jelent egész nap megoldani a gyerekek étkezését. A felnőtt és a 6-17 éveseknek szóló hazai táplálkozási ajánlás kiadása után most a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) hiánypótló módon az óvodás korcsoportra is kidolgozta a táplálkozási útmutatót, a 4-6 éveseknek szóló OKOSTÁNYÉR®-t. A szakmai szövetség ezzel a kisgyermekes családoknak szeretne segíteni, valamint ideje korán kialakítani a legkisebbeknél is a helyes táplálkozást.
RészletekTudta, hogy „CE” jelölés is lehet szabálytalan, így ez sem mindig garantálja a termék biztonságát? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésein rendszeresen talál olyan árucikkeket, amelyeken a gyártó szabálytalanul tünteti fel ezt a megfelelőségi jelölést. A NAV mind az EU-n kívülről érkező áruk vámellenőrzésekor, mind pedig a közúti vagy piacos ellenőrzéseken – a piacfelügyeleti hatóságokkal szorosan együttműködve – kiemelt figyelmet fordít ezen termékek kiszűrésére.
RészletekHosszabb kihagyás után június közepén újra Kiskunfélegyházán tartott szemléletformáló előadást Vida Raul. Az idei Forbes „30 sikeres magyar 30 alatt” listáján szereplő, helyi születésű fiatal ezúttal is a vegán filozófia és a növényi alapú táplálkozás központi üzenetét hozta el a közönségnek. A rendezvénynek a helyi jógastúdió és jógakert adott otthont, ahol a vártnál jóval több érdeklődő gyűlt össze, hogy meghallgassa előadását.
RészletekA Kiskunfélegyházán és környékén 2024 26. hetében újszülöttek és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
Részletek