Letette a sípot

Letette a sípot

2014. december 19. 16:45

33 évesen felhagyott az aktív játékvezetéssel Hegedűs Iván, aki 16 év után fejezte be pályafutását. Hegedűs Iván 1998. május 28-án vizsgázott le játékvezetésből. Közreműködött többek között Megyei Kupa elődöntőn és rangos hazai, nemzetközi mérkőzéseken is.

Részletek
Otthon tartották a kupát a mórások

Otthon tartották a kupát a mórások

2014. december 19. 16:15

Karácsonyi Móra Kupát rendeztek december 18-án a Móra Ferenc Gimnázium tornatermében, melyen a gimnázium fiataljai mellett a város általános iskolái vettek részt a Darvas József és a Platán diákjai kivételével. A nagy hagyományokkal rendelkező teremtornát Balla László alpolgármester nyitotta meg, ami után kétszer hét perces mérkőzéseket játszottak a tanulók. A kupát végül a gimisek nyerték meg.

Részletek
Pattogott a labda a Szent Benedek Gimnáziumban

Pattogott a labda a Szent Benedek Gimnáziumban

2014. december 18. 11:30

A téli szünet közeledtével a tanulás mellett a sportra is jutott idejük a Szent Benedek Gimnázium diákjainak, akik házi focibajnokságot vívtak egymással. A tornára 12 csapat nevezett. A tanulók elsőként csoportmérkőzéseket játszottak, majd a legjobbak négyes döntőben vettek részt. Az első helyet a 14. évfolyam A osztálya szerezte meg. A második a 12/B lett, míg harmadikként a tanárcsapat végzett.

Részletek
A karácsony sem marad futsal nélkül

A karácsony sem marad futsal nélkül

2014. december 17. 17:00

Karácsonyi női futsalkupát rendeznek december 20-án és 21-én a félegyházi sportcsarnokban. Az Astra Kiskunfélegyháza HFC mellett a Tolna-Mözs és a miskolci DVTK- Vénusz felnőtt csapata vesz részt a tornán. December 20-án szombaton 13 órakor a DVTK és a Tolna- Mözs csap össze. Vasárnap 14 órakor az Astra és a DVTK mérkőzik meg, 16 óra 30 perckor pedig az Astra és a Tolna- Mözs találkozik. A felnőttek mellett december 21-én, vasárnap 9 órától U13-as leány futsaltornát tartanak.

Részletek
Tizenegy érmet hoztak Segesvárról a birkózók

Tizenegy érmet hoztak Segesvárról a birkózók

2014. december 17. 09:45

A 6. alkalommal megrendezett „Vár Kupán” vettek részt december közepén a Kiskunfélegyházi Vasas TK birkózói. A félegyházi csapatot 12 fő képviselte, akik mellett elsősorban erdélyi együttesek, valamint miskolci birkózók léptek szőnyegre. A Vasas tagjai hat arany, két második helyet és három bronzérmet szereztek, amivel csapatversenyben a házigazda segesváriak mögött a második helyen végeztek.

Részletek
Védje meg magát Intensive Krav Magával!

Védje meg magát Intensive Krav Magával!

2014. december 18. 17:35

Még kevésbé ismert, de egyre nagyobb népszerűségre tesz szert az önvédelemre kifejlesztett Intensive Krav Maga. Kiskunfélegyházán a városi strand melletti edzőteremben szűk egy éve oktatják e technikát. A kurzusokon 20-25 tag vesz részt, ők az edzések során szituációk segítségével készülnek fel a gyors és hatékony önvédelemre. Az Intensive Krav Maga alapvető célja: legyőzni a támadót visszafordíthatatlan károkozás nélkül.

Részletek
Kyokushin Karate- versenysport és önvédelem (Összefoglaló videóval)

Kyokushin Karate- versenysport és önvédelem (Összefoglaló videóval)

2014. december 18. 12:30

Akaraterővel sok minden elérhető ebben a sportágban. Ezt vallja Rádi János, a Kiskunfélegyházi Kyokushin Kumite Sportegyesület 2 danos mestere. A félegyházi egyesület két éves fennállása óta a sportág helyi népszerűsége a taglétszám növekedésében is nyomon követhető. Jelenleg közel harmincan vesznek részt az edzéseken, melyre már 4-5 éves kortól jelentkezhetnek a gyermekek. A kurzusokat a városi strand melletti edzőteremben tartják, külön a gyermek -és a felnőttkorosztály részére.

Részletek
Éremesőt hozott az úszóbajnokság /eredmények/

Éremesőt hozott az úszóbajnokság /eredmények/

2014. december 16. 15:20

16 aranyérmet, 17 második helyet és 9 bronzérmet szereztek a Kiskunfélegyházi Úszó Egyesület tagjai december 14-én a Bács- Kiskun megyei utánpótlás rövidpályás bajnokságon. A megmérettetésen négy csapat ( Kecskemét, Kiskunhalas, Kalocsa, Kiskunfélegyháza) közel 90 versenyzője 16 számban indult el. A versenyen szakmai alapkövetelményi vizsgát tehettek a fiatalok, amely mindenkinek sikerült.

Részletek
A kenguruk taroltak, a tiniket legyűrték

A kenguruk taroltak, a tiniket legyűrték

2014. december 16. 14:45

Két mérkőzést is nagy fölénnyel nyertek meg a Jövő Bajnokai DSE kengurui az országos U11-es fiú bajnokság Bács-Kiskun- Tolna megyei régiójának „D” csoportjában. Az együttes a III. fordulóban a „Vadmacskákat és a bajaiakat is megverte, amivel feljutott a „C” csoportba. A nemzeti leány tini bajnokságban a Jövő Bajnokainak már kevésbé sikerült a helytállás, mindkét találkozójukon vereséget szenvedtek.

Részletek
A hosszabbítás dönthetett az országos főtábláról

A hosszabbítás dönthetett az országos főtábláról

2014. december 16. 12:00

Matematikailag maradt még esélye az országos főtáblára kerülésre a Jövő Bajnokai DSE serdülő csapatának, de fontos mérkőzést bukott el december 14-én a Kecskeméti KA „A” ellen. A találkozón a rendes játékidőben nem született döntés. A hosszabbítást végül 72-70-re a kecskemétiek nyerték meg. A Jövő Bajnokai kis szerencsével kiharcolhatják még a továbbjutást. Ehhez a következő fordulóban mindenképpen győzniük kell.

Részletek