Pótolta elmaradt mérkőzését az Astra

Pótolta elmaradt mérkőzését az Astra

2017. április 5. 09:00

Idegenben győzte le 4-1-re a miskolci DVTK-Vénuszt a női futsal NB I felsőházi rájátszásából elhalasztott találkozón az Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC. Az április 4-i mérkőzésen Nagy Anett góljával került előnybe az Astra, amire a DVTK részéről Bernáth Csilla válaszolt (1-1). A második félidőben az Astra percei következtek, rövid idő alatt Gál Tímea egyszer, míg Nagy Anett kétszer vette be a miskolci kaput (4-1). Győzelmével az Astra megerősítette harmadik pozícióját és életben tartotta bajnoki reményeit.

Részletek
Szép bemutatkozás Kalocsán

Szép bemutatkozás Kalocsán

2017. április 3. 12:30

Remekül mutatkozott be Kalocsán, a Környezetvédelmi Kupán az alig féléve működő egyesület, amely a Kiskunfélegyházi Úszó Egyesület valamint a Kiskunfélegyházi Vízilabda Egyesület összeolvadásából jött létre. Az egyesületből mindössze a teljes létszám harmada, 27 sportoló indult az úszó kupán, akik közül sokan tavaly novemberben kezdték a versenyszerű úszást, ezért is tölti el büszkeséggel az egyesület elnökségét, valamint edzőit az elért eredmény, hiszen a sok dobogós helyezés, pontszerző helyek és egyéni csúcsok mellett a DMTK-KVSE Aquasport Egyesület a 11 induló csapatból a 6. helyen zárt. Felkészítő edzők: Sebők János, Kiss Brigitta, Görög Imre.

Részletek
Döntetlennel zárult a rangadó - videóval

Döntetlennel zárult a rangadó - videóval

2017. április 2. 20:00

Pontot veszített hazai pályán a P&P Kiskunfélegyháza férfi kézilabdacsapata az NB II délkeleti csoportjának 18. fordulójában. Április 2-án a jó erőkből álló Orosházi FKSE-Linamar U23 látogatott a Kész Arénába. Rangadóhoz méltóan végig szorosan alakult az állás, az első félidőben főként a KHTK, míg a másodikban az Orosháza vezetett. Az utolsó percekben mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést, a KHTK játékosai a kapufát találták telibe, míg a vendégek ziccert hibáztak. A 31-31-es döntetlennel egyik együttes sem lehet elégedett. A pontosztozkodásnak köszönhetően a KHTK visszacsúszott a bajnokság harmadik helyére, az orosháziak egy pozíciót előrelépve a negyedik helyen állnak.

Részletek
Szentesen jártak az FTSI tornászlányai

Szentesen jártak az FTSI tornászlányai

2017. április 3. 08:30

Április elsején rendezték meg a II. Szentesi Kupát, amelyen a Félegyházi Térségi Sportiskola (FTSI) tornászai is részt vettek. A legkisebbek között a Horváth Lili, Császár Veronika, Dinnyés Nelli, Horváth Hanna összeállítású csapat a dobogó 3. fokára állhatott fel, míg egyéni összetettben Horváth Hanna az 1. helyezést érte el.

Részletek
Sikerélmény az U12-es kéziseknél

Sikerélmény az U12-es kéziseknél

2017. április 2. 15:00

Mindkét mérkőzésüket megnyerték a Kiskunfélegyházi HTK U12-es kézilabdázói a gyermekbajnokság Badó László régiójának alsóházában április elsején. A kiskőrösi forduló során a TVSC Ásotthalom és a Kondorosi KK ellen léptek pályára. Az ásotthalmiakat 18-13-ra, míg a kondorosiakat 17-11-re győzték le. A sikeres szereplésnek köszönhetően a félegyházaik a negyedik helyre zárkóztak fel csoportjukban. A bajnokság április 30-án Makón folytatódik.

Részletek
Egy félidőnyi előnyt adtak

Egy félidőnyi előnyt adtak

2017. április 2. 14:00

Mindkét megyei felnőtt kézilabdacsapat pályára lépett április elsején a bajnokság soros fordulójában. A Dél-100 Kiskunfélegyháza férfi csapata a középmezőnyhöz tartozó EuroScale Kecskemét második számú együttesét fogadta. A mérkőzés vendég sikert hozott, már az első félidőben jelentősre nőtt a különbség (9-21). A fordulás után magára talált a Dél-100 Kiskunfélegyháza, de nem tudott pontot menteni (29-33). A nők ugyancsak április elsején az élmezőnyhöz tartozó Kiskunmajsai KC-hez utaztak, ahol 7-17-es félidőt követően 19-27-re kikaptak.

Részletek
Pontot szerzett a Loki

Pontot szerzett a Loki

2017. április 1. 20:00

Megszerezte első pontját a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 2016/17-es szezonjában a Kiskunfélegyházi Vasutas. A pontszerzés mellett a győzelemhez is közel állt az együttes a Jakabszállás KSE ellen április elsején. Polgár István és Seres János góljaival a 48. percben már 2-0-ra vezetett, előnyét azonban nem tudta megtartani, a Jakabszállás a 85. percben kiegyenlített.

Részletek
Hajrában győzött a KHTK II.

Hajrában győzött a KHTK II.

2017. április 1. 19:25

Tovább folytatta jó szereplését a megyei II. osztály északi csoportjában a Kiskunfélegyházi HTK II. labdarúgócsapata. A 21. fordulóban Pálmonostorán vendégeskedett a KHTK II., ahol 2-1-re nyert. A vezetést Valkovics Gábor révén a 20. percben szerezte meg, de a Pálmonostora SE Papp László találatával az 51. percben kiegyenlített. A hajráig nyílt maradt a mérkőzés, a mindent eldöntő gólt a 85. percben Mizsei Adrián érte el, találata három pontot jelentett a félegyháziaknak. A KHTK II. ötödik győzelmét aratta tavasszal és továbbra is ötödik a bajnokságban.

Részletek
Rangadót nyert a KHTK

Rangadót nyert a KHTK

2017. április 2. 12:00

Visszavágott a Bajának az őszi 3-1-es vereségért a Kiskunfélegyházi HTK labdarúgócsapata a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. A dobogóért folyó harcban égető szükségük volt a félegyháziaknak a három pontra, gyors támadásokat vezettek, amihez eredményesség párosult (3-0).

Részletek
Heroikus küzdelemben nyert az Astra - videóval

Heroikus küzdelemben nyert az Astra - videóval

2017. április 2. 09:00

Nem mindennapi mérkőzésen 8-7-re győzött hazai pályán az Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC a Brandmission Tolna-Mözs ellen a női futsal NB I. felsőházi rájátszásának 4. fordulójában. Az Astra már 6-0-ra is vezetett, innen előbb 6-4-re, majd pedig 7-6-ra kapaszkodott fel a Tolna. Az utolsó percekben 8-7-es állásnál mindkét csapat szerezhetett volna újabb gólt, az izgalmas véghajrá végül Astra-sikert eredményezett.

Részletek