Olaj és gáz után kutatnak
Több megyei településen is szeizmikus méréseket végeznek szeptemberig. Az okozott károkat a bányavállalkozó MOL Nyrt. megtéríti.
RészletekTöbb megyei településen is szeizmikus méréseket végeznek szeptemberig. Az okozott károkat a bányavállalkozó MOL Nyrt. megtéríti.
RészletekVádat emeltek egy nagykőrösi karbantartó ellen, akinek a munkáltatója tévedésből csaknem hatmillió forintos havi bért utalt át, amit ő elköltött - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.
RészletekSokkal többet tudtunk meg Móra Ferencről, mint az iskolában. Nem a kötelező tananyaggal találkoztunk, hanem érdekességekkel is. Szegeden is sok újdonságot láttunk. Emellett sportoltunk, kerékpároztunk, kézműveskedtünk és nagyon jó csapat jött össze. - Tímár Kata a Kiskun Múzeum történelmi táborában szerzett élményeit így összegezte.
RészletekÁder János köztársasági elnök október 12-re tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását.
RészletekEredetileg csak a járda szélességében készült volna térburkolat a Kossuth utcán a városházától a Zrínyi utcáig terjedő szakaszon. A környék lakói azonban azt kérték, hogy az építkezés során újítsák meg a rendkívül balesetveszélyes és elhasználódott OFOTÉRT melletti néhány méteres szakaszt is. A képviselő-testület Szamosi Endre önkormányzati képviselő közbenjárására előteremtette az ehhez szükséges pénzt, így hamarosan járhatóvá válik ez a szakasz is. Mindemellett az ivókút környezete is megszépül.
RészletekTűz ütött ki szerdán hajnalban Kecskeméten, az Ipar utcában lévő olajlepárló üzem melletti kazánházban. A kecskeméti hivatásos tűzoltók légzésvédelem mellett két habsugárral rövid idő alatt eloltották a tüzet. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a lángok nem terjedtek át a csarnokra, ezáltal sikerült megmenteni a csarnokban kiépített nagy értékű technológiai rendszert. Az esethez a katasztrófavédelmi mobil labort és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is riasztották. A tűz okának kiderítésére hatósági eljárás indult.
RészletekEgy lengyelországi minta alapján szervezték meg hét évvel ezelőtt az első motoros találkozót Pálosszentkúton a szerzetesek. A program azóta évről évre gazdagodik, és a motoros zarándokok száma is gyarapszik – mondta el az idei rendezvényt értékelve Antal atya. Baráti közösségek alakultak, amelyek mindig új tagokat vonzanak, akik közül sokan először találkoznak az egyházzal, a szerzetesekkel. A zarándokhely ilyenkor nyitott kapuval vár mindenkit, és amint ez idén is látható volt, a bemutatóknak, játékos foglalkozásoknak köszönhetően, már-már világi eseménnyé változott.
RészletekNagy Ferenc, amikor olvasta a Félegyházi Közlönyben a haleszi és selymesi aratócsapatok sikereit, tollat ragadott és verset írt. Ezzel kívánta elismerni a hagyományőrzők eredményeit. Szerkesztőségünket arra kérte, hogy tegyük közzé. Hozzátette, versével szeretné megköszönni mindazoknak a munkáját is, akik részt vettek (részt vesznek) a betakarításban.
RészletekBács-Kiskun megye, azon belül pedig Bugac turisztikai fejlesztéséről tanácskoztak a térség szakemberei és településvezetői. A megbeszélés kiemelt témája a Bugac határában feltárt Árpád-kori bazilika és kolostor újbóli felépítése volt.
RészletekÉl egy család Kunszálláson, akiket a közös örömökön, együtt megélt sorson és leküzdött nehézségeken túl összeköt a közös lelkesedés is. A Hatvani család elkötelezett értékmentő.
Részletek