A Kiskunfélegyházán és környékén 2016. 2. hetében újszülöttek, házasságot kötők és elhunytak névsora a Félegyházi Közlöny hírportálon.
RészletekMegszólalt a Magyar Állatorvosi Kamara a láncon tartás kérdésében: határozottan kimondta, hogy a saját gazdájának kérésére sem lehet elaltatni kutyát a megváltozott jogszabály miatt.
RészletekMikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. vezetője és a kiskunfélegyházi születésű Dr. Tóth Ákos, a Kecskeméti Főiskola docense, a Kultúrafinanszírozás című könyv szerzője voltak a vendégek szerdán a „GAMF Kari esték" sorozat programján.
RészletekBács-Kiskun megyébe egyelőre nem tört be az Uber, így a közösségi személyszállító szolgáltatás még „nem veszi el a kenyerüket” a megyebeli taxisoknak. Ettől függetlenül nekik is megvan a véleményük az Uberről, és a törvényi szabályozás hiányáról.
RészletekA Darvas Általános Iskola lehet a félegyházi pingpong utánpótlásnevelő bázisa. Az intézmény ugyanis másfél millió forint értékű, az asztaliteniszezéshez szükséges sporteszközökkel gyarapodott „A Sport Legyen a Tied!” program keretében. A pingponggal a mindennapos testnevelésórákon és a szabadidős foglalkozásokon minden gyermek megismerkedhet, a tehetségek képzését pedig az élvonalban játszó Erdélyi Szabolcs vállalta.
Részletek„A 100 forintos tejes asszony” – sokan csak így nevezik Udvardyné Gáll Irén őstermelőt a félegyházi piacon, aki vásárlói szerint a legfinomabb és legolcsóbb tejet kínálja.
RészletekA kiskunfélegyházi katolikus egyházközségek 2016-ban is csatlakoztak az országos Házasság hete programsorozathoz. A szervezésben részt vett a Móra Ferenc Művelődési Központ és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár. Gazdag programkínálat várja az érdeklődőket (nemcsak a házasokat) a február 8-ával kezdődő héten, valamint február 1-től elindult a szerelmi kalandtúra is, melynek végén ajándékokat sorsolnak ki a résztvevők között. A részletes programok a plakátokon és az interneten ismerhetők meg (www.facebook.hu/hh.kkfhaza).
RészletekA Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya tájékoztatja az érintett lakókat, hogy a Kazinczy és Korona utcákban az alábbi útlezárásokra kerül sor január 21-e és 24-e között a Toros Ételek Versenye rendezvény biztosítása miatt.
RészletekElismeréseket adtak át január 20-án a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. Az ünnepségen adták át Az év tisztje, Az év zászlósa és Az év tiszthelyettese díjakat, melyet Dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagytól, a katasztrófavédelem főigazgatójától vehettek át az ünnepeltek. Az év zászlósa címet iparbiztonsági kategóriában Almási Csaba tű. zászlós érdemelte ki a 2015. évben végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként.
Részletek