Elkezdődött a Farsangi Kupa

Elkezdődött a Farsangi Kupa

2017. február 25. 13:40

Reggeltől késő délutánig rúgják a bőrt a Félegyházi Pékség Farsangi Kupán február 25-én a Kossuth Lajos Szakiskola tornacsarnokában. A tornára 12 csapat nevezett, a csoportmérkőzéseket követően rájátszással döntik el az elsőséget. Patyi Zoltán szervező az eddigi teremtornákhoz hasonlóan ezúttal is díjazza a legjobb kapust, a legjobb játékost, valamint a gólkirályt. Az első három helyezett csapat kupát vehet át. A finálét a tervek szerint 18 órától bonyolítják le.

Részletek
Őrzik első helyüket az U13-as futsalosok

Őrzik első helyüket az U13-as futsalosok

2017. február 25. 17:40

Három mérkőzést játszott hazai pályán a Kész Arénában a leány futsal I. osztály keleti csoportjában az Astra Kiskunfélegyháza FC február 25-én. A Covritas Futsal Gödöllő legyőzése nem okozott gondot az együttesnek, a DVTK-Vénusz elleni két találkozó egyikén hazai, a másikon vendég siker született. A bajnokságot az Astra vezeti 34 ponttal a 28 pontos DVTK-Vénusz előtt.

Részletek
A legkisebbek is pályára léptek

A legkisebbek is pályára léptek

2017. február 27. 11:00

Félegyházi győzelem született az U7-es korcsoportú csapatoknak kiírt V. Csikós József "Csiki" Emléktornán február 25-én a Mezőgazdasági Szakiskola tornatermében. A legkisebbek között a Félegyházi Térségi Sportiskola "A" és "B" együttese mellett a Csongrád TSE, a Kerekegyházi SE, a Kiskunmajsa FC és a Kunszállás SE fiataljai csaptak össze. A félegyházi együtteseket Sieber Rita és Polgár Szabolcs vezette. Az első helyett a Félegyházi Térségi Sportiskola "Messi" csapata szerezte meg, a Félegyházi Térségi Sportiskola "Ronaldo" csapata harmadikként végzett.

Részletek
Floorball tornát szerveztek általános iskolásoknak

Floorball tornát szerveztek általános iskolásoknak

2017. február 24. 09:30

Első alkalommal rendeztek általános iskolás korú tanulók részére városi floorball versenyt február 22-én a Móra Ferenc Gimnázium tornatermében. A floorball a jégkoronghoz hasonló skandináv eredetű labdajáték, ami tornateremben játszható. A torna ötletgazdája és megvalósítója, Nagy Ferenc mellett Abonyi Péter segédkezett a szervezésben. A versenyen négy általános iskola csapata vett részt, az ütőket a gimnázium biztosította. Színvonalas, sportszerű, izgalmas mérkőzéseket játszottak a tanulók, az első helyen a Platán Utcai Általános Iskola diákjai végeztek. Az érmeket és a győztes járó kupát Abonyi Péter adta át, a mérkőzéseket Nagy Ferenc vezette. A csapattagok energiapótlásként egy-egy szelet csokit kaptak a szervezőktől.

Részletek
Hozták a kötelezőt

Hozták a kötelezőt

2017. február 22. 11:05

Legyőzte a sereghajtó Airnergy FC-t az Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC a női futsal NB I. 16. fordulójában. A budapesti Sorosksári Sportcsarnokban megrendezett összecsapáson némileg váratlanul az Airnergy FC került előnybe, de a szünetig az Astra Görög Zsófia és Krascsenics Csilla góljaival megfordította az állást (2-1). A fordulás után tovább nőtt a különbség. Hegyi Szilvia egyszer, Nagy Anett kétszer talált a hálóba (5-1). Magabiztos győzelmével az Astra megőrizte negyedik pozícióját az alapszakaszban.

Részletek
Alsóházi rangadót veszítettek

Alsóházi rangadót veszítettek

2017. február 21. 14:30

A téli szünetet követően első tétmérkőzését játszotta a Dél-100 Kiskunfélegyháza felnőtt női megyei csapata a kézilabda bajnokságban. A tavaszi szezon nyitófordulójában a Miklós KC otthonába látogattak a félegyházi lányok február 19-én. Mindkét együttes az alsóházban tanyázott, ősszel 19-14-re a félegyháziak nyertek. A hazaiaknak sikerült a visszavágás, a szünetben 11-10-re vezettek és szoros végjátékot követően 24-21-re győztek.

Részletek
Rangadót nyertek az asztaliteniszezők

Rangadót nyertek az asztaliteniszezők

2017. február 21. 11:00

Legyőzte a Gödöllői Egyetemi AC-t idegenben a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola február 19-én a férfi NB I. keleti csoportjának 12. fordulójában. Mindkét együttes az élmezőnyhöz tartozott, ősszel 9-9-es döntetlennel zárult a párharc. A párosok során egy-egy győzelmet könyvelhettek el a csapatok. Egyéniben Pengő Gábor mind a négy játékát megnyerte. Mellette Korponai Zoltán háromszor, míg Erdélyi Szabolcs és dr. Francia Balázs egy-egy alkalommal győzött. 10-8-as sikerével a FASI a harmadik helyre zárkózott fel a bajnokságban.

Részletek
Félegyháziak is bejutottak a sakk diákolimpia országos döntőjébe

Félegyháziak is bejutottak a sakk diákolimpia országos döntőjébe

2017. február 20. 17:30

A 2016-17 évi Sakk Diákolimpia Bács-Kiskun Megyei Egyéni Döntőjét rendezték meg Soltvadkerten február 18-án. A versenyen Kiskunfélegyházát és a vonzáskörzetébe tartozó településeket sokan képviselték. A továbbjutók a felkészülés után április 12-e és 14-e között vehetnek részt az országos döntőn.

Részletek
Martfűn vízilabdáztak a gyerekek

Martfűn vízilabdáztak a gyerekek

2017. február 20. 09:00

Martfűn rendezték meg február 18-án és 19-én a IV. korcsoportos Vidék Bajnokság "Sárga csoportjának" 3. fordulóját. Két nap alatt négy mérkőzést játszottak a Kiskunfélegyházi Vízilabda Sport Egyesület fiataljai. A bajnokság második helyén álló félegyháziak ezúttal is megverték az Invictus SC-t, az Octopust és a SZNVE Bébi együttesét. A listavezető és hibátlan mérleggel rendelkező szentesi lányoktól ebben a körben is vereséget szenvedtek. A tabellát három forduló után a szentesi lányok vezetik 12 győzelemmel, a félegyháziak 9 sikerrel a második helyen állnak. A következő fordulót május 6-án és 7-én Szentesen bonyolítják le.

Részletek